A szépkorúak gálaműsorral szerepeltek a Fesztiválon

Oklevelek és virágcsokrok átadásával kezdődött az Idősek gálaműsora a nagyatádi sportcsarnokban. A Tavaszi Fesztivál programsorozat utolsó rendezvénye a szépkorúakról szólt, hiszen a város nyugdíjas szervezetei adtál elő műsoraikat a jelenlévőknek.
Az esemény házigazdája a Nagyatádi Művelődési Központ volt. A meghívottakat elsőként Pünkösd Márton, az intézmény igazgatója köszöntötte, aki elmondta: első alkalommal tartották meg a gálaműsort, melyre lázasan készültek mind a szervezők, mind a fellépők.
A közönséghez Ormai István is szólt néhány szót, aki minden egyesületi és klubvezetőnek egy-egy emléklapot nyújtott át.
A délután folyamán első fellépő volt az Őszi Napfény Nyugdíjas Egyesület, akik 1848-ra emlékeztek meg műsorukban.

A szervezet életében jelentős változás történt az elmúlt időszakban, hiszen korábbi elnökük lemondott pozíciójáról. Helyét Subicz István vette át, míg a kultúrcsoport működésével továbbra is Antal Józsefné foglalkozik.
Az Obsitos Dalárda katonadalokkal és népdalcsokorral készült a rendezvényre.

A nyugdíjasok fekete-fehér fellépő ruhájukat vették fel az eseményre, akik most is színvonalas produkcióval vívták ki a közönség rokonszenvét.
Az 1992 novemberében alakult Cérnagyári Nyugdíjas Klub dalköre kimondottan a gálaműsorra állította össze műsorát.

Az Őszi Napfény Nyugdíjas Klub vezetője, Beke Pálné egy magyar népmesével készült az összejövetelre. A makacs menyecske tanulságos története után az Obsitos Dalárda két tagja foglalt helyet a színpadon, akik egy jelenetet adtak elő arról, hogyan is pletykálnak az asszonyok Nagyatádon.
Mariska és Juliska megmosolyogtató gondolati után az Őszi Napfény Nyugdíjas Klub lépett fel, akik irodalmi összeállításukban egy nyugdíjas visszaemlékezéseit elevenítették fel.
Kálmán Imre: Zsuzsi kisasszony című darabjának betétdalát Varga Lászlóné adta elő a rendezvényen.

Az operett után egy verset hallgathattak meg a jelenlévők. Az Őszi Napfény Nyugdíjas Egyesület tagja, Treffeli Nándorné Sik Sándor: Mosolygós gyermek című versét szavalta el. Tóth Sándor és Tóth Sándorné évek óta vezetik az Obsitos Dalárdát. Ezúttal úgy döntöttek egy házaspár mindennapjait elevenítik meg a színpadon. Béla című jelenetükben bádoglakodalmukat ünnepelték, hiszen mint ahogy a férj elmondta: éppen 10 éve volt annak, hogy konzerveken éltek.
A program utolsó fellépői, az Őszi Napfény Nyugdíjas Egyesület tagjai voltak, akik egy táncos produkcióval is készültek a közönségnek.

A szervezők egy meglepetéssel is készültek a nyugdíjasoknak. A Roxínház tagjai ezúttal musical és operett dalokkal örvendeztették meg a jelenlévőket. A társulat képviselőinek műsora méltó zárása volt az első alkalommal megrendezésre került Idősek gálaműsorának.