2012. január 1-től az autóvezetők képzésére vonatkozó 24/2005-ös GKM rendelet módosítása értelmében változás állt be a vizsgarendszerben - ezzel kapcsolatban adott tájékoztatást Kovács Balázs, a Didaktika Kft. nagyatádi kirendeltségének a vezetője. A járműkezelési vizsga, amelyet korábban külön megmérettetésként kellett teljesítenie a tanulónak, ezentúl nem jelent külön vizsgakötelezettséget. A feladatokat továbbra is végre kell hajtani, ezeket azonban egyetlen alkalommal, a forgalmi vizsgán belül kell teljesíteniük a jelentkezőknek.
Az elmúlt év decemberéig egy megfordulási és egy parkolási feladatot kellett végrehajtaniuk a vizsgázóknak forgalomban; a módosítás következtében ennél jóval több manővert kell teljesíteniük a városi vizsgán, amelynek idejét 50 percesre emelték.
Az új vizsgarendszerben hosszabb ideig tarthat egy-egy művelet, ez pedig okozhat némi fennakadást a városi forgalomban. Az oktatók több ízben tapasztalták, hogy a jártasabb, már jogosítvánnyal rendelkező sofőrök hajlamosak türelmetlenségre, ami megnehezítheti a vizsgázók helyzetét.
A járműkezelési vizsga korábbi, a részvétel alapfeltételéül megszabott feladatait, tehát az autó állapotának ellenrőzését, olajszint-mérést, a gumiabroncsok sértetlenségét, a fékpróbát az új rendszerben is teljesíteniük kell a diákoknak, még az elindulás előtt.
A motorkerékpár kategória megszerzését illetően is történt változás. A B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező tanulók mostantól 3 elméleti óra meghallgatása után jelentkezhetnek KRESZ vizsgára, majd 2 óra városi vezetést követően forgalmi vizsgára mehetnek. Amennyiben egy éven belül levizsgázik a tanuló, 10 tanórával és 2 vizsgával megszerezheti a korlátlan motorkerékpárra szóló jogosítványt is.
A jogszabály-módosítás az árakat nem érintette; mind az órák díjazása, mind pedig a vizsgaköltségek változatlanok maradtak.