Látogatóközpont

A 11. Országos Faszobrászati Kiállítás október 20-án zárult.

41 szobrász 59 alkotásával ismerkedhettek meg a kiállítás látogatói. Honlapunk GALÉRIÁJÁBAN az Országos Faszobrászati Kiállítások címszó alatt látható az összes kiállított szobor fotója. 

A megjelent katalógus szövege az AKTUALITÁSOK címszó alatt olvasdható.

Wehner Tibor művészettörténész 2010. szeptember 24-én elhangzott megnyitója:

Újra Nagyatád, újra faszobrászati kiállítás, újra Wehner- megnyitószöveg: úgy tűnik, azezredforduló óta ezek a dolgok összefüggnek és ismétlődnek. Ebben az összefüggésrendszerben azonban szerencsére van egy változó elem is: maga a kiállítás, régi és új alkotói arcélekkel és mindig új, friss művekkel. A faszobrászati kiállítás-megnyitók alkalmával engem viszont valószínűleg már végérvényesen az unalom-kategóriába utal a tisztelt hallgatóság: úgy tűnik ugyanis, hogy mindent elmondtam már (és leírtam a katalógus-bevezetőkben), amit a faszobrászatról, illetve a faszobrászat és Nagyatád kapcsolatáról fontosnak éreztem kiemelni: értekeztem a fa természetes anyagának jelentőségéről, a famegmunkálás műhelytitkairól, a magyar faszobrászat történetéről, a kiemelkedő munkásságot kifejtő faszobrászokról és a Nagyatád által megrajzolódó folyamatokról, amelyek kiállítótermi léptékekben 1985-ben indultak meg. Vagyis ismétlésekbe kell bocsátkoznom.

Tehát az első országos faszobrászati tárlatra 1985-ben került sor, és akezdetben három, majd négy év után jelentkező bemutató után, 1992 óta két- három évente térhetnek vissza a faszobrászat révén is országos, sőt nemzetközi hírnévre szert tett somogyi kisvárosba a magyar szobrászművészek. A kiállítás sorozat természetesen elválaszthatatlan a faszobrászati alkotótelep kisebb-nagyobb válságokkal és hiátusokkal terhelt hosszabb, az 1970-es évek közepe óta íródó történetétől: a kiállításokon szereplő művészek előbb-utóbb - akár egy-egy pályadíj elnyerése révén - a faszobrászati alkotótelep résztvevőivé válnak, míg a művésztelepi vendégművészek rendszerint kiállítókként lépnek fel az országos faszobrászati tárlaton.

És ha már e két kiemelkedő jelentőségű faszobrászati bázis kapcsolatáról, egymásra épüléséről szóltunk, akkor kötelességünk megemlékezni a szomorú tényről, hogy a művésztelep egykori vezetője, a kiállítások vissza-visszatérő szereplője, Varga Géza Ferenc után a művésztelep és a tárlatok egyik rendszeres vendége, a faszobrászat korszakos munkáit megalkotó Tornay Endre András életműve is lezárult 2008-ban, s hogy egy másik nagyatádi törzstagtól, a ma még műveivel jelenlévő Csóti Gábortól is el kellett búcsúznunk a közelmúltban, és a kortárs magyar szobrászat ügyének kiváló pártolója, a kitűnő tanár és művész, Nagyatád odaadó híve sincs már közöttünk: Körösényi Tamás életútja és munkássága ez év tavaszán, fájdalmasan korán és érthetetlenül hirtelen ért véget.

A szobrászat anyag-tömeg-tér- (idő) korrelációjában Nagyatád tehát egyetlen állandó tényezőt vezetett be 1985-ben az I. Országos Faszobrászati Kiállításon: a fát, mint a művek egységes alapanyagát. Ez az anyag-állandóság, ez a matéria-meghatározottság két és fél évtized elmúltával, a 2010-es kiállítás megrendezésekor is változatlan, fontos egységesítő és alkotásra ösztönző tényezőként funkcionál: a hagyományosan vagy rendhagyó módon térbe helyezett, fából megformált kompozíciók és domborművek; a kisplasztikák, a kisszobrok, a kiállítási plasztikák magyarországi bemutatási fórumának biztosítását, e művészeti terület jelenkori, vissza-visszatérő összkép-megteremtési törekvését szolgálván.

A faszobrászati alkotótelep és a szoborpark története meg-megszakadó és újraéledő szimpozion - programokkal és tanulmányi stúdiumokkal, fenntartási gondokkal, eltűnt, pusztuló és felújított-rekonstruált kompozíciókkal, és új művek megszületésével jellemezhető, míg a kiállítások sorozata töretlen ívű és művészeti izgalmakban bővelkedő folyamatként írható le. Sőt, az ezredfordulót követő történésekre visszapillantva, különösen a 2005-ös év eseményeit regisztrálva volt megállapítható, hogy váratlan megújulásnak, felfrissülésnek lehettünk tanúi, s ez a tendencia a 2008-as tárlaton, majd ezen a 2010-es kiállításon is erőteljesen érezteti hatását. Ennek hátterében a nagyatádi művésztelep, valamint a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának együttműködése rejlik: a művésznövendékek nagyatádi kurzusai, majd az e kurzusok által is ösztönzött alkotómunka számos új, a faszobrászat körébe sorolható - korántsem mellékesen: rendszerint új szemléletű - mű megszületésével kamatozott és kamatozik.

Az Országos Faszobrászati Kiállítás résztvevőinek névsorát áttekintve a kiállítók között a rendszeresen itt fellépő „nagy öregek", s a középnemzedék alkotói mellett számos fiatal művészt is üdvözölhetünk. Az anyag-egyneműség ellenére, miként a korábbiak, a 2010-es faszobrászati tárlat is hallatlanul változatos műegyüttest vonultat fel. E változatosság eredőjeként a fafajták üdítő sokfélesége, a megmunkálási lehetőségek és a megmunkálásmódok, az alkalmazott technikák sokrétűsége mellett a tömegalakítás és a formateremtés sokágúsága, a faszobor, mint művészeti médium által hordozott tartalmak és jelentések, a megtestesítések és kifejezések kimeríthetetlennek tűnő gazdagsága jelölhető meg. Már régen nem a Ferenczy Béni által oly szépen leírt szoborfaragás-technika kizárólagos alkalmazásával készülnek a művek: klasszikus, hagyományos, faragott fakompozíciók és a legmodernebb technikai eszközöket és technológiákat alkalmazó, a faragás mellett a konstruálással, az összeillesztéssel, a változatos felület megmunkálással, a felületi festéssel, a különböző fafajták felvonultatásával és az eltérő anyagok ötvözésével élő megoldásokkal megformált művek gazdagítják az együttest. A szabad térbe helyezett és a megszokott befogadói-szemlélői nézőponthoz emelt - általában posztamensre helyezett - körüljárható szobortárgyak, a falra helyezett domborművek, illetve a járószinthez kapcsolódó, s az esetenként függesztett plasztikák körében csak kevés hagyományos, a szakmai közmegegyezés által szokványos kisplasztikaként minősíthető kompozícióra lelhetünk: egy-egy mesteri portréra, a klasszikusokat idéző alak-idézésre. A művek túlnyomórészt öntörvényűen teremtik meg szokatlan téri helyzetüket és ezzel összehangolt különös formarendjüket, rendhagyó - illetve igencsak rendjén való - mű- valóságukat, aurájukat. Az elvonatkoztatások szférájába kalauzoló, illetve az ún. valósággal, a természettel már csak áttételes kapcsolatban lévő művek az emlékszerű utalások vagy megérzésszerű idézések, és az autonomitásra törő alkotói koncepciók megtestesítése révén egy új - organikus jegyekkel vagy geometrikus rendszerekkel karakterizált, bonyolult téri viszonylatokkal áthatott - művészeti valóságot, általában különös és nehezen felfejthető jelentéstartalmakkal dúsan átitatott plasztikai világot teremtenek.

Nagyatád 2010-es faszobrászati kiállítása mintegy látleletet ad a szobrászati tárgyalkotás jelenkori, leleményes kezdeményezések által éltetett jelenségvilágáról: a valós tárgyszerűség metódusát alkalmazó, a művészi gondolatot (koncepciót) még mindig valamifajta természetes anyagban realizáló, az anyagot tisztelő, a hagyományokhoz tudatosan vagy ösztönösen kapcsolódó, de rendkívül izgalmas, új és új kifejezési terrénumokat és ható-közegeket feltáró és kiaknázó szobrászati törekvésekkel szembesülhetünk.

Kapcsolódó galéria

Országos Faszobrászati Kiállítás 2010 Országos Faszobrászati Kiállítás 2010

vissza