34-29-re győzött az RKC

34-29-re győzött az RKC

Hamarosan véget ér a kézilabda bajnokság őszi szezonja, egyre fokozódik az izgalom a csapatok között. A Rinyamenti Kézilabda Club felnőtt férfi együttese utolsó előtti mérkőzését hazai pályán, Alsóörs ellen játszotta.
A sportolók az előző, Szentgotthárdtól idegenben elszenvedett vereség után mindenképpen nyerni szerettek volna hazai pályán. Madarász Péter edző elmondása alapján ez nem volt olyan egyszerű, mint azt a mérkőzés elején hitték: a fogadó együttes 4-0-ra vezettek, és biztosra vették a győzelmet, ekkor azonban a vendégek is összeszedték magukat, és erőteljesebb játékba kezdtek. Az ellenfél fellendülése miatt a fiúk végül 1 gólos hátránnyal zárták az első játékrészt, a pár perces pihenő azonban a legjobbkor érkezett számukra.

A nagyatádi sportolók bizakodva várják a Bajnokság további fordulóit is; jelenleg a tabella 2. helyen állnak.
Az utolsó őszi összecsapás december 3-án lesz, akkor Pápa együttesét fogadják a sportcsarnokban az RKC játékosai. Edzőjük elmondta: mindenképpen győzelemmel szeretnének búcsúzni a hazai pályától, és az őszi szezontól egyaránt.

Címkék: