Bemutatkozás

Egy kis történelem...

   A 90-es évek elején merült fel először a helyi média megalapításának gondolata. A helyi televízió létrehozásának feltételeit az akkoriban aktív közösségi életet élő politikai, társadalmi és civil szervezetek közösen dolgozták ki. Ebben az időszakban a városban szórványosan, területileg szétszórtan működő kisközösségi antennarendszerek egységesítésével és összekapcsolásával kezdődött a műszaki feltételek megteremtése. Ezzel egyidőben a törzshálózati rendszert üzemeletető Lát-Sat Kft., és a szolgáltatást igénybe vevők anyagi támogatásának, valamint az ORTT pályázatokon elnyert összegnek köszönhetően sikerült megvalósítani a kábelhálózat kiépítését és beszerezni a stúdió induló eszközállományát.

  A pénzügyi lehetőségek miatt 1995-ben a televízió berendezései megközelítették a profi kategória alsó szintjét. Akkoriban a stúdiótechnika teljesen Hi-8-as technikán alapult. A korszerű technikai berendezések beszerzését követően alakult meg egy három fős technikai stáb, akik nagy lelkesedéssel, odaadással, időt és fáradságot nem kímélve próbálták elsajátítani az eszközök használatát.

  A szerkesztett adások létrehozásához persze nem volt elegendő a technikusi munka, a műsor elkészítéséhez hozzátartoznak a szerkesztői feladatok is. „Riporter kerestetik" címmel kollégákat és kolléganőket kerestünk és találtunk a népes számú jelentkező között. Ezt követően kezdődött meg az érdemi munka. Az első szerkesztett adás - a mai hírműsorhoz hasonlóan - közel egy órás volt, melyet több hetes forgatói, szerkesztői és vágói munka előzött meg. A Nagyatádi Televízió minden tagja nagy izgalommal várta az első adáskezdést, amely

1996. február 12-én volt.  

   1999. december 31-én a kábeltelevízió üzemeltetője és a fenntartó közötti szerződés megszűnt, ezért 2000. január 1-jétől egy új gazdasági formában (Rinyamenti Térségfejlesztési és Információs Közhasznú Társaság, RITIN KHT ) működött tovább a televízió.  

  Az ezredfordulótól a régi-új stábnak köszönhetően a televízió egy új struktúra szerint kezdett el működni, ami a heti magazinműsor élő sugárzását jelentette. Ettől vált igazán aktuálissá és interaktívvá az ekkor már új néven a Nagyatádi Városi Televízió műsora, hiszen már a nézői véleményekre is azonnal tudtak reagálni a stáb tagjai.

  Az időközben elavult Hi-8-as berendezéseket 2001-től fokozatosan leváltotta a digitális kép- és hangtechnika, ami nagymértékben javította a műsor színvonalát, illetve megkönnyítette a napi munkánkat.

  Ez az új technológia lehetőséget adott arra, hogy az általunk készített anyagokat a körzeti televíziók és a „nagy" televíziók is elfogadták/használták, így az országos televíziós csatornákkal is felvehettük a kapcsolatot. Ez egyúttal kihívás is volt számunkra, hiszen folyamatosan lépést kellett és kell tartanunk a „nagyokkal". A stáb tagjainak szakirányú képesítést kellett szereznie.

  2010-ben indult el weboldalunk, melynek köszönhetően adásaink már az interneten is nyomonkövethetőek. 2012 januárjától már adásaink teljes terjedelmében megtekinthetőek a világhálón is.

  Munkatársaink, ma és a jövőben is azért dolgoznak, hogy minél több friss információval szolgáljanak nézőinknek hétről hétre, és minél színesebb hírműsort készítsünk a városban történt eseményekről.

  Az eltelt 14 év alatt 43 680 percnyi a várost érintő közéleti, kulturális, politikai és sport témájú eseményről adtunk hírt, melyet az archívumunkban, digitális formában megőrzünk az utókor számára...

...."mert Rólunk szól!"