Múzeumok éjszakája

Múzeumok éjszakája

 

Harmadik alkalommal rendezték meg az országos programhoz kapcsolódva Nagyatádon a Múzeumok Nyári Éjszakáját. Az esemény ez alkalommal még a korábbiaknál is több lehetőséget kínált. Az érdeklődőket délután 5-től egészen hajnalig várták a szervezők, különböző helyszíneken, változatos elfoglaltságokkal.
A rendezvény megnyitóján Pünkösd Márton, a Nagyatádi Művelődési Központ igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, majd Maczinkó László, a Nagyatádi Múzeumért Alapítvány Kuratóriumának tagja nyitotta meg azt a gyermekrajz kiállítást, amely a Nagyatádi Múzeumért Alapítvány szervezésében valósult meg. A képek a gyerekek legszebb múzeumi élményeit ábrázolják.
A múzeumkertből átsétálva a jelenlévők a tűzoltóság udvarára érkeztek, ahol egyenruhákat és különféle oltási eszközöket, fecskendőket tekinthettek meg. A legfiatalabbak körében óriási sikert aratott az egykori tűzoltó szekér, valamint a több évtizedes Csepel típusú tűzoltóautó.
A szervezők arra törekedtek, hogy a rendezvény minél sokszínűbb legyen.

Az érdeklődők a Hadipark különleges tárgyait is szemügyre vehették: az egykor valódi bevetéseken használt tankokat és repülőgépeket egészen közelről is megvizsgálhatták a jelenlévők, a gyerekek pedig igazi katonának érezhették magukat ebben a környezetben.
A Városi Múzeum épületében Kiss Attila gondolkodtató logikai játékait próbálgathatták a látogatók. A különféle eszközök nagy érdeklődést keltettek, a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt komoly fejtörésre késztették.
Az áprilisban megnyílt informatikatörténeti kiállítás darabjait is megtekinthették és kipróbálhatták a jelenlévők.
Mindezek mellett a múzeumkertben is többféle elfoglaltság közül választhattak a látogatók. A gyerekek kézműves foglalkozáson vehettek részt, a 'A mi konyhánk a mi múzeumunkban' részleget azonban fiatalok is, idősebbek is megcsodálták.

Este 8-tól egy érdekes egyháztörténeti előadásra gyűltek össze az érdeklődők a kolostor udvarán. Itt a Nagyatád monográfiájának egyháztörténeti fejezetét jegyző Dr. Gárdonyi Máté beszélt a legfrissebb kutatási eredményekről.
A főiskolai tanár és plébános előadását követően zenei élménnyel gazdagodhattak a jelenlévők: a pécsi Régi Zene Együttes középkori, kora újkori magyar tánczenéket, zsoltárokat adott elő a helyszínen.
Ahogy leszállt az este, a Zeneiskola egykori épületében megnyílt a Művelődési Központ látványos kisplasztika kiállítása is. Nem véletlenül volt érdemes megvárni, hogy odakint besötétedjen, a szobrokat ugyanis különleges megvilágításban, színes és villódzó fényben tárták a látogatók elé.
A programok sora este 10-kor még korán sem ért véget: a zenekedvelők helyi előadók koncertjeit hallgathatták meg a Zenepavilonnál. Az első fellépő a Nagyatádi Vegyeskar volt, amelynek tagjai új, nyári öltözékükben álltak a közönség elé. Az énekkarosokat az Acoustic Classroom követte; az énekesek az angol nyelvű dalok mellé egy-egy magyar szöveget is becsempésztek. Ezután a Woodpecker formáció lépett a színpadra, majd Harkály Gyula tanítványai is bemutatkoztak a hallgatóságnak.
Az úszás szerelmesei éjszakai fürdőzés során hódolhattak szenvedélyüknek: a gyógyfürdő 8 órától ismét megnyitotta kapuit a strandolni vágyók előtt. A látogatók egy koktél mellett kivetítőn a futball EB mérkőzését is figyelemmel követhették. A fürdő dolgozói a legkisebbekre is gondoltak, hiszen a gyerekek gokarttal hajthattak végig a parkban.

Mi mással is végződhetett volna a program, mint a már hagyományosnak számító tűzugrással. A programban a Vadvirág Néptánc Együttes működött közre, akik először csángó koreográfiájukkal nyűgözték le a jelenlévőket, majd arra bíztattak mindenkit, hogy ugorjanak át a tűzön. A vállalkozó kedvű vendégek egy-egy szál levendulát és más növényeket is beletartottak a tűzbe, amelyet, ha bejárati ajtajuk fölé helyeznek, elűz minden rosszat.
És bár a Múzeumok Nyári Éjszakája véget ért, a Városi Múzeum épületében máris egy újabb tárlat kap helyet: a Tárgyas_ragozás - szubjektív etnográfia című vándorkiállítás pénteken érkezik Nagyatádra.

Ez utóbbi kiállításról bővebben itt olvashatnak az érdeklődők.

Címkék: