Bemutatkozás

Művelődési Központ 1973 óta biztosít a város lakóinak a közös művelődéshez teret, alkalmakat, programokat a város központjában álló épületében. Klubok, egyesületek, öntevékeny művészeti csoportok tartják itt összejöveteleiket. Amatőr táncegyüttesek, zenekarok, hagyományőrző együttesek otthona az intézmény. 

Gyermek- és Felnőttszínházi előadásokat, regionális kórus-, néptánc- és gyermekszínjátszó találkozókat, művészeti vetélkedőket rendeznek az intézmény 400 férőhelyes színháztermében, amely konferenciáknak is helyet ad. A közel 100 négyzetméteres kiállító teremben évente 6-8 képző- és iparművészeti kiállítást, rendeznek.

A Művelődési Központ több mint három évtizedes működése alatt számos tehetséggondozó és kézműves tábort szervezett és szervez folyamatosan. A helyi oktatási intézményekkel kölcsönös segítő együttműködést folytat, művészeti bemutatóiknak helyet és próbalehetőséget adva. A Művelődési Központ négy intézményegységből áll. A Városi Múzeum és a Szoborpark és Látogatóközpont mellett 2009-ben kapcsolódott a Városi Televízió az intézmény munkájához. Az épületet az önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően 2010-2011 között várhatóan teljesen felújítják.

A Művelődési Központ nyitott bármely, a település kultúráját gazdagító civil kezdeményezés befogadására és szakmai segítésére.