1996. augusztus 1-én kötött szerződést Nagyatád Város Önkormányzata a jelenlegi hulladékszállító céggel. A 15. évforduló alkalmából a Saubermacher-Pannónia Hulladékszállító Kft. nagyszabású ünnepséget szervezett.
A cég a születésnapra egy rajz-pályázatot hirdetett, melyre több száz pályamunka érkezett. Az általános iskolások mellett a középiskolásokat kukaszobrászatra bíztatták a vállalat munkatársai, melyhez a hulladéktárolót a Saubermacher biztosította.
A versenyre szintén lelkes diákok tucatjai jelentkezett már jóval a megmérettetés határidejének lejárta előtt.
A beérkezett pályamunkákat egy öttagú zsűri értékelte. A fiatalok megannyi ötletes munkával nevezetek be a versenyre, így a bírák több órát töltöttek azzal, hogy kiválasszák a legügyesebb, legötletesebb alkotásokat.
Végül hosszas tanakodás után megszülettek a helyezettek, akiknek díjaikat egy ünnepség keretében adták át a Látogatóközpontban.
A kiállítás megnyitóján Farkas Balázs köszöntötte a megjelenteket, aki elsősorban örömét fejezte ki a meghívottaknak.
A köszöntő után Hans Roth, a Saubermacher Rt. elnöke szólt néhány szót az egybegyűltekhez. Az ausztriai érdekeltségű cég tulajdonosa szintén elismerő szavakkal illette a pályázókat. A megnyitón az Erdő fohásza című verset Varga Kitti az Árpád Fejedelem Általános Iskola diákja szavalta el. A kiállítást Melles Zoltán az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság elnöke nyitotta meg.
A rövid beszédet követően a díjak átadására került sor. Az általános iskolásoknál a legügyesebb 10 diák részesült elismerésben.
Az alsó tagozatosok közül Pálfi Panna, Bota Kamilla és Rajcsányi Gergő nyújtott kiemelkedő teljesítményt.
A felsősöknél Mátés Erika, Gazda Bettina és Szőnyi Dániel részesült elismerésben. A középiskolásoknál helyezést értek el a bevásárló autó, a bolygó kapitánya és az üvegtigris című munkák készítői, míg különdíjat kapott a Lemonade és a Vödör című alkotások.
A gyerekek felkészítő pedagógusait is elismerésben részesítette a cég vezetése, hiszen ők is sokat tettek annak érdekében, hogy ilyen kiváló munkák születtek.
A rendezvény végén az Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola tanulói megzenésítve adták elő József Attila: Kertész leszek, fát nevelek című versét. A beérkezett munkákból álló kiállítást november elejéig tekinthetik meg az érdeklődők.