Közlekedésbiztonsági előadáson tanultak a diákok
- 2011.06.30.
- Szerző:
„A nagyatádi városközpont többcélú fejlesztése a közösségerősítés jegyében”című pályázat keretében tartottak közlekedésbiztonsági előadást Nagyatádon.
Harmadik alkalommal szerveztek közlekedésbiztonsági előadást „A nagyatádi városközpont többcélú fejlesztése a közösségerősítés jegyében”című pályázat keretében. Az utolsó rendezvényt a Bárdos Lajos Általános Iskola, Zeneiskola és Sportiskola kamarateremben tartották, ahol elsőként az Atád-Autós Motoros Iskola képviselője köszöntötte a fiatalokat, majd a Nagyatádi Rendőrkapitányság munkatársa beszélt a diákoknak a biztonságos közlekedésről. Az előadó tájékoztatója közben egy közlekedésbiztonsági kisfilm is levetítésre került a tanulóknak, melyben hasznos információk hangoztak el, emellett tanulságos képeket is láthattak egy-egy veszélyes helyzetről a diákok. A film után még néhány fontos tudnivalóval látta el a tanulókat a rendőrség munkatársa, majd az előadás végén kérdezhettek is jelenlévők arról, hogyan közlekedhetünk biztonságosan gyalog, kerékpárral és autóval.
Hangversennyel zárták az évet a Zeneiskolában
- 2011.06.20.
- Szerző:
Számos növendéki hangverseny és hangszeres verseny áll a zeneiskola tanulói mögött. Az idei évet nem csak eredményesen, de több arany és ezüstminősítéssel zárták az intézmény diákjai.
Záróhangversennyel ért véget a tanév a zeneiskolában, azonban ez az év kicsit más volt, mint a többi. Akárcsak a Bárdos Lajos Általános Iskolások, a zeneiskola növendékei is év közben költöztek be az új intézménybe, melyet a gyerekeknek és a pedagógusoknak egyaránt meg kellett szokniuk. Az oktatás menetét azonban nem befolyásolta az új hely, amit az elmúlt időszak számos hangszeres versenyen elért eredmények is mutatnak.
Idén a zeneovisok külön évzárót tartottak, ahol minden kisgyermek bemutathatta, mit tanultak ebben az évben, az iskolások közül a legügyesebbek pedig a hangversenyen csillanthatták meg tehetségüket. Az intézményben kilenc növendékhangversenyt rendeztek ebben az évben, ahol valamilyen formában minden diák szerephez jutott. Az intézményben 215 zenekedvelő gyermek fejezte be sikeresen az idei tanévet, akiknek szeptember közepén kezdődik majd ismét a zeneiskola.
Fluor Tomi volt a Bárdos iskolások ajándéka
- 2011.05.31.
- Szerző:
Önfeledt futkosás, édesség és meglepetések – ez minden gyermek vágya. A Bárdos iskola tanulói Gyermeknap alkalmából egy délután erejéig mindezt elnyerhették.
Igazi fesztiválhangulatban zajlott a Bárdos Lajos Általános Iskola gyereknapi rendezvénye a Szoborparkban. A nyárias meleg és napsütés csak tovább fokozta a diákság jókedvét. Az intézmény tanulói számtalan féle játékot kipróbálhattak a szabadtéri programon. A kicsik színes ugrálóvárban, mászófalon és kismotoron bizonyíthatták ügyességüket. A diákok a délelőtti órákban már nagyon várták, hogy elkezdődjön a rendezvény, délután ugyanis egy sztárvendég, Fluor Tomi érkezett hozzájuk.
Annak érdekében, hogy a rendezvény sikeres legyen és minden rendben menjen, erős és összetartó háttérmunkára volt szükség. A tanítók és a szülők azért fogtak össze idén is, hogy a fiataloknak ismét kellemes délutánt szerezzenek.
A program-kavalkád hosszú órákon át tartott, a gyerekek végül szép emlékekkel és élményekkel gazdagodva térhettek haza.
Kapcsolódó galéria
Pécsi diákolimpián jártak a hazai RG-s lányok
- 2011.06.20.
- Szerző:
Pünkösd hétvégéjén zajlott Pécsen a ritmikus gimnasztikázók országos diákolimpiája.
A több száz induló között szőnyegre léptek a Lovasakadémia SC és a Nagyatádi RG SE versenyzői is. A juniorok között Boros Ninetta megnyerte az egyéni összetett versenyt, labdával és buzogánnyal pedig ezüstérmes lett. Ugyanitt Farkas Pálma a 8. helyet szerezte meg. A serdülők erős mezőnyében Kutnyák Nikolett hibátlanul dolgozott, ennek köszönhetően egyéni összetettben és mindkét szerrel felállhatott a dobogóra. A felnőtteknél Gőbölös Vanessza a 9. helyen zárt. A csapatversenyek során a gyermek 3-as kategóriában a nagyatádi Egyesített Óvoda versenyzői, Bagó Alíz, Fülöp Dzsesszika, Fehér Liliána és Horváth Boglárka a 4. helyet szerezték meg.B/3-as kategóriában a Borsos Rebeka, Cipóth Nikolett, Ludas Blanka, Torma Dalma összeállítású csapat szintén a 4. helynek örülhetett, a B/1-es kategóriában pedig a Bota Kamilla, Fehér Virág, Mórel Sára, Nagy Nikolett, Orbán Karina és Paluska Panna összeállítás a 6. helyig jutott. Egyéniben Murányi Anna és Füstös Alíz, csapatban Fodor Zsófia, Herskovits Hanna, Simon Boglárka és Tulézi Eszter képviselték még a somogyiakat, akik nem értek el helyezést, ám összességében elmondható, hogy Dr. Balogh Orsolya és Merkei Mónika tanítványai ismét jól szerepeltek az országos megmérettetésen.
Csatornahálózat révén korszerűsödhet kilenc település
- 2011.07.01.
- Szerző:
A Nagyatádi Regionális Szennyvíztársulás létrehozásával Bakháza, Görgeteg, Háromfa, Kutas, Lábod, Ötvöskónyi, Rinyaszentkirály, Tarany és a térségi központ Nagyatád fogott össze annak érdekében, hogy az utóbbi évek legnagyobb beruházását megvalósítsa.
Az elmúlt másfél év során az Európai Unió támogatásával teljesítették a pályázati rendszer második fordulójához vezető feltételeket: lezárultak a szükséges vizsgálatok, elkészültek a tanulmányok, a kiviteli tervek, beszerezték a hatósági engedélyeket, elindították a közbeszerzési dokumentáció kidolgozását.
A környezet megóvását és 9 település lakosságát szolgáló csatornaépítést, valamint a szennyvíztisztító telep fejlesztését jelenti a beruházás – mondta Ormai István, a Nagyatádi Regionális Szennyvíztársulás elnöke. – Ez a cél vezette az előkészítő szakasz munkáját, amely során a műszaki, szakmai feladatokat elismert szakemberekből álló csapat végezte, ám nem kevés felelősség jutott a települési vezetőknek is. A társulást alkotó települési önkormányzatok polgármestereinek és képviselőinek jelentős szerepük van abban, hogy a lakosság körében 80 %-os támogatottságot regisztrálhattunk, amellyel megalakulhatott a csatornaépítő közösség, a Rinyamenti Víziközmű Társulat.

A társulás elnöke elmondta, hogy az ingatlantulajdonosokból alakult víziközmű társulat a beruházáshoz szükséges lakossági önerő biztosítását szolgálja. A szennyvízhálózatra való csatlakozás ingatlanonként 260.000 Ft-os hozzájárulást kíván meg a lakosoktól. Az összeg összegyűjtését lakás-takarékpénztári konstrukció teszi lehetővé: havi 1.950 Ft megfizetésével 100 hónap alatt 195.000 Ft gyűlik össze, s e megtakarítást 30 %-os állami támogatás egészíti ki a szükséges 260.000 forintra. Bakháza, Görgeteg, Háromfa, Kutas, Lábod, Nagyatád, Ötvöskónyi, Rinyaszentkirály és Tarany lakói komoly kihívást vállaltak annak reményében, hogy komfortosabb életkörülményeket teremthetnek maguknak, s egy tisztább, egészségesebb környezetet biztosíthatnak gyermekeiknek.
A 9 települést érintő szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésének, valamint Nagyatád szennyvíztisztító telepének fejlesztési költsége összesen 4 milliárd 985 ezer forint, amely forrás előteremtéséhez csak az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával nyílhat lehetőség. Bírálat és támogatási döntés után 2012 első negyedévében meg is kezdődhet a térség infrastruktúráját megújító beruházás. A meglévő szennyvíztisztító telep a bővítés és korszerűsítés után alkalmas lesz a társulást alkotó települések szennyvízének fogadására, az új, korszerű technológia megszünteti a zavaró környezeti hatásokat. A szakemberek a földrajzi elhelyezkedést figyelembe véve három irányból érkező f ő ágat terveztek, melyek a központi telepre tartanak. A települések belterületén gravitációs gy ű jt ő csatornákon és beköt ő ágakon keresztül gyűlik össze a szennyvíz. A települések mélypontjaihoz szennyvízátemelő aknák kerülnek, melyekből nyomócsövön továbbítódik a szennyvíz a helyi végátemelők felé, majd a végátemelők nyomócsövein a szennyvíztisztító telep felé halad a szennyvíz.
Álarcokkal és vidám dalokkal köszöntött be a farsang
- 2012.02.06.
- Szerző:
Kellemes hangulatban, vidám énekszóval érkezett a Farsang a Hotel Solar falai közé. A színes kavalkádot az Obsitos Dalárda Nyugdíjas Klub, valamint a meghívott vendégek idézték meg szórakoztató előadásaikkal. A hotel kávézójában Kiss Márta segítségével díszes álarcokat készíthettek maguknak a résztvevők. A mulatozók népes csoportjában senki nem volt híján sem humornak, sem jókedvnek, sem kreativitásnak. Farsangi nóták és tréfás jelenetek váltották egymást.
A szereplők maszkjaikkal és öltözetükkel is a karneváli időszakot idézték meg.
Az esemény az Obsitosok, a Hotel Solar és a Nagyatádi Művelődési Központ együttműködésében valósult meg. Ezen a hétvégén az időjárás ugyan keresztülhúzta a szervezők terveit, a hó és a hideg nem rontotta el a hangulatot. Még a vidéki vendégek nagy többsége is részt tudott venni az eseményen.
A sikeres farsangi mulatságot követően további közös programokkal csalogatja a közönséget az Obsitos Dalárda, a Hotel Solar, valamint a Művelődési Központ. Legközelebb a február 25-i Latin Estre várják az érdeklődőket.

Sikeresen kezdtek a női kézilabdások
- 2011.09.26.
- Szerző: br
Első bajnoki mérkőzését játszotta a 2011-2012-es szezonban a Rinyamenti Kézilabda Klub női csapata. A lányok az elmúlt hónapokban több felkészülési meccsen is bizonyították, hogy jó formában vannak és az új játékosok is kellően beilleszkedtek a csapatba.
A házigazdák hazai pályán fogadták a Dunaújvárosi AC csapatát a bajnokság nyitó mérkőzésén, ahol a nagyatádi lányok mindent beleadva 29-21-es győzelmet arattak.
A bajnokság első mérkőzésének győzelmével talán megalapozták helyüket az RKC női játékosai, akik a tabella első 3 helyén szeretnének végezni. – tette hozzá Bőzsöny Erika. A lányok hazai pályán legközelebb október 8-án a szekszárdi csapat ellen játszanak a nagyatádi sportcsarnokban.
Agrárkamarai fórum
- 2012.04.07.
- Szerző:
A Somogy Megyei Területi Agrárkamara szervezésében gazdálkodói fórumra várták az érdeklődőket Nagyatádon. A tájékoztatón több témáról is szó esett. Hajdu Kornélia elmondta: a 2012. évi egységes kérelem keretében 25 jogcímre nyújthatják be igényeiket a gazdálkodók. A jogcímek közt szerepel például a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program, a különleges rizstámogatás, az egységes területalapú támogatáshoz kapcsolódó elkülönített bogyós támogatás, illetve a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás is.
Hajdu Kornélia arra is felhívta a gazdák figyelmét: a kérelmeket kinyomtatva, lepecsételve is el kell juttatniuk az MVH-hoz. A kérődző szerkezetátalakítási programra a támogatási igényeket az egységes kérelembeadás során kell jelezni- tette hozzá a szakértő.
A program a nemzeti kiegészítő támogatás pótlására szolgál, mely a termeléstől elválasztott bázis alapú.
A programba minden olyan gazdálkodó bejelentkezhet, aki rendelkezik SAPS jogosult területtel és a megadott 3 feltétel közül legalább az egyiknek megfelel. Az igénylőnek az egységes kérelembeadás során nyilatkoznia kell az állatlétszámról, és arról, hogy a három feltétel közül melyiket választja. Az egységes kérelmen belül a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás is szerepel. Támogatásra jogosultak azon mezőgazdasági termelők, akik az egységes kérelemben bejelentett, hasznosítási kódok szerint szántóföldi kultúrák termelésére, valamint ültetvény művelésére szolgáló mezőgazdasági terület vonatkozásában a 143/2011-es VM rendelet szerinti A, B vagy C típusú mezőgazdasági biztosítási szerződést kötnek.
A szakember elmondta: a július 30-i és a november 15-ei határidő jogvesztő, amelyeket követően módosításra és hiánypótlásra nincs lehetőségük a gazdáknak. A mezőgazdasági biztosítások díjához a nettó biztosítási díj legfeljebb 65 %-ának megfelelő mértékű támogatás vehető igénybe. 2012-ben országosan több mint 9 millió euró áll rendelkezésre a támogatás forrásaként. A keret túligénylése esetén a támogatási intenzitás arányosan csökkentésre kerül, és a forrás felosztásának sorrendje is az ABC nek megfelelően alakul majd. A tájékoztatón a kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a juttatás igénybevételével kapcsolatos rendelet is, ami ez év január 1-től hatályos új mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer szabályait állapítja meg.
A fórumon az is elhangzott, hogy megváltozott a kockázatkezelési közösséghez történő önkéntes csatlakozás feltételrendszere is. A csatlakozást választók hároméves időtartamra vállalnak tagságot, mely azt jelenti: a tárgyévet követő két évben nem mondhatják fel tagviszonyukat. Emellett a kárenyhítési hozzájárulás mértéke is változott. Ültetvény és szántóföldi zöldség esetében 3000 Ft, míg egyéb szántóföldi kultúrák esetében 1000 Ft hektáronként.
Ettől az évtől a káresemények köre is bővült. Az eddig is figyelembe vehető aszálykár, belvízkár, jégeső, tavaszi- és téli fagykár mellett ezentúl a viharkár, felhőszakadáskár, illetve az Európai Unió Bizottságának egyedi jóváhagyása esetében árvízkár alapján is lehet majd kárenyhítő juttatást igényelni. 2012-ben az egységes kérelem beadására az elektronikus felület árpilis 2-án nyílik meg.
Gondot okozhat, ha nem írtják a parlagfüvet
- 2011.07.07.
- Szerző: Buga Jakab
| A jó idő különösen kedvez a parlagfűnek. A nyári hónapokban több elhagyatott, gondozatlan telken okoz problémát ez a gyomnövény, mely nemcsak az allergiásokra jelent veszélyt. A parlagfű irtása kötelező, s aki nem védekezik megfelelően, bírságot kell fizetnie. | |
|
Hazánkban a parlagfű egy nagyon elterjedt, nagy területen élő gyomnövény, melynek rendkívül káros hatása van az egészségre. Ezért a parlagfű elleni védekezés, a gyomnövény elterjedésének megakadályozása mindannyiunk egészségének megőrzése érdekében nagyon fontos feladat - hangoztatja Dr. Kovács Ildikó jegyző. Nagyatádon a közterület felügyelők ellenőrzik, hogy a lakosság eleget tett-e kötelezettségének. Abban az esetben, ha nem történik meg a megfelelő védekezés, és parlagfűvel fertőzött az adott terület, az önkormányzatnak el kell rendelnie a közérdekű védekezést. A közérdekű védekezés mellett egy növényvédelmi bírságot is ki kell szabnia az önkormányzatnak.
A közterület felügyelők ez idő alatt is járják a várost, s ha gondozatlan területtel találkoznak: felhívják a tulajdonosok, illetve a földhasználók figyelmét, hogy június 30-áig önként tegyék meg a parlagfű irtását, mert a későbbiekben már büntetésre számíthatnak. Dr. Kovács Ildikó hozzátette: a parlagfű-mentesítésre, az egészség megőrzésének fontossága miatt is szükség van, hiszen Magyarországon közel 2,5 millió allergiás beteg él, akik közül minden második a parlagfűtől szenved. |
Néphagyományok felelevenítése - szüreti fesztivál
- 2011.09.22.
- Szerző: fv
Ha a kisdobos nem is hirdette ki, mindenki tudta szüreti felvonulásra és mulatságra készülnek a nagyatádiak. Az immár hagyománynak számító rendezvényt a Nagyatádi Művelődési Központ munkatársai szervezték, akik idén is megannyi vendéget és fellépőt hívtak a közösségi eseményre.
A Szent István parknál a városi egyesületek, klubok mellett vidékről is érkeztek lovasok, népviseletbe öltözött lányok, asszonyok, hogy közösen vegyenek részt a rendezvényen.
Míg a résztvevők gyülekeztek, addig a szervezők zsíros kenyérrel és borral kínálták az érdeklődőket.
Az idei szüreti felvonulás és mulatság Ormai István, polgármester köszöntőjével vette kezdetét. Ezután az Őszi Napfény Nyugdíjas Klub énekes produkcióját tekinthették meg a térre látogatók. A színpadi műsorszám után indult el a menet, melynek élén a lovasok és a lovas kocsival érkezők mentek, miközben borral és szőlővel kínálták a nézelődőket.
A lovasok után a gyalogos felvonulást a rinyamenti borlovagok vezették. Az idei útvonalat idősek és fiatalok együtt tették meg, akik a Temesvári és a Kossuth utcán át érkeztek meg a katolikus templomhoz.
A templom előtti téren elsőként Perák László népdalénekes nótázott az egybegyűlteknek, akit Ignácz János kísért tangóharmonikáján.
A szüreti dalok után Dr. Lévai Iván olvasta fel a borivók tízparancsolatát, melyeknek záró gondolata mi másról is szólhatott, mint egy borvirágos orról.
A vidám hangulatot nem volt nehéz tovább fokoznia a nagyatádi Fürjecske és a buzsáki Boszorkányos Néptánc Egyesületnek. A népviseletbe öltözött fiatalok mellett az idősek is csatlakoztak a táncosokhoz, akik egy Somogyi táncokból álló táncházba invitálták a jelenlévőket.
Miután kedvükre kitáncolták magukat a résztvevők, tovább indult a menet vissza a sportcsarnokhoz. Útközben ismét a nótázás, valamint a szőlő- és a borosztás kapta a főszerepet, míg a téren már várta a felvonulókat a közönség, akik jól tudták: színpadi műsorszámokkal is kedvesednek számukra a nagyatádiak és a meghívott vendégek.
Elsőként a rinyamenti borlovagok adták elő műsorukat. A böhönyei, segesdi, somogyszobi és nagyatádi borászok sok éves szőlész és borász munkájuk elismeréséül kapták a borlovag rangjukat, akik bordalokkal készültek a rendezvényre.
Idén a bodvicai városrész lakó egy nem mindennapi szüreti műsorral készültek a közönségnek. A szőlőlopást, illetve a régi hagyományokat idősek és fiatalok elevenítették fel.
A bodvicaiak után a berzencei Gyermek Néptánc Együttes és a Borostyán Nyugdíjas Klub lépett fel. Az idősebb korosztály képviselői egy üveges táncot adtak elő.
A berzenceiek után a buzsáki Boszorkányos Néptánc Egyesület lépett a színpadra.
Ha ezúttal a közös mulatozás el is maradt, a fellépők mellett a program résztvevői is néhány órára elfelejthették gondjaikat, bajaikat, s egy igazán jó hangulatú rendezvény emlékeivel gazdagodhattak az elmúlt hétvégén.
Kapcsolódó galéria
A DRV új technológiával mentesíti a vizet az ammóniától
- 2011.07.05.
- Szerző:
Egyedülálló technológiai eljárást fejlesztett ki a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) a magas ammónia tartalmú ivóvizek megtisztítására, így az egyik legszennyezettebb somogyi térségben, Törökkoppányban és Szorosadon újra fogyaszthatják a csapvizet a várandós anyák és a kisgyermekek is - hangzott el a DRV szerdai sajtótájékoztatóján Törökkoppányban.
Jól halad az aratás Somogyban
- 2011.07.06.
- Szerző:
A kalászos gabonák részesedése meghaladja a 73 ezer hektárt. Országos szinten is igen jelentős, 16482 ha a termesztett őszi káposztarepce felület. Az aratás június második dekádjában az őszi árpával kezdődött el. Jelenleg az elvetett terület mintegy 72 %-ról már a tárolókba került a termés.
A betakarított termésátlag rendkívül tág intervallumban mozog. Oka összetett: az előző év kedvezőtlen időjárása,(betakarítás, talaj előkészítés, vetési munkálatok) elhúzódása, tájékoztatott a Somogy Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága.
Indul a Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási program kivitelezése
- 2011.07.04.
- Szerző: MTI
Papp Gábor, a projekt megvalósítására létrejött Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás intézményvezetője a témában tartott hétfői pécsi szakmai fórumon elmondta: a mintegy 25 milliárd forintos fejlesztés keretében a Dél-Dunántúlon két éven belül a szelektív gyűjtést és a környezetbarát ártalmatlanítást is magába foglaló komplex hulladékgazdálkodási rendszert alakítanak ki, és jövő őszre rekultiválják a környezetet erősen szennyező hulladéklerakókat.
Hozzátette: a program 100 százalékos európai uniós pénzügyi támogatást élvező rekultivációs részét illetően már szerződtek a kivitelezővel, tart a helyszíni felmérés és hamarosan átadják a munkaterületeket.
A 70 százalékban uniós forrásból megvalósuló hulladékgazdálkodási rendszert érintően még folynak a közbeszerzési eljárások. Papp Gábor szólt arról is, hogy a társulás megalakulásával 2003-ban indult projekt kivitelezése az eredeti tervekhez képest másfél évvel később kezdődhet meg, mert a szerződéskötéseket és a munka indulását több sikertelen közbeszerzési eljárás hátráltatta.
A Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási program Baranya, Somogy és Tolna megyében 313 település 426 ezer lakosa számára teremt egészségesebb környezetet azzal, hogy a térségben évente keletkező mintegy 200 ezer tonna hulladék 70 százalékát újrahasznosítják, a fennmaradó részt pedig a szigorú európai uniós szabályoknak megfelelően helyezik el.
Digitális táblákkal tanulnak a nagyatádi diákok
- 2011.05.13.
- Szerző:
Több mint 36 millió forintot nyert egy uniós pályázati lehetőség keretében Nagyatád önkormányzata. A pénzből modern informatikai eszközöket vásároltak a Nagyatádi Közoktatási Intézmény három iskolai intézményegysége számára.
Csaknem ezer Nagyatádon tanuló diák számára biztosítják az új, modern informatikai eszközök a hatékonyabb ismeretszerzés lehetőségét.
„A tanulás új színterei – IKT eszközökkel a tudás megszerzéséért” címet viselő - az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósult - programban 42 multimédiás számítógép monitorral; 23 interaktív tábla projektorral; tanári notebookok; szavazógépek, szoftverek, szerverek és sajátos nevelési igényű tanulók részére kialakított informatikai csomagok érkeztek három intézményegységbe: az Árpád Fejedelem, a Babay József, valamint Bárdos Lajos Általános Iskolákba, ismertette a részleteket a projekt záró rendezvényén Szakályné Pintér Mária az intézmény főigazgatója.
Ezen kívül a csomag három wi-fi berendezést tartalmaz, amelyek révén vezeték nélkül lehet internetezni az intézmények területén. A beszerzés kiválóan illeszkedik a Nagyatádi Közoktatási Intézmény többi uniós programjához. A Dél-Dunántúli Operatív Programban nemrégiben lezajlott 1,2 milliárd forintos infrastrukturális beruházáshoz, valamint egy módszertani projekthez.
A Nagyatádi Közoktatási Intézmény főigazgatója hangsúlyozta: referenciaintézménnyé válásukhoz igen nagy jelentőségű, hogy a tanárok és a diákok modern, európai szintű eszközparkkal dolgozhatnak és tanulhatnak, hiszen a digitális táblákkal és az új eszközökkel szélesebb lehetőségek nyílnak meg az ismeretek közvetítésében.
Július 23-án lesz a Balaton átúszás
- 2011.06.30.
- Szerző:
Az időjárás ezúttal is közbeszólt: elhalasztják a szombatra meghirdetett Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között. A szervezők a meteorológiai szakemberek véleményét figyelembe véve, egyetértésben a Balatoni Vizirendészet vezetőjével úgy döntöttek, a várható rossz körülmények miatt a július 2-ai úszást elhalasztja. Az új időpont július 23., szombat.
NCF U-17: Eredményes befejezés
- 2011.07.08.
- Szerző:
Jól szerepelt az NFC serdülő csapata az elmúlt bajnokságban. A fiúk hozzáállása is sokat javult az eltelt időszakban, melynek meg is lett az eredménye.
Reálisan tükrözi a tabella az U17-es korosztályú bajnokság erőviszonyait. A Nagyatádi Futball Klub serdülő csapata a 2010/2011-es bajnoki évben az 5. helyen végzett.
Bérdi József elmondta: az edzéseken való aktív részvétel, a fiúk hozzáállása is sokat segített abban, hogy a csapat ilyen jól szerepelt a bajnokságban.
A serdülő játékosok közül Csenei Bálintot és Nánási Mátét emelte még ki név szerint is az edző, akik társaikhoz hasonlóan teljesítettek az őszi és a tavaszi szezonban. A következő bajnokságban egy megújult nagyatádi együttes veszi majd fel a küzdelmet az ellenfél csapatokkal, hiszen többen más korosztályban rúgják tovább a bőrt.
A serdülő csapat számára a 2011/2012-es bajnokság augusztus 20-án kezdődik.
Élelmiszert osztanak szét a rászorulók között
- 2011.07.07.
- Szerző: B. R.
Több száz kiló lisztet, tésztát és kekszet osztanak szét a következő napokban a kistérség településein. A Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központba kedden kezdték el szétosztani a települések között az élelmiszer segélyt, hogy minden rászoruló családnak segíthessenek a térségben.
A Magyar Élelmiszer Bank támogatásával évente többször is nagyobb mennyiségű élelmiszer-adományhoz jut a Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ, melyet a kistérség 16 települése között osztanak szét aszerint, hogy egy-egy községben hány rászoruló család él.
A nyári hónapokban több alapvető élelmiszerhez juthatnak hozzá ezek a családok. A szülőknek nagy segítséget jelent ez az adomány, hiszen sokszor a nyári szünet alatt még nehezebb megoldaniuk a gyerekek étkeztetését, mint tanév közben.
Ahogy a térség településein, Nagyatádon is több család van kapcsolatban a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal, akik közül mindenki egyenlően kap a most érkezett adományból.
A rászorulók jövő héten a Szociális Szolgáltató Központban juthatnak hozzá az élelmiszercsomagokhoz.
Kézműveskedtek a gyerekek a könyvtárban
- 2011.06.30.
- Szerző:
Aktív kikapcsolódással indult a szünidő a Városi Könyvtár játszóházának résztvevői számára.
Befejeződött a kézműves játszóház a Városi Könyvtárban. A gyerekek egész héten színes alkotásokat készíthettek a felnőttek segítségével. Csütörtökön állatmintás tároló dobozok készültek, a pénteki napon pedig papírhajtogatáson vehettek részt a szorgos fiatalok, akik érdekes technikával különleges dísztárgyakat készíthettek.
Az egy hét alatt több, mint 40 gyermek fordult meg a Városi Könyvtár játszóházában, ahol minden alapanyagot az intézmény biztosított, igény szerint pedig augusztusban ismét kézműves foglalkozásokat szerveznek a gyerekeknek az intézményben dolgozók.
Mulatozás betyár-módra
- 2012.01.23.
- Szerző: sm
„Ilyen még nem volt Nagyatádon” – árulta el Tóth Sándorné, a Betyár Bál egyik szervezője a pénteki rendezvényen. Az Obsitos Nyugdíjas Klub hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a nevezetes eseményt, amelyre több más egyesületet is vendégül hívtak. A nagyatádi résztvevők mellett Lábodról, Kaposvárról és Babócsáról is érkeztek vendégek. Az est folyamán mindenki lehetőséget kapott, hogy bemutatkozzon humorosabb oldaláról, számot adjon énektudásáról, szavalóképességéről.
Mivel a Betyár Bálnak városunkban még nincsenek gyökerei, ezért annak nagyatádi hagyományait az Obsitosok szeretnék megteremteni.
A rendezvényen nagy sikert aratott az est fénypontjának számító menyecske-rablás.
A szervezők örömmel tapasztalták, hogy egyre többen érdeklődnek a helybeliek közül is.
Az este vacsorával folytatódott, majd rövidesen megkezdődött a zenés-táncos mulatság.
Az Obsitos Nyugdíjas Klub további rendezvényekkel készül a közeljövőben: február 4-én tartják meg farsangi báljukat, 11-én Sváb bált rendeznek, 18-án pedig a tavaly is nagy sikerrel zajló Boszorkány bálra várják az érdeklődőket.
Játszóházban ügyeskedtek a gyerekek
- 2011.12.20.
- Szerző: sm
Egy héttel Karácsony előtt a legtöbben már javában ünnepi lázban égnek. Különösen igaz ez talán a legfiatalabb korosztályra. A Városi Könyvtár legutóbbi programja őket szólította meg: a munkatársak adventi játszóházat szerveztek az intézmény gyermekrészlegében. A résztvevők különféle technikákkal készíthették el saját díszeiket, virágmintás tasakjaikat. A színes papír-és ruhaanyagok vagdosás, festés, ragasztás, és persze az ügyes kezek révén formálódtak ajándéktárgyakká.
A foglalkozás során a gyerekek is megtapasztalták, mennyivel többet ér egy saját készítésű ajándék, még ha egyszerűbb is, hiszen ebben benne van az igyekezet, a kreativitás. Ez a legszemélyesebb ajándék, amivel meglephetjük családtagjainkat.
Az Aranyszalag-kupával zárult az RG-versenyszezon
- 2011.11.28.
- Szerző: sm
Szép sikerrel zárták a 2011-es versenyszezont a nagyatádi ritmikus gimnasztikások. A tornászok a pécsi Aranyszalag-kupa elnevezésű versenyen bizonyítottak; ügyességüknek köszönhetően öt arany-, és két ezüstéremmel térhettek haza Dr. Balogh Orsolya és Szabó Anikó tanítványai.
A-kategóriában a 2005-ös születésűek közül Laklia Lúcia állhatott a dobogó legfelső fokára. A 2003-asok között a zsűrinek is feltűnt Hornyák Patrícia tehetsége, aki produkciójával ezüstérmet szerzett. A 2002-ben születettek mezőnyében Koósz Evelin érdemelte ki az aranyat, Kiss Tíra pedig az 5. helyen végzett. Erős volt a mezőny az 1999-esek között is; ebben a korcsoportban Murányi Anna nyújtotta a legjobb teljesítményt, második helyezést pedig szintén nagyatádi versenyző, Fodor Zsuzsanna érte el. Kutnyák Nikolett az 1998-asok között bizonyult a legjobbnak, míg az 1997-ben születettek közül Boros Ninettát értékelte arannyal a zsűri.
Bár az idei szezon véget ért, az érdeklődők azonban ismét megcsodálhatják a látványos gyakorlatokat a csapat hagyományos karácsonyi gáláján.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
Vizsgáztak a cérnagyári tűzoltók
- 2011.11.28.
- Szerző: fv
Somogy megye egyetlen létesítményi tűzoltóságának tagjait vizsgáztatták legutóbb a nagyatádi hivatásos lánglovagok. A város egyik legnagyobb foglalkoztatójának tűzoltói elméleti és gyakorlati feladatokat hajtottak végre ezen a napon. A cérnagyári alkalmazottakat egy 40 órás tanfolyamot követően vizsgáztatták a hivatásosok.
Képzés nélkül nincs jelenlét - jegyezte meg Tarlós István, a Városi Tűzoltóság megbízott parancsnoka, aki a vizsga minden mozzanatánál jelen volt. A tesztlap kitöltése után gyakorlati feladatokat is végre kellett hajtaniuk a létesítményi tűzoltóknak.
A megbízott parancsnok elmondta: fontos, hogy egy olyan nagy gyárban, mint a Coats Crafts Hungary Kft. legyen egy felkészült csapat, akik tűz esetén képesek biztosítani a helyszínt és tájékoztatni a hivatásosokat a szükséges információkról.
A tanfolyamon a létesítményi tűzoltóság tagjai csak az alapokat tudták elsajátítani, számukra a tanulás ezzel még nem ért véget, hiszen ahogy a hivatásosok, úgy ők is éles helyzetben tapasztalják majd meg: mit kell tenniük, hogy minél előbb segíthessenek bajbajutott társaiknak, illetve hogy megakadályozzák a tűz továbbterjedését.
Tarlós István hozzátette: a cérnagyár és a tűzoltóság között kiváló a munkakapcsolat. A mostani tanfolyamon 11 fő vett részt, akik közül mindenkinek sikerült a vizsga, így a nagyatádi cérnagyárban egy képesítéssel rendelkező csapat dolgozik, s ha tűz ütne ki, rájuk számíthatnak kollégáik.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
A saját készítésű ajándék a legszebb
- 2011.11.28.
- Szerző: fv
November 27-én gyújtottuk meg az első gyertyát az adventi koszorún. Annak érdekében, hogy minél több lakásban lehessen egy-egy ilyen karácsonyi szimbólum, az adventi időszak kezdete előtt a Nagyatádi Művelődési Központ szervezett egy immár hagyománynak számító kézműves foglalkozást.
A programnak a Művelődési Ház felújítása miatt ezúttal a városi múzeum adott otthont. A program résztvevői természetes alapanyagokat használtak fel az adventi koszorúkhoz, melyek elkészítéséhez szakmai segítséget is kaptak.
Egy általunk készített adventi koszorút még inkább szebbé varázsolhatunk, ha a rajta szereplő gyertyák is egyediek. A legutóbb foglalkozáson nem mindennapos gyertyákat is használtak a résztvevők.
Karácsony közeledtével egyre többen járják az üzleteket mivel is lephetnék, örvendeztethetnék meg szeretteiket az ünnepen. Ha a mostani kézműves foglalkozás résztvevőt kérdeznék, biztos azt válaszolnák: nincs nagyobb ajándék egy saját készítésű tárgynál, melyben nemcsak pénzünk, de szívünk és lelkünk is benne van.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
Humorral és találékonysággal küzdöttek a diákigazgatói posztért
- 2011.11.08.
- Szerző: br
Az Ady Endre Gimnázium életében az év egyik legnagyobb eseménye a diákhét, melynek utolsó napján diákigazgatót is választanak. A négy végzős osztály október végén sportszerűen küzdött az első helyért, öt napon keresztül próbálták elnyerni diáktársaik szavazatát.
A végzősök hosszú hetekkel a diákhét előtt megkezdték a felkészülést, hiszen plakátokkal, szórólapokkal és olykor még meglepetéssel is készültek az alsóbbéveseknek. A csapatépítés mellett felelősségteljes munka is várt a diákokra, hiszen a kézzel elkészíthető plakátok mellett minden osztály leforgatott egy filmet is, melyben a múlt, a jelen és sokszor a jövő is megjelent, persze a legtöbbször elferdített formában.
A hosszú felkészülések ebben az egy hét alatt sem zavarták a gimnázium tanóráit, hiszen a diákhéten is minden órán teljesíteniük kellett a végzősöknek.
A Diákhét keretein belül vetélkedőt is rendeztek; Volt kvíz feladat, közös éneklés az osztályfőnökökkel, de reklám zenét és televíziós szignálokat is fel kellett ismerniük a versenyző diákoknak. A vetélkedő végén aztán összesítették a megszerzett pontokat, az így kialakult rangsor arányában pedig plusz szavazatokhoz juthattak az osztályok. Ezt követően már csak a szavazás volt hátra, melynek összeszámolása után kiderült, hogy a gimnázium diákjainak a 12.b-sek kampánya nyerte el leginkább a tetszését, így az ő osztályukból került ki a diákigazgató is.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
Csodaországban nap mint nap
- 2011.10.17.
- Szerző: fv-sm
1950-ben épült az első bölcsőde Nagyatádon. Az idő múlásával egyre több szülő igényelte a bölcsődei ellátást gyermeke számára, ezért volt, hogy egyszerre 5 intézményben vigyáztak a legkisebbekre a városban. Ma már az intézmények közül csak az Árpád utcai áll a gyerekek rendelkezésére, melyet több mint 30 évvel ezelőtt építettek.
2011-ben a Rinyamenti Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulása sikeres tendert nyújtott be az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Operatív Program keretében meghirdetett pályázati felhívásra.
Az Európai Uniós támogatásnak köszönhetően kívül-belül megszépült az épület. Az avatóünnepségen a város előjárói, az intézmény a ma már nyugdíjas és jelenlegi munkatársai mellett Karvalics Ottó országgyűlési képviselő is részt vett, aki köszöntőjében az új köznevelési törvényről is beszélt.
Az ünnepségen Ormai István, Nagyatád Város polgármestere, a Rinyamenti Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás elnöke is szólt az egybegyűltekhez, aki elmondta: a városban egy intézmény-felújítási, -átalakítási program valósul meg. A polgármester megjegyezte: mindkét cél megvalósult az elmúlt időszakban, hiszen a felújításnak köszönhetően az eddigi 50 férőhely helyett ezentúl 72 gyermek ellátását tudják biztosítani az intézményben.
A fenntartó az unió támogatásának köszönhetően több mint 90 millió forintot költött az épület felújítására.
Az avatóünnepségen Simonovics Józsefné, a Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ igazgatója is elismerő szavakkal illette munkatársait, illetve a kivitelező cég, a Noa Építőipari Kft. képviselőit.

Az intézmény avatója egyúttal névadóünnepség is volt, hiszen 2011. október 14-től a bölcsőde a Csodaország nevet viseli.
Az épület felújítása mellett új szolgáltatásokkal is bővül az intézmény, hiszen a csiri-biri torna már nem ismeretlen a gyerekek és a szülők körében, melyre ezentúl a bölcsődében is lehetőségük nyílik az érdeklődőknek.
A tervek szerint egy fejlesztő pedagógus foglalkozna majd a fogyatékos gyermekekkel a jövőben. Az igazgató megjegyezte: nagy szakmai fejlődést jelent ez az intézmény életében. Mindezek mellett egyéb célokat is dédelget a bölcsőde vezetősége.
Ezenkívül tanácsadással is szeretnének foglalkozni az intézményben.
Az emberré válás folyamatát 3 éves korig lehet meghatározni. Ezt a gondozók is tudják, akik éppen ezért nem csak szívükkel és lelkükkel, tudásukkal is segítették a költözést.
Az ünnepség után a jelenlévők közösen tekintették meg az épületet és az avatóra készült múltidéző kiállítást, melyet hagyományteremtő szándékkal készítettek az intézmény egykori és jelenlegi munkatársai. A tárlat elhelyezésében a Nagyatádi Művelődési Központ nyújtott szakmai segítséget. A tablókon szereplő régi fényképeken ismerős arcok köszönnek vissza a nézelődőkre. A már-már megsárgult képek megannyi emléket idéztek fel a meghívott vendégekben és a gondozókban. A rendezvényen szüleik kíséretében egy-két bölcsődés korú gyermek is részt vett, akik habár a megszokott játékaikkal, ezentúl még is egy Csodaországban tölthetik életük első 3 évét.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
Az aradi 13-akra emlékeztek
- 2011.10.10.
- Szerző: sm
Október 6-án a 13 aradi vértanúra emlékezünk. Azokra az 1848/49-es szabadságharcban részt vevő honvédtisztekre, akiket a forradalom elbukása után halálra ítéltek és kivégeztek. A haza függetlenségéért vívott harc nem maradt megtorlás nélkül a császári oldal részéről; a világosi fegyverletételt követően került sor a bosszúra: a tiszteket hadbíróság elé állították, majd kivétel nélkül kötél általi halált ítéltek számukra. A tisztek közül végül négyen különleges kegyelemben részesültek, így Lázár Vilmosra, Gróf Dessewffy Arisztidra, Kiss Ernőre, valamint Schweidel Józsefre golyó és lőpor általi halált szabtak. Lovag Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezić Károly, Nagysándor József, Gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Gróf Vécsey Károly kötél általi halált szenvedett.
A nagyatádi megemlék
ezésen Szakályné Pintér Mária, az Nagyatádi Közoktatási Intézmény főigazgatója beszédében felidézte a történelmi korszak és a kivégzés lényeges pontjait.
A beszédet követően az Nagyatádi Közoktatási Intézmény diákjainak ünnepi műsorát tekinthették meg a jelenlévők. A tanulók verssel és a történelmi tények felidézésével emlékeztek meg az aradi vértanúkról. A gyerekek tanítóikkal közösen álltak a közönség elé, így Vránics Melinda, Hujber Balázs és Török-Kovács Péter előadásában az alkalom hangulatához illő dalokat is hallhattak az egybegyűltek.
Az ünnepség után a város civil szervezetei elhelyezték koszorúikat a kopjafánál, kifejezve tiszteletüket az aradi hősök iránt.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
A számlálóbiztosok megkezdték munkájukat
- 2011.10.03.
- Szerző: fv
A számlálóbiztosok már megkezdték a természetes személyek és a lakások összeírását az országban. Nagyatádon 471számlálóbiztos dolgozik október 1 és 31-e között, akik már kézbesítették azokat a borítékokat is, melyek tartalmazták a személy- és lakáskérdőíveket.
Az adatszolgáltatóknak október 16-ig lehetőségük van interneten keresztül is kitölteniük a kérdőíveket.
Az interneten keresztül történő adatszolgáltatás mellett lehetőségük van az állampolgároknak a kérdőíveket papír alapon kitölteniük is. Amennyiben egyedül nem megy a kérdésekre való válaszadás, egy előre egyeztetett időpontban a számlálóbiztos felkeresi az egyéneket, és segít a kitöltésben.
Az adatszolgáltatóknak szinte minden kérdésre válaszolniuk kell, azonban vannak úgynevezett érzékenyebbek, melyekre nem kötelező a válaszadás.
A kérdőív 5. részében a vallási, valamint a nemzetiségi hovatartozásra is rákérdeznek. Az egyházak képviselői mellett a kisebbségi önkormányzatoknak is fontos, hogy megtudják: hány roma, illetve horvát állampolgár él Nagyatádon.
A számlálóbiztosoknak titoktartási kötelezettségük van, vagyis semmilyen információt nem adhatnak ki az adatszolgáltatókról. Október 30. és november 8. között pótösszeírásra kerül sor, hogy senki se maradjon ki az idei népszámlálásból.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
Szivárványszínű versek, rajzok és dallamok
- 2011.09.12.
- Szerző: sm
Különleges programmal kezdődött Nagyatádon a Magyar Dal Napja. A néhány hónappal ezelőtt nyílt Színes Kóc elnevezésű kiállítás anyagát most kötetbe foglalták a szerzők, és a Nagyatádi Művelődési Központ gondozásában megjelent az azonos címet viselő könyv is. Ennek bemutatójára került sor szeptember 11-én délután a Múzeumkertben. Fülöp Márti verseit - színes esernyők között állva - gyerekek szavalták el, a Máté Zsolt és Máté Zsoltné alkotta Szivárvány Duó pedig a szövegek megzenésített változatával szórakoztatta az egybegyűlteket.
Fülöp Márti és a kötet illusztrációit készítő Hortobágyi-Fekete Hajnal nagy örömmel fogadta az új lehetőséget, munkájuk kiadatását.A hangulatos költemények a gyermeklélek rejtelmeibe engednek bepillantást. A kalandokat a kicsik szemszögéből ismeri meg az olvasó, így a versek nem csupán a legfiatalabbaknak nyújtanak élményt; a szövegeket olvasva a felnőttek is könnyen visszaidézhetik gyerekkorukat.
Márti és Hajnal a továbbiakban is szeretnének együtt dolgozni; újabb közös munkájuk előkészületeit már meg is kezdték.
Az eseméynen készült fotókat megtekintheti itt: http://n-mk.hu/televizio/fotok#!prettyPhoto[gallery59]/0/
Kapcsolódó videó: http://www.youtube.com/watch?v=vLELcODesKU
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
Pécsi szobrászhallgatók érkeztek az alkotótelepre
- 2011.07.15.
- Szerző: br
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karáról hét diák érkezett a szoborparkba, hogy kötelező gyakorlati idejüket letöltve kreatív alkotásokat készítsenek, és a gyakorlatban találkozzanak azokkal a feladatokkal, melyeket tanévközben az egyetem falain belül sajátítottak el.
Az alkotások elkészüléséhez mindenekelőtt a szobor megtervezésére van szükség, melyet már jó pár héttel a tábor előtt elkészítettek a fiatalok.
A legtöbben tölgyfából kezdtek neki szobraik kifaragásához, ahogy a nagyatádi születésű Békési Ervin is.
A nagyatádi szobrásztáborban sokan nem először vettek részt, többen kifejezetten azért választják városunkat, mert a fával szeretnek a legjobban dolgozni, a művésztelepen pedig ez az alapanyag adott. A háromhetes tábor alatt mindamellett, hogy értékes munkák készültek, néhány vidéki fiatal ismét megismerhette a Rinyamenti kisváros környékét.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
Budapesti vendégek a Szoborparkban
- 2011.08.18.
- Szerző: fv
A nagyatádi művésztelep évről évre egyre több látogatót vonz, hiszen a csend, a nyugalom és a megfelelő alapanyag remek lehetőséget biztosít az alkotásra.
Ezen a nyáron is több turnusban érkeznek szobrászok, akik a kikapcsolódás mellett valami igazán egyedit szeretnének készíteni.
Júliusban heten töltöttek el két hetet a látogatóközpontban, ahol minden napszakban csakis szenvedélyüknek, a faragásnak hódolhattak.
Kotormán Norbert ezúttal egy alvó embert ábrázoló szobrot készített a művésztelepen. Az alkotó mindig más és más tartalommal tölti meg munkáját, aki ezúttal egy tátott szájjal alvó alakot ábrázoló szobrot készített.
Egy másik szobrász az animációt is segítségül hívta munkájához. Szabó Ádám első alkalommal látogatott Nagyatádra. Az alkotó a számítógép, a mai modern technika segítségével szeretné másképp bemutatni a szobrászatot.
A munkák mindegyikét magukkal vitték az alkotók a tábor végén, hiszen van, aki nem tudta befejezni alkotását, azonban akadtak olyanok is, akik nem egy, hanem két kész munkával tértek haza Budapestre. A társaság már tervezi, hogy amennyiben lehetőségük lesz, jövőre ismét ellátogatnak Nagyatádra.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
Augusztus 20 - Látványos és hangzatos produkciók a szabadban
- 2011.08.15.
- Szerző:
Augusztus 20-án délután színes programkínálattal várjuk az Érdeklődőket a Sportcsarnok mögötti zöldterületen! Színpadi műsor 17:30-tól! Fellépnek: Fürjecske Néptánc Együttes, Acoustic Classroom, Nagyatádi Ugrókötél Klub, B-Verzió, Nagyatádi Majorett csoport. Este 8 órától: Baraka Együttes, UFO, Tűz-zsonglőrök! Az estét tűzíjáték és utcabál zárja.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
Extreman Hosszútávú Triatlon Országos Bajnokság - a 21. alkalommal
- 2011.08.18.
- Szerző: fv
„Az év leghosszabb napja” volt, aki csak így jellemezte az idei Extreman Hosszútávú Triatlon Országos Bajnokságot. Nem is csoda, hiszen a 3, 8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és a 42 km futásból álló távot nem egy egyszerű feladat teljesíteni. 2011-ben is rekord létszámú nevezés érkezett a versenyre.
Ebben az évben 7 óra 40 perckor dördült el az első ágyúszó. A gyékényesi bányató vize alig érte el a 22 fokot, ezért a versenyzők használhatták a neoprén ruhát. A váltók 8 óra 55 perckor vetették magukat a vízbe, s időközben az egyéni versenyzők leggyorsabbja is befejezte első körét.
Legügyesebben Kis Gyula teljesítette az 1900 métert, s a 2. kör végén is ő szállhatott fel elsőként kerékpárjára. A 180 km-es szakaszt idén is a megszokott útvonalon tették meg a versenyzők. A nagyatádi depóba azonban már nem Kis Gyula érkezett meg elsőnek. Ekkor Major József állt az élen, aki 5 óra 26 perces versenyóra-állásnál kezdte meg a futást. A 11 körös távon megannyi önkéntes segítette a résztvevőket, hiszen folyamatosan vizet, energia italt, dinnyét és egyéb erőnléthez szükséges ételt kínáltak a sportolóknak.
A 42 km-es távon Joenak sikerült megtartania előnyét, így 2011-ben ő szakított át elsőként a célszalagot. Joe a 11. helyen áll a világranglistán, így nagy valószínűséggel részt vehet a Hawaii világversenyen. Számára most ez a kihívás szerepel az első helyen.
A férfiak mezőnyében a 2. helyen Kis Gyula ért célba, aki 8:42 perc alatt teljesítette a távokat. A dobogó 3. fokára Vatai Miklós állhatott fel, aki mindössze 6 perccel marad le a 2. helyezettől. Janota Zoltán 17.ként szakította át a célszalagot, míg Tóth Gábor a 37. helyen végzett. Sárdi Péter első alkalommal teljesítette az ironmant. A mezőny legidősebb versenyzője szeptemberben lesz 70 éves. A nagyatádi Szűts Miklós egyéniben vágott neki a megmérettetésnek, s a Triatád versenyzőjének néhány perccel éjfél előtt tapsolhattak a nézők. A nőknél első helyen Halász Annamária élt célba, aki a Budaörsi Triatlon Club indulójaként vett részt a megmérettetésen.
2. helyen dr. Harsányi Zsuzsanna végzett, akinek ez volt a 10. ironman versenye. A 3. helyezett Prokopp Erzsébet lett, aki Zsuzsához hasonlóan a Vasemberek klubját képviselte Nagyatádon. Gáspár Réka 11 óra 9 perc alatt teljesítette a megmérettetést, így az atádi sportoló 5.ként ért célba a lányok közül.
A váltóknál egy nagyatádi csapat hívta fel magára leginkább a nézők figyelmét. Jámbor Bence, Jámbor Máté, Monory Dániel, Wittmann Tamás és Jámbor Szabolcs Adyshock néven indultak a versenyen. A csapat eredményesen vette az akadályokat, így a célnál mindnyájan, ha fáradtan is, de jókedvűen fogadták a gratulációkat.
Időközben a nap is nyugovóra tért, s besötétedett. A téren egy hatalmas utcabáli hangulat kezdett kialakulni, mikor nekieredt az eső. A résztvevőknek és a szurkolóknak azonban ez sem szegte kedvét, s kitartottak a tűzijátékig, melyre éjjel 11 óra előtt néhány perccel került sor. Így a 21. alkalommal megrendezett verseny habár esővel színesítve, mégis tartalmasan és élményekben gazdagon ért véget Nagyatádon.
A bajnokságot követően a szervezők megtartották értékelő összejövetelüket is, ahol a jövő évi verseny időpontját is kitűzték. 2012-ben július 28-án lesz ismét országos verseny a városban.
Kapcsolódó galéria
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
Átalakítás alatt
- 2011.08.12.
- Szerző:
Kedves Olvasóink!
A Nagyatádi Művelődési Központ oldalai átalakítás / felújítás alatt állnak. Amíg ez tart, szíves elnézésüket kérjük. Addig lájkoljanak a facebookon!
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
Készülődnek az NFC focistái
- 2011.08.18.
- Szerző: br
Július 29-én kezdte meg a felkészülési szezont a Nagyatádi Futball Klub felnőtt csapata. A nyári időszakban 8 edzőmérkőzést játszottak a fiúk, köztük Horvátországgal is, a legutóbbi hétvégén pedig Barcs ellen léptek pályára az NFC játékosai a Mudin Imre Sportcentrumban, ahol 2-2-es döntetlen született. Ezen a mérkőzésen Vukan Nikolics hozta a tőle elvárt, szinte kötelező egy gólt a mérkőzésen, a második találatot pedig Ivusza Gábor rúgta az ellenfél hálójába, aki akárcsak Szabó Szabolcs és Keresztes Ferenc új tagja a csapatnak. Augusztus 20-án így az új vezetőség mellett 3 új taggal kezdi meg az NB III-as bajnokságot a Nagyatádi Futball Klub.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
Vadászgépek a nagyatádi légtérben.
- 2011.08.24.
- Szerző: kzoltang
A napokban többször is feltűntek vadászgépek a nagyatádi légtérben. Aggodalomra azonban semmi ok!
A gépek csak gyakorlatot tartanak.
A Honvédelmi Minisztérium Sajtó Osztálya a következő közleményt jutatta el Szerkesztőségünkhöz 2011. augusztus 24.-én.:
"A kaposvári, erre kijelölt légtérben a mai nap folyamán a Magyar Honvédség MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis harcászati repülőgépei kiképzési repülést hajtanak végre 17.00 óráig.
A holnapi nap folyamán szintén ebben a légtérben az alábbi időszakokban van tervezve kiképzési repülés:
09.30-10.45 2 db GRIPEN
13.40-14.55 2 db GRIPEN
15.45-17.00 1 db GRIPEN
A légtér törvényben kijelölt, a MH által használt kiképzésre elkülönített légtér."
A Honvédelmi Minisztérium ezúton is kéri a lakosság megértését, és köszöni a türelmet!
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
Tábor az ugrókötelezés kedvelőinek
- 2011.08.24.
- Szerző:
3 éve alakult meg az ugróköteles csoport Nagyatádon. Az edző, Jüngling-Czotter Éva most érezte úgy: eljött az ideje egy közös tábornak, ahol az általa edzett segesdi és nagyatádi gyerekek együtt, hasznosan tölthetnek el néhány napot. Az Árpád iskolában tartott délelőtti foglalkozáson azért az aktív mozgás mellett jutott idő a pihenésre is.
Az első táborba több mint 20 diák jelentkezett, az általános iskolásoktól a középiskolás korosztályig olyan fiatalok, akik a nyári szünet utolsó napjait is aktívan szerették volna eltölteni, közülük pedig néhányan kimagasló eredménnyel is büszkélkedhetnek. A délutánt a strandon töltötték a fiatalok, ahol az edzés mellett a fürdőzésre is jutott idő.
A tábor alatt sokat fejlődtek a gyerekek, így nem is csoda, hogy a hétvégére szinte mindenki elfáradt. Az ugróköteles csapat a tanév kezdetével sem pihenhet, hiszen a heti két edzés mellett folyamatosan bemutatókra hívják őket a környező településekre.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
Visszahelyezték a Wass Albert szobrot
- 2011.08.24.
- Szerző:
Visszakerült eredeti helyére a Wass Albert Emlékezete Alapítvány által készítetett Wass Albert szobor. A bronzszobrot 2007-ben állították fel Nagyatádon. Az alapítvány munkatársai a lelkes segítőkkel a napokban helyezték vissza a szobrot a Szent István parkba.
Azóta minden évben, az erdélyi magyar író, költő születésnapján, vagyis január 8-án rendeznek ünnepséget a városban, ahol méltóképpen megemlékeznek Wass Albertről.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
Gazdag programkínálat, tűz és fények augusztus 20-án
- 2011.08.24.
- Szerző:
A Fürjecske Néptánc Együttes Röpike csoportjának műsora nyitotta meg délután az augusztus 20-ai színpadi programokat, melyet a piactér felújítása miatt idén nem a megszokott helyszínen rendezett meg a Nagyatádi Művelődési Központ. A Szent István parkban, a Sportcsarnok mögötti zöldterületén ennek ellenére már délután is sokan voltak kíváncsiak a változatos műsorokra. A néptánc után két nagyatádi együttes lépett színpadra, közülük elsőként az Acoustic Classroom.
A nagyatádi csapat után ismét egy hazai együttes, a B-Verzió zenei összeállítása szórakoztatta a közönséget. Közben a tér is megtelt nézelődőkkel, hiszen a színpadi programok mellett fagyi, kürtőskalács, póni lovaglás, légvár és kisvasút is várt a gyerekekre. Mindeközben a színpadon sem állt meg az élet, hiszen a Baraka Együttes vérpezsdítő dobritmusokkal tarkított előadását hozta el Nagyatádra, majd a 10 év után újjáalakult UFO Együttes adott koncertet. Az esti fények kiválóan alkalmasak voltak a Tűzzsonglőrök előadásához, melyet érdeklődő tekintetek kísértek végig, előtte azonban még mindenki végignézhette az augusztus 20-án elmaradhatatlan tűzijátékot.
Kapcsolódó galéria
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
Vérpezsdítő ritmusok - bemutatkozik a Baraka együttes
- 2011.09.05.
- Szerző: br
Egy hangulatos, lendületes és vérpezsdítő dobritmusokkal tarkított előadásban lehetett része azoknak, akik az augusztus 20-ai délutáni programon végighallgatták a Baraka Együttest. A csapat ebben a felállásban nemrég alakult, ám mindannyian összeszokottan mozognak a színpadon.
Azt, hogy milyen műfajú zenét játszik az együttes, talán meg sem lehet pontosan mondani, hiszen a Baraka dalaiban keverednek a hangsúlyos dobos alapokra helyezett népzenei és világi stílusjegyek.
Az együttes a színpadi megjelenésre is sokat ad, hiszen így sokan - még azelőtt hogy játszani kezdene a csapat - felfigyelnek a nem mindennapi ruházatukra, ékszereikre, no és az állatbőrből készített különleges dobfelszerelés is igazi látványt nyújt a színpadon.
Az együttesnek eddig egy lemeze jelent meg „Táltos idő kerekén” címmel, ám további CD kiadásán is gondolkodik a csapat.
Kapcsolódó galéria
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
Becsöngettek...
- 2011.09.07.
- Szerző: fv
Az első tanítási napot mindenki izgatottan várta. Szeptember 1-jén több általános és középiskolában kezdődött meg az oktatás. A pedagógusok ugyan már napokkal a diákok érkezése előtt azon fáradoztak, hogy mire élettel telnek meg az épületek, mindennel elkészüljenek.
A legtöbb intézményben, így a Bárdos és az Árpád iskolában is ezen a reggelen köszöntötték a diákokat a tanárok. Az Árpád iskolában Vojkovics Gyuláné tanítványai versekkel örvendeztették meg a jelenlévőket, majd Tóthné Miseta Zsuzsanna igazgató szólt néhány szót az egybegyűltekhez.
Az elsősök remegő térdekkel lépték át az iskola kapuját, s voltak, akik tátott szájjal figyelték idősebb társaikat és a tanárokat. A tanévnyitó ünnepség végén a legkisebbek egymás kezét fogva vonultak be osztálytermükbe, míg a nagyobbak nyári élményeiket mesélték diáktársaiknak.
A Bárdos iskola növendékeinek szintén szeptember 1-jén kezdődött a tanév. A közel 600 diákot és szüleiket Szakályné Pintér Mária köszöntötte. A főigazgató a személyi változásokról is tájékoztatta a jelenlévőket, hiszen a Babay iskola beintegrálása miatt a Bárdos iskola igazgatói feladatait a ettől a tanévtől Szilágyiné Dorcsi Gabriella látja el.
Az igazgató után a diákok is köszöntötték társaikat, majd hivatalosan is kezdetét vette a 2011/2012-es tanév.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
Megkezdődött a versenyszezon a judósoknak
- 2011.09.08.
- Szerző: br
Augusztus utolsó hétvégéjén kezdte meg az idei versenyszezont a Nagyatádi Judo Klub. A siklósi Tenkes Kupán a román, a horvát, a belga és a magyar versenyzők mellett 10 sportoló lépett tatamira az atádiak közül, akik ezúttal is szép eredményeket értek el. Kiskó Gergő kettős igazolással a juniorok között 81 kg-ban a dobogó második fokára állhatott fel. Tóth Tibor a +66 kg-ban indult egy évvel idősebb ellenfeleivel szemben, ahol 7-dik lett. Forrai Vanessza 56 kg-ban állhatott fel a dobogó 2-dik fokára. Sipos Babett két korcsoportban is indult a Diák "A" korosztályban 50 kg-ban aranyérmes lett, míg a serdülők között 5-dik helyen végzett. Kiskó Gábor Diák "A" kategóriában szintén az 5-dik helyet szerezte meg a 38 kg-os súlycsoportban. Kozma Ákos a 45kg-os serdülő korcsoportban állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Boros Bence szintén serdülő korcsoportban az 55kgban indult, ahol minden mérkőzését iponnal nyerte, így vehette át a megérdemelt aranyérmet.
Ezt követően szeptember 3-án a budapesti Rákosvidéke Kupán is részt vettek a nagyatádi sportolók, ahol Kozma Ákos az első helyet szerezte meg, Forrai Vanessza egy arany és egy bronz éremmel gazdagodott, Szőke Patrik valamint Tóth Tibor egy-egy arany és ezüst éremnek örülhetett. Mallek Karim, Boros Bence, Kozma Ákos és Martin Máté a 2-dik helyen végzett. Kiskó Gábor, Göbölös Richárd, Kovács Nikolett és Kovács Martin pedig az 5-dik helyet szerezte meg korosztályában. A Nagyatádi Judo Klub növendékeinek a nyári szünet után nem sok idejük marad formába lendülni, hiszen szeptember 24-25-én már két korcsoportban is Magyar Bajnokságot rendeznek.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
Zene Nagyatád szívében
- 2011.09.07.
- Szerző: fv-sm
A zeneiskola növendékei, a Woodpecker, az Acoustic Classroom, a Smiley Duo, és Huros Tibor. Eddig ők valamennyien részt vettek abban a kezdeményezésben, melynek csupán egyetlen célja van: egy kis időre elfeledtetni a járókelőkkel gondjaikat, s hogy egy rövid időre érezzék jól magukat Nagyatád szívében.
A programsorozat egy helyi üzletember fejében fogalmazódott meg először. Torma István a helyi zenészek, együttesek közül hívott meg jó néhányat, akik minden szombaton délelőtt játszanak a nagyatádiaknak, a városban sétálóknak. Éppen ezért megannyi stílus vonult már fel az elmúlt hetekben. A főszervező elmondása szerint nemcsak a fellépők fogadták örömmel a kezdeményezést. A lakosság részéről is pozitívak voltak a visszajelzések.
A zenés kavalkád olyannyira elnyerte a zenészek és a járókelők tetszését, hogy a tervek szerint jövőre ismét lesz hasonló programsorozat Nagyatádon.
A programsorozat folytatásaként a továbbiakban a B-verzió, egy fiatal duó, valamint ismét a zeneiskolások szórakoztatják majd a járókelőket a városközpontban.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
Nagyatádi sikerek a 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonon
- 2011.09.08.
- Szerző: br
Három nagyatádi sportoló indult a 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonon, melynek útvonala a főváros legszebb részeit, így a Hősök terét, az Andrássy utat, a Lánchidat és a Városligetet is érintette. A 21 kilométeres táv egyéniben és párban is teljesíthető volt szeptember 4-én, mellyel bár nyárias időben, de kezdetét vette az őszi futószezon. A versenyre közel 12 ezer nevezés érkezett, mely rekordlétszámot jelentett a félmaratonon. A férfiak egyéni mezőnyében Kovács Tamás 1 óra 6 perces idejével szakította át elsőként a célszalagot, a nagyatádi sportoló, Janota Zoltán 1 óra 21 perces idejével a 66-dik helyen végzett, Gelencsér László pedig Johnny után fél órával az 1655-dikként ért célba. A nők mezőnyében Kálovics Anikó 1 óra 15 perccel nyerte meg a távot, a nagyatádi Klausz Andrea 2 óra 26 perccel az 1323-dik helyen végzett.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
Ismét bizonyított a magyar zene
- 2011.09.12.
- Szerző: sm
A Színes kóc című könyv bemutatóját követően a Zenepavilonnál folytatódott a Magyar Dal Napi program. A parkban Harkály Gyula és csapata, a Woodpecker formáció zenéjét hallgathatták az érdeklődők.
Este 6 órától a Sportcsarnoknál folytatódott a Nagyatádi Művelődési Központ által szervezett zenés program; ekkor kezdődött a koncert, amelyeken hazai előadók zenéltek, többféle felállásban.
A műsort közös produkcióval kezdték a fellépők, akik Máté Péter 'Azért vannak a jóbarátok' című számát adták elő. Ezt követően Maronics Melinda és Harkály Gyula alkalmi duója szórakoztatta a hallgatóságot, majd a jól ismert Buváry Andrea-Máté Attila páros következett a színpadon.
A közelmúltban alakult Acoustic Classroom zenekar jórészt angol nyelvű dalokkal áll közönség elé, ez alkalommal azonban ők is magyar szerzeményekkel készültek.
A zenés program Zákányi Anita és Harkály Gyula kettősével folytatódott.A Fata Morgana zenekar tagjai nem csak a Zenepavilonnál, a nagyszínpadon is bizonyítottak.
A Magyar Dal Napjának fővárosa ebben az évben Nyíregyháza; az ottani szervezők indítványozták, hogy az esti órákban minden kapcsolódó városban elhangozzon a 'Tavaszi szél vizet áraszt' kezdetű népdal. Ennek a kérésnek a nagyatádiak is eleget tettek: az előadók és a közönség közösen énekelték el a dalt. A koncert fináléjában ismét együtt léptek színre a fellépők, hogy a Quimby dalával búcsúzzanak a közönségtől.
Kapcsolódó galéria
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
Nagyatádi indulók a Poreci Delfinen
- 2011.09.13.
- Szerző: SM
Idén 12. alkalommal került sor a Poreci Delfin elnevezésű úszóversenyre. A horvátországi megmérettetésen rendszeresen vesznek részt nagyatádiak is. Idén is több sportkedvelő látogatott ki az eseményre városunkból. A verseny keretében 1550, 3000 valamint 5000 méteres távokat teljesíthettek a vállalkozó kedvű résztvevők.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
A terrortámadás áldozataira emlékeztek
- 2011.09.15.
- Szerző: fv
2001. szeptember 11-én volt az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb terrortámadása. 10 évvel később 14 óra 46 perckor az ország minden tűzoltóságán egyperces néma tiszteletadással emlékeztek meg a terrortámadás áldozatairól, köztük a New York-i tűzoltó-bajtársakról. Közép-európai idő szerint, 2001. szeptember 11-én ebben a percben csapódott be az első eltérített repülőgép a Világkereskedelmi Központ egyik tornyába.
Ugyanebben az időpontban több helyszínen emlékeztek meg a tíz évvel ezelőtti történésekről, így a nagyatádi tűzoltóság munkatársai is egy perces néma csenddel fejezték is tiszteletüket a New York-i katasztrófa áldozatai előtt.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
Bérdi Józsefet nevezték ki alközpont-vezetőnek
- 2011.09.15.
- Szerző: fv
A Bozsik Egyesületi Utánpótlás-nevelő programban, a Magyar Labdarúgó Szövetség felkérésére, Bérdi József az eddig körzetvezetői feladatok után ezentúl a Csurgó-Barcs-Nagyatád alkotta Alközpont vezetői posztját is ellátja. Bérdi József, aki alközpont-vezetői pozíciója mellett a Nagyatádi Futball Club U14-es és U17-es korosztályának edzői feladatait is végzi a városban, kérdésünkre elmondta: örömmel fogadta az MLSZ felkérését, s munkáját legjobb tudása szerint szeretné ellátni a jövőben is.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
A hétvégén tartják a Nagyatádi búcsút
- 2011.09.15.
- Szerző: fv
Hétvégén a Szent Kereszt felmagasztalásának napja alkalmából ünnepel a nagyatádi katolikus gyülekezet. A nagyatádi búcsú napján, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a mise, ahol Szent Dobfai Benedek hirdeti majd az Úr igéjét. Ezen az alkalmon a Ferences atya hivatalosan is bejelenti, hogy megindították Hajnal Zénó boldoggá avatását.
A misét követően, 11 óra körül egy kiállítás megnyitóra várják a városlakókat a kolostorba, melynek témája ezúttal a család lesz. A tárlatot szeptember végéig tekinthetik majd meg az érdeklődők.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
Integrálták a nagyatádi, a barcsi és a csurgói iskolát
- 2011.09.15.
- Szerző: fv
3 középfokú intézmény került összevonásra a somogyi régióban. A nagyatádi szakképző, a barcsi Dráva Völgye, valamint a csurgói Nagyváthy iskolák integrálását követően kezdődött meg a 2011/2012-es tanév az érintett településeken. Az összevont intézmények központja Barcs lett, így a nagyatádi iskola telephelyként működik tovább szeptembertől. A gépészeti, építészeti, vendéglátó és kereskedelmi szakok mellett az érettségi utáni képzésre is nagy volt az érdeklődés a diákok részéről. Az alternatív képzés egy 3 éves szakmai képzés, melynek egy bizonyos része közismeretről szól. Emellett szakmai elmélet és gyakorlat is szerepel a fiatalok órarendjében.
A tanulás mellett az iskolában is szerepet kapnak a különféle rendezvények, melyeket a Diákönkormányzat bevonásával szerveznek a pedagógusok. Az igazgató elmondta: ebben a tanévben tovább folytatódik a TÁMOP-os program, melynek keretében a környékbeli általános iskolákból érkeznek fiatalok, akik minden héten 1-1 délutánt töltenek majd el a szakképző iskolában. Az intézményben ettől a tanévtől került bevezetésre az elektronikus napló is, mellyel még csak most ismerkednek a diákok és a pedagógusok, aki remélik: eredményes és színes lesz számukra a 2011/2012-es tanév.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
Pécsi siker a nagyatádi RG-seknek
- 2011.09.16.
- Szerző: br
A versenyszezon elején egyedüli somogyi résztvevőként léptek szőnyegre a Lovasakadémia SC-Nagyatádi RG SE tornászai, Balogh Orsolya és Szabó Anikó tanítványai. Hétvégén az I. Pécsi Ritmikus Gimnasztika Nemzetközi Kupán a 11 ország 26 egyesülete mellett a nagyatádi lányok is szépen teljesítettek. A 2005-ben születettek között kategóriájában Laklia Lúcia a legjobb magyarként a dobogó második fokára állhatott. A 2002-2003-sok népes mezőnyében Koósz Evelin a 4. helyen végzett. Az 1998-1999-esek mindig erős versenyében Murányi Anna labdával bronzéremnek örülhetett, összetettben pedig az 5. helyen zárt, megelőzve csapattársát Kutnyák Nikolettet.
Boros Ninetta az 1997-esek között labdával bronzérmes lett, karikával és összetettben pedig a 4. helyen végzett.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
Budapest is megismerte az Acoustic Classroom-ot
- 2011.09.16.
- Szerző: sm
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
A cigány kultúra értékei - Romanap Nagyatádon
- 2011.09.16.
- Szerző: br
A magyar himnusz mellett a barcsi cigány fiúk előadásában a cigányhimnusszal vette kezdetét a Romanap Nagyatádon, melyet idén a József Attila Kollégium Klubtermében rendezett meg a helyi cigány kisebbségi önkormányzat. A rendezvényt Ormai István Nagyatád Város polgármestere nyitotta meg, aki a helyi kisebbségi önkormányzattal való jó együttműködést hangsúlyozta.
A programon Balogh Imre, a Somogy Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnök-helyettese elmondta, az országos roma kisebbségi önkormányzat megállapodást írt alá a kormánnyal, miszerint a közfoglalkoztatás és az oktatás terén is előrelépéseket szeretnének tenni, utóbbinál ösztöndíj formájában. Emellett a népszámlálás fontosságára is felhívta a figyelmet az elnök-helyettes, aki hangsúlyozta: egy romanap is megmutatja, hogy a lakosság mennyire meri felvállalni hovatartozását.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
Dokumentálni a jelent - Nagyatádon járt az EtnoMobil
- 2011.09.17.
- Szerző: sm
Élményeket, emlékeket, történeteket felelevenítő tárgyakat állítottak ki Nagyatádon az elmúlt héten. Az EtnoMobil 2.0 mozgó kiállítás keretében a Néprajzi Múzeum munkatársai egy lakókocsiban berendezett alkalmi tárlaton vezették végig az érdeklődőket. A látogatók mozgáshoz, utazáshoz kötődő tárgyakat tekinthettek meg; olyanokat, amelyek akár a háztartásukban is megtalálhatóak, hiszen ez a kiállítás nem a múltat, a jelent mutatja be.
A MaDok program, amelynek keretében létrejött a kezdeményezés, 8 éve zajlik; a program a mai kor tárgyainak, ezáltal szellemiségének megőrzését tűzte ki célul. A nagyatádi Városi Múzeum a kezdetektől tagja.
A mobil kiállítást elsősorban kamaszoknak, fiatal felnőtteknek ajánlják a szervezők, akik az utazás révén könnyebben eljuttathatják a kultúrát az emberekhez.
A tapasztalatok kedvezőek; a látogatók érdeklődéssel vesznek részt a mozgó kiállításokon, a szervezők azonban programjuk, foglalkozásaik révén még közelebb hozzák a témát hozzájuk.
Frazon Zsófia muzeológus elmondta, ezeket a tárgyakat a tulajdonosok emlékei teszik egyedivé; a hozzájuk fűződő viszony emeli ki őket a többi eszköz közül. A program révén pedig saját élményeinket nem csupán a ma élőkkel, hanem az utókorral is megoszthatjuk.
Kapcsolódó galéria
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
Októberben esedékes a népszámlálás
- 2011.09.19.
- Szerző: fv
Tízévente van népszámlálás Magyarországon. Utoljára 2001-ben volt, s idén ismét sor kerül az országban élő állampolgárok és a lakások összeszámolására. Dr. Kovács Ildikó elmondta: 2011. október 1. eszmei időpontban fennálló állapot szerint kerül sor a természetes személyek összeírásra.
A természetes személyek mellett ebben az évben a lakásokat is összeírják a népszámlálás keretében. Az idei egy statisztikai népszámlálás lesz, hiszen a népszámlálás kapcsán statisztikai adatok készülnek.
Nagyatádon 41 számlálóbiztos járja majd a körzeteket. A számlálóbiztosok mellett felülvizsgálók is dolgoznak októberben, akiknek az a feladatuk, hogy meggyőződjenek arról, helyesen lettek-e kitöltve a kérdőívek.
A számlálóbiztosok szeptember 27 és október 30-a között minden postalábába egy-egy adatszolgáltatási borítékot helyeznek el, melyekben tájékoztatják a lakosokat a népszámlálás menetéről, akik egy lakás- és egy személyi kérdőívet is találnak majd a levél mellett. A borítékban a számlálóbiztos neve és elérhetősége is fel lesz tüntetve. A számlálóbiztosok október 1-jét követően keresik fel az adatszolgáltatókat, akiknek ebben az évben lehetőségük van interneten keresztül is kitölteniük a kérdőíveket.
A jegyző elmondta: aki az internet segítségével szeretne élni adatszolgáltatási kötelezettségével, az adott lakásban élő valamennyi személyre ki kell töltenie a kérdőíveket. A kitöltésekről a Központi Statisztikai Hivatal küld értesítést, azonban ha mégsem sikerül a kitöltés a számlálóbiztos fogja majd felkeresni az adott személyeket.
Amennyiben az adatszolgáltató a papír alapon történő kitöltést választja, a számlálóbiztos a kérdőívek átvételét követően azokat a helyszínen át fogja nézni, hogy helyesen lettek-e kitöltve a nyomtatványok.
Az adatszolgáltatóknak szinte minden kérdésre válaszolniuk kell, azonban vannak úgynevezett érzékenyebbek, melyekre nem kötelező a válaszadás.
A számlálóbiztosoknak titoktartási kötelezettségük van, vagyis semmilyen információt nem adhatnak ki az adatszolgáltatókról.
A kérdőívekre nem kerülnek fel a válaszadók nevei. Miután a kérdőíveket feldolgozták, megsemmisítik azokat.
Ha a számlálóbiztos nem találja otthon az adatszolgáltatót, értesítőt fog hagyni, melyen egy újabb időpont lesz meghatározva, amikor az állampolgárnak lehetősége lesz a válaszadásra.
Gyermekkorú személyeknél a nagykorú hozzátartozó adhat felvilágosítást. A jegyző elmondta: a számlálóbiztosok semmilyen igazolványt nem kérhetnek az adatok igazolására az adatszolgáltatóktól.
Október 30-ától pótösszeírásra kerül sor, így akit addig nem sikerül felkeresniük a számlálóbiztosoknak, november 8-ig még felkereshetik a kimaradt személyeket.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
Dr. Schmitt Pál látogatott Nagyatádra
- 2011.09.21.
- Szerző: fv
Rendőri felvezetéssel érkezett meg Dr. Schmitt Pál Nagyatádra. A köztársasági elnök országjáró körútjának egyik állomása volt Somogy megye, azon belül is Nagyatád.
Ezen a napon Dr. Schmitt Pál először Kaposváron találkozott a város vezetőivel, majd a petesmalmi vidrapark megtekintése után érkezett Nagyatádra.
A katolikus templomnál Dr. Kisnemes János esperes-plébános fogadta Dr. Schmitt Pált. A köztársasági elnök Gelencsér Attila, Somogy Megye Közgyűlésének elnöke kíséretében érkezett, aki elsősorban azért szakította meg programját, hogy egy kitüntetést adjon át Horváth Ferencnének. Vilma néni több mint 50 éven keresztül díszítette a templomot.
Az ország első embere egy díszoklevelet és egy érmet adott át Vilma néninek több évtizedes példamutató munkája elismeréséül.
1950-ben hurcolták el a szerzeteseket Nagyatádról, Vilma néni azóta díszítette a templomot egészen 2007-ig, mikor egészségi állapota miatt nem tudta tovább vállalni az Úr házának virágokkal való felöltöztetését.
A kitüntetés átadását követően rövid beszédet mondott Dr. Schmitt Pál. "Követendő példa mindenki számára" - hangzott el az elnök beszédében, aki a megható gondolatok után indult is tovább a városi strandra, ahol Ormai István, polgármester és ifj. Dr. Herr Gyula köszöntötte.
A TRIATÁD egyesület elnöke szerint nincsenek véletlenek, s valahol a sorsnak is köszönhető, hogy az elnök elfogadta a nagyatádiak meghívását.
Az elnök elsőként megtekintette az intézményt, ahol betekintést nyert a nagyatádi fiatalok mindennapjaiba, edzés-programjaikba.
Séta közben beszélgetett a város elöljáróival, s közben érdeklődött a Triatád egyesületen belül folyó munkáról. Ezt követően egy rövid filmvetítésre került sor. Az idei Ironman verseny összefoglalóját nézte végig az elnök, akinek Péter Attila kommentálta a látottakat.
Dr. Schmitt Pál miután megnézte a filmet, elismerő szavakkal illette a helybelieket, s azokat, akik végigcsinálták az embert-próbáló versenyt. Dr. Herr Gyula kihasználva a lehetőséget, egy nem mindennapi kéréssel fordult az elnökhöz. Felkérte, hogy vállalja el a 2012-ben megrendezésre kerülő hosszútávú triatlon országos bajnokság fővédnökségét.
Az elnök ezúttal sem érkezett üres kézzel: egy kerékpárt hozott magával, melyet Wittmann Tamásnak nyújtott át eddigi munkája elismeréséül. Dr. Schmitt Pálnak Ormai István polgármester és Herr Gyula is ajándékkal kedveskedett.
Az elnök kétszeres olimpiai bajnok, így számára különösen közel áll a sport. Ezért is örülne annak ha, az állampolgárok életében mindennapivá válna a testmozgás.
Az elnök egy közös fotózást követően folytatta tovább országjáró körútját. Nagyatádról Csurgóra ment, majd Balatonlellén zárult az aznapi programja Dr. Schmitt Pálnak.
Kapcsolódó galéria
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
Győzelemmel kezdett a Vencel Teke Klub
- 2011.09.23.
- Szerző: br
Új osztályban kezdte meg az idei szezont a nagyatádi Vencel Teke Klub. A csapat korábban az NB II.-es bajnokságban játszott, melyet elsősorban anyagi okok miatt kellett feladnia a Klubnak.
Az NB III-as bajnokságban mindezek ellenére lesznek nehéz ellenfelek, mint ahogy a legutóbbi Dombóvár elleni küzdelem elején is úgy tűnt: nem lesz egyszerű a győzelem.
A dombóvári csapatot végül sima győzelemmel, 4-2-re verték meg a nagyatádiak, akik legközelebb szeptember 22-én Csurgóval mérkőznek meg idegen pályán. Ágoston Imre szerint Csurgó együttese nehezebb ellenfél lesz számukra, mint ahogy a Szekszárd és a Pécs csapata ellen is nehéz összecsapásra készül ebben a szezonban a Vencel Teke Klub.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
Két Város Bajnoksága - Lehetőség az amatőr sakkosoknak is
- 2011.09.23.
- Szerző: br
A hatodik fordulóval folytatódott Barcs és Nagyatád által közösen szervezett Két Város Bajnoksága sakkverseny sorozat. Hétvégén az Ady Endre Gimnázium klubtermében tizenkét amatőr játékos ült asztalhoz.
Az bajnokságot elsősorban az amatőr sakkozók játéklehetőségének biztosítása miatt szervezték meg, ahol a fiatalabbak az NB II-es bajnokság keretein kívül is asztalhoz ülhettek.
A hatodik fordulóra bár már kirajzolódtak a mezőny erőviszonyai, az első játszmákban kicsit felborultak az előre várt eredmények.
A hétvégi egyéni versenyen nem volt meglepő Für Katinka győzelme, második lett Krivarics Róbert a harmadik helyen pedig az ifjúsági játékos Varga Richárd végzett, aki saját korcsoportjában az első helyet szerezte meg. Az ifjúsági játékosoknál második lett Vincze András, míg a harmadik helyen Horváth András végzett. Für Katinka ezzel a győzelmével már a hátralévő két forduló előtt bebiztosította győzelmét az összetett versenyben, azonban a 2-dik és 3-dik helyért jelenleg még Deák Józsefnek és Darvas Ferencnek is keményen kell küzdenie október közepén a barcsi és novemberben a nagyatádi záró fordulóban.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
Ünnepség a lourdes-i zarándoklat emlékére
- 2011.09.26.
- Szerző: fv
20 évvel ezelőtt vett részt először a Lourdes-i katonai zarándoklaton a nagyatádi 69. Harckocsiezred Nyugdíjas és Baráti Kör. Az eltelt 2 évtized emlékére egy rendhagyó nappal ünnepeltek a tagok. Az egész napos program a városházán kezdődött, ahol a veteránok Ormai Istvánnal közösen fogadták Mira Hoxha-át, Albánia Magyarországi nagykövetét, valamint Hafuzi Avnija-át és a meghívott vendégeket.
A rövid köszöntőt követően a polgármester egy virtuális sétára invitálta a jelenlévőket. A város nevezetességeinek bemutatása után egy filmet vetítettek el a házigazdák, melynek köszönhetően Nagyatád életébe kaphattak bepillantást az érdeklődők.
A városházán tartott fogadáson Mira Hoxha elismerő szavakkal illette a vendéglátókat, aki örült, hogy ebben a városban is sikerült barátokra lelnie. Albánia Magyarországi nagykövete példaképként említette Nagyatádot, aki szeretné, ha hazájában is több ilyen település lenne, mint amilyen a rinyamenti kisváros.
A rendezvényen a Szlovén Veterán Szövetség tiszteletbeli elnöke is szólt az egybegyűltekhez, aki egy gróf Batthányi Lajosnak állított szobor képét hozta el ajándékba. Ludvig Jónás elmondta: az emlékmű a jubljanai várban kapott helyet, ezzel is jelképezve a nemzetek közötti összetartást. Az eseményen a kaposvári Toborzóiroda vezetője is köszöntötte a jelenlévőket, aki elmondta: a megyében 7 nyugdíjas szövetség van, abból kettő Nagyatádon. Horváth Tibor az információk mellett ajándékkal is készült Ormai Istvánnak.
A fogadást követően a szabadban folytatódott tovább az ünneplés. A hadiparkban egy fa elültetésre került sor, melynél Nagyatád város polgármestere és Albánia Magyarországi nagykövete segédkezett.
Miután elültették a fát, közösen tekintették meg a hadiparkban található katonai eszközöket, egyenruhákat. A harckocsizók gyűjteménye felbecsülhetetlen értékkel bír, azonban annak a kiállításnak a darabjai is, melynek megnyitójára a városi múzeumban került sor.
A magyarok először 1991-ben vettek részt a Lourdes-i katonai zarándoklaton, akik közt már a nagyatádiak is ott voltak. Azóta 20 év telt el, s ennek apropójából döntöttek úgy a kör tagjai: az utakon szerzett, cserélt kitűzőket, jelvényeket, egyéb ereklyéket a nagyközönségnek is megmutatják. A kiállítást Berta Tibor, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke nyitotta meg, aki elmondta: több mint 10 000 katona vesz részt egy-egy ilyen zarándoklaton, hiszen a világon nincs olyan egyenruhás, aki ne szeretne legalább egyszer is imádkozni a Jelenések barlangjánál.
A Lourdes-i katonai zarándoklatokról hozott ereklyéket 3 hétig tekinthetik meg a látogatók a városi múzeumban.
Kapcsolódó galéria
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
RKC: nehéz, de győztes mérkőzés Kalocsa ellen
- 2011.09.26.
- Szerző: br
Az idei NB II-es bajnokság első mérkőzését Siklós otthonában játszotta a Rinyamenti Kézilabda Club férfi csapata, ahol nem sikerült pontot szerezniük a nagyatádi fiúknak. A második találkozón hazai pályán így mindent beleadva játszottak a fiúk, hogy megszerezzék első pontjaikat. Ez azonban nem volt túl egyszerű. A Kalocsa elleni mérkőzésen az első félidőben mindössze egy gólos előnnyel, 13-12-es eredménnyel mentek pihenőre a nagyatádi játékosok.
A második játékrész elején hamar felzárkózott az ellenfél, hosszú perceken keresztül fej-fej mellett haladtak a csapatok. Mindkét összeállítás vétett hibákat a pályán, mely az utolsó percekben vált igazán izgalmassá. A második játékrész 29-dik percében egy lerántást követően ítélt a bíró hét méterest a nagyatádiak javára, melyet Takács László értékesített, ám a mérkőzés utolsó másodpercében a hazaiak is hibáztak. A kalocsai játékosnak ekkor már nem volt más választása, minthogy a nagyatádi sorfalon keresztül kapura dobja a labdát, ezt azonban nem sikerült értékesíteni, így maradt a végeredmény 25-24 a Nagyatád javára.
A hazai mérkőzésen az edző több fiatalnak is játéklehetőséget biztosított, melyre az ellenfél is felfigyelt, hiszen a Kalocsa emberfogással próbálta meg semlegesíteni az egyik nagyatádi fiatalt.
A Rinyamenti Kézilabda Klub férfi csapata a hétvégi győztes mérkőzés után Hőgyész otthonában lép pályára, a hazai közönség előtt pedig október 8-án este 6 órakor játszanak a fiúk a városi sportcsarnokban.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
Kampány a szenvedélybetegségek ellen
- 2011.09.27.
- Szerző: br
A Magyar Rákellenes Liga nagyatádi szervezete 2011 májusában a szenvedély betegségek ellen indított kampányt, melynek első állomása tavasszal a dohányzás volt. Ennek kapcsán az általános iskolákat is megkeresték, ahol egy érdekes előadás mellett tesztlapot is kitöltöttek a fiatalok. A program folytatásaként a liga legutóbbi találkozóján a májbetegségekről hallhattak információkat a jelenlévők.
A májrák megelőzése komplex feladat. Az emberi szervezetben az agytumor kivételével bármely szerv rosszindulatú daganata képezhet áttétet a májban, emellett pedig a krónikus májbetegségek végső stádiuma, a májzsugorodás is kiindulópontja lehet a májráknak.
Az elsődleges májrák kialakulásának leghatékonyabb megelőzése az alkohol fogyasztásának minimalizálása, ám emellett a megfelelő tájékozódás is fontos ahhoz, hogy egy komoly betegség elkerülhető legyen.
A Rákellenes Liga nagyatádi szervezetének következő rendezvénye várhatóan október 14-én a rózsaszín felvonulás lesz, ahol a mellszűrésre szeretnék felhívni mindenki figyelmét.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
Barátság, határokon átívelve
- 2011.09.27.
- Szerző: fv
Míg a 14. században csak a középkori orvosok használták, napjainkban szinte nincsen olyan háztartás, ahol ne találnánk egy-két üveg szilvalekvárt a spájzban. A háziasszonyok többsége órákon keresztül magányosan kevergeti a csonthéjas gyümölcs pépjét, hogy a téli hónapokban is legyen mivel ízesítenie a család kedvenc ételét. A Nagyatádi Erdélyi Kör tagjai megelégelve a tűzhely melletti álldogálást, közös szilvalekvárfőzésre invitálták az érdeklődőket, hiszen társaságban mégis csak könnyebben megy a munka. Ebben az évben a helybeliek mellett Csurgóról, Barcsról, Kézdivásárhelyről, és még Szerbiából is érkeztek vendégek a rendezvényre.
Az erdélyiek minden évben valami meglepetéssel is kedveskedni szeretnének a nagyatádiaknak, s mivel a korábbi években is nagy sikert arattak kürtös kalácsukkal, ezúttal is sütöttek az érdeklődőknek.
A délután folyamán fellépők is szórakoztatták a program résztvevőit. Elsőként Perák László nótaénekes kedveskedett pár dallal a jelenlévőknek, aki még a lekvárkevergető asszonyokat is táncra perdítette. Perák László után a böhönyei és a somogyudvarhelyi kórus is énekelt a közönségnek.
A fülbemászó dallamokat követően a Fürjecske Néptáncegyüttes is fellépett a színpadon. A zenés programok mellett azért a vetélkedés sem maradhatott el. A szervezők különféle ügyességi feladatokkal várták a bátrakat. A szögbeverő és a sodrófahajító versenyszám csak kettő volt a sok közül, melyek inkább szóltak a vidámságról, mint a véresen komoly versenyzésről.
Miután kedvükre kiszórakozták magukat a résztvevők, a szervezők már készültek az estére, hiszen a déli babgulyást követően vacsorára ízletes tárcsán sült hússal kínálták a legkitartóbbakat.
Már jócskán besötétedett, mikor véget ért a rendezvény a strandon, mely 2011-ben is a barátság jegyében telt.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
Nagyatádon is megünnepelték az Anyatejes Világnapot
- 2011.09.27.
- Szerző: br
1992-ben nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet augusztus 1-jét az anyatejes világnappá, így lassan 20 éve, hogy Nagyatádon is évről évre ünnepséget rendeznek ebből az alkalomból. A programra elsősorban azokat a kisgyermekes szülőket várták, akik rendszeres kapcsolatban állnak a védőnői szolgálattal, s akik megpróbálták gyermeküket a lehető legtovább anyatejjel táplálni. A hivatalos köszöntők mellett az Árpád iskola 6-dik osztályosai zenés műsort adtak, melyet a legkisebb résztvevők is érdeklődően figyeltek. Emellett volt lufi hajtogató bohóc, készségfejlesztő játékok és a Csiribiri torna eszközei is előkerültek, melyeket lelkesen próbáltak ki az apró kezek.
Az anyatejes világnap nagyatádi rendezvényére a védőnői szolgálat idén is meghirdette babafotó pályázatát, melyre fiúkról és lányokról készült fényképeket egyaránt várták. A fotó pályázaton a zsűri Kliment-Villő Zselykét ítélte a legszebbnek, második lett Cserti Lara, a harmadik helyért járó díjat pedig Polgár András vehette át szüleivel.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
Elszállították a veszélyes hulladékot
- 2011.09.27.
- Szerző: br
Közel 400 kg veszélyes hulladékot gyűjtöttek össze hétvégén Nagyatádon. A Saubermacher-Pannonia Hulladékgyűjtő Kft. munkatársai szombaton a városrészeken belül kijelölt helyeken vették át azokat a veszélyes hulladékokat, melyeket a napi ürítések során nem szállíthatnak el. A lakosok legnagyobb része festékmaradékokat adott le ezen a napon, ebből 240 kg-nyi gyűlt össze. Vegyszerekből 30-40 kg-ot szedett össze a hulladékszállító cég, így a fáradt olajjal és az egyéb veszélyes anyagokkal együtt 391 kg-nyi veszélyes anyagtól szabadulhatott meg Nagyatád lakossága szeptember 24-én.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
NFC U-17: Nehéz küzdelem Kozármislennyel
- 2011.09.28.
- Szerző: fv
Súlyos vereséget szenvedett a Nagyatádi Futball Klub serdülő csapata a bajnokság legutóbbi fordulójában. A fiúk hazai közönség előtt mérkőztek Kozármisleny együttesével. Már a találkozó elején sejtették a nagyatádiak, nem lesz könnyű mérkőzés. Nemcsak azért, mert egy jóval erősebb és idősebb játékosokból álló csapattal kell összemérniük erejüket, hanem mert a kozármislenyiek egy akadémiai rendszerben működnek. Ez azt jelenti, jobb feltételekkel működik klubjuk és játékosállományuk is jóval nagyobb – jegyezte meg Bérdi József, aki szerint már a meccs elején várható volt a vereség, s ezért valahol számítottak is rá. Arra azonban nem, hogy a találkozó végeredménye 18:0 lesz a vendégek javára.
Az atádiak edzője hozzátette: a bajnoki csapatok között még vannak egy páran, akiknek hasonló lehetőségeik vannak, mint a kozármiselnyieknek, így feltehetően lesz még nehéz mérkőzése az NFC serdülő csapatának. A fiúk legközelebb Dombóvár otthonában lépnek pályára, ahol minden eredmény elképzelhető, ezért a fiatalok mindent meg fognak tenni azért, azon a találkozón övék legyen a 3 pont.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
Holnap ismét összeül Nagyatád képviselő-testülete
- 2011.09.28.
- Szerző: fv
Szeptember 29-én ül össze ismét Nagyatád Város Önkormányzatának képviselőtestülete. A városatyák 24 napirendi pontot tárgyalnak ezen a napon, így többek közt szó esik a 2011. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendelet módosításáról, valamint a Nagyatádi Diákokért Alapítvány 2010. évi forrásainak felhasználásáról.
Dr. Kovács Ildikó a szociális pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló rendelet módosítását kezdeményezi a csütörtöki ülésen.
Ezen a napon a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és a közterületek tisztántartásáról szóló önkormányzati rendelet-tervezetet is megtárgyalják a képviselők. A távhőszolgáltató kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás fajtáját is módosíthatja a testület. A napirendi pontok sorában a lány gyermekek HPV elleni védőoltásáról is beszélni fognak a jelenlévők. Emellett Nagyatád város helyi hulladékgazdálkodási tervének végrehajtásáról is szó esik majd a soros testületin.
A képviselők Nagyatád Város Önkormányzatának tulajdonában álló üres bérlakások piaci úton történő bérbeadásáról is döntenek. A művelődési ház épületének felújítása a kivitelező céggel kötött szerződés felbontása miatt kitolódik, ezért a Nagyatádi Művelődési Központ munkatársai a Mártírok u. 18. szám alól egy másik helyre költöznek át. Arról, hogy hova csütörtökön döntik el a városatyák.
A Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzés-szervezési Társulás társulási megállapodását is módosítani szeretnék a képviselők.
A testületi ülést csütörtökön 14 órától élőben közvetítjük. Az ülés ismétlését egy hét múlva, október 5-én 14 órától tekinthetik meg Nézőink.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
NFC U-13: szép kezdés
- 2011.09.28.
- Szerző: fv
Majdnem egy tucat csapat részvételével rendezik meg a 2011/2012-es Bajnokságot az U13-as korosztály számára. A nagyatádi együttes évek óta magabiztos szerepléseivel, emlékezetes győzelmeivel vívta ki magának az ellenfelek megbecsülését.
A csapat edzője szerencsésnek mondhatja magát, hiszen míg vannak olyan klubok, ahol problémát jelent a megfelelő játékoskeret biztosítása, addig Nagyatádon még válogathat is a gyerekek közül Bérdi József.
Bérdi József tanítványai az első bajnoki fordulóban Siófokon játszottak, a Balatoni Vasas vendégeként, ahol 6:0-s győzelmet arattak a nagyatádiak.
Legutóbb hazai pályán bizonyítottak a fiúk, mikor is Balatonszemes együttesével mérkőztek. A találkozó jól alakult, hiszen a szerencse ezúttal is hazaiak mellé szegődött, ugyanis ezt a meccset is fölényes győzelemmel nyerte az Atád.
A vendéglátók 11 találatot szereztek a második fordulóban. Brezovszky Barnabás négy, Herzsenyák Áron kettő, Vékony Bence, Kocsis Gábor, Tratnyek Dániel, Kovács Dávid és Böndi Ádám egy-egy góllal járult a csapat sikeréhez.
A nagyatádi gárda a bajnokság végére a dobogós helyek valamelyikén szeretne végezni.
A fiataloknak legközBlebb ismét idegen környezetben kell bizonyítaniuk, majd két hét múlva szurkolhatunk nekik újra a Mudin Imre Sportcentrumban.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
Októberben a szépkorúakat ünnepeljük
- 2011.09.30.
- Szerző:
Október 1-jét az Idősek Világnapjaként, októbert pedig az idősek hónapjaként tartják számon. A szépkorúak tiszteletére szerveznek Nagyatádon ünnepséget ma délután 15.00 órakor a Bárdos Lajos Általános Iskola aulájában. Fellépnek az intézmény zenetagozatos tanulói, a Csillagszem Óvoda nagycsoportosai, valamint a Fürjecske Néptánc Egyesület Röpike Tánccsoportja.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
Október 1. a Zene Világnapja
- 2011.09.30.
- Szerző:
1975-ben Yehudi Menuhin hegedűművész javasolta, hogy október 1-jét a zene ünneplésének szenteljék. Azóta ezt a dátumot a Zene Világnapjaként jegyezzük, és szerte a világon különféle zenei programokkal ünneplik.
A jeles nap alkalmából Magyarországon több helyszínen tartanak rendezvényeket. A zenei élet nagyatádi képviselői szintén műsorral készülnek, amelyre ma délután 17.00 órakor, a Sportcsarnokban várják az érdeklődőket.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
Szűréssel a cukorbetegség ellen
- 2011.09.30.
- Szerző: sm
A diabétesz laboratóriumi kiszűréséről kaptak tájékoztatást első őszi összejövetelükön a Cukorbetegek Nagyatádi Klubjának tagjai. Az érintettek már évek óta ismeretterjesztő előadások keretében bővíthetik tudásukat, illetve kaphatnak hasznos információkat a betegséggel kapcsolatban. Dr. Bóta László is rendszeres vendég ezeken az alkalmakon, hiszen előadásain keresztül lényeges tudnivalókkal és tanácsokkal látja el a hallgatóságot. A legutóbbi találkozón egy tesztlapot osztott szét a jelenlévők között.A kérdőív kitöltésével a klubtagok képet kaphattak arról, mennyiben áll fenn esetükben a diabétesz kialakulásának kockázata.
A diabétesz népbetegségnek számít: az időskorinak nevezett típusa már a gyerekeknél is nagy arányban fordul elő. A rendszeres testmozgás nagy szerepet játszik a megelőzésben.
Egy már meglévő, de enyhébb diabétesz kellő odafigyeléssel és gyökeres életmódbeli változtatással tünetmentessé tehető. Komolyabb betegség esetén ennél többet kell tenniük az érintetteknek, hiszen ekkor már komolyabb kezelésre van szükség.
Megoldást jelenthet, ha már óvodáskorban nagy hangsúlyt kap a megfelelő minőségű táplálkozás. A növényi, rostban gazdag tápanyagokat célszerű bevonni a gyerekek étrendjébe, ugyanakkor mérsékelni kell a fehér lisztből készült, illetve magas cukortartalmú ételeket.
A diabéteszben szenvedőknek az immunrendszerük is gyengébb, ezért is fontos, hogy kezeljük - vagy még inkább: megelőzzük a problémát.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
Nagyatád is megünnepelte a szépkorúakat
- 2011.10.03.
- Szerző: fv
Szép, őszi időben ünnepelhettek a nagyatádi szépkorúak az Idősek Világnapja alkalmából.
„Néha egy szál virág, többet mond minden szónál.” Ezt a szervezők is jól tudják, hiszen a fiatalabb korosztály mi mással is tudná kifejezni köszönetét az időseknek, mint egy-egy szál virággal. Éppen ezért sárga, fehér, cirmos és még vagy egy tucat színű szegfű fogadta az ünnepelteket a Bárdos Lajos Általános Iskola bejáratánál.
A szépkorúaknak rendezett ünnepségen elsőként a 6. osztályos zenetagozatos tanulók szólaltatták meg hangszereiket. A diákok barokk furulyamuzsikát adtak elő.
Handl és Bach műveit követően Ormai István köszöntötte a megjelenteket. A polgármester elmondta: van mit tanulnia a fiatalabb generációnak az idősektől, melyért nem elég csak egy évben egyszer köszönetet mondani.
A polgármesteri köszöntő után Steiner Adrienn zongorázott a közönségnek. Az ünnepre a város legfiatalabbjai is műsorral készültek. A Csillagszem Óvoda nagycsoportosai „Az őszidő is szép lehet” címet adták köszöntőjüknek.
A versek, mondókák mellett tánccal is kedveskedtek az óvodások a szépkorúaknak. A legkisebbek után Karos Petra szavalta el Szabó Lőrinc: Szivárvány Pest felett című versét.
A rendezvény végén a Nagyatádi Fürjecske Néptánc Egyesület Röpike csoportja Bukovinai székely táncok című koreográfiájukat mutatták be a közönségnek.
A fellépők idén is szívhez szóló produkciókkal készültek az idősek köszöntésre, akiknek ha csak néhány órára is, de sikerült örömöt és boldogságot ajándékozniuk az Idősek Világnapján.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
Aranyérmet érő duatlon-sikerek
- 2011.10.03.
- Szerző: br

Fényes érmekkel tértek haza a TRIATÁD sportolói a szeptember utolsó hétvégéjén megrendezett Somogy Megyei Duatlon Bajnokságról. Janota Zoltán a félmaratonon elért jó eredménye után, ezúttal a megyei versenyen is bizonyított. Elsőként ért célba a felnőtt korcsoportban, az 5 km futásból, a 20 km kerékpározásból és a befejező 2,5 km futásból álló távokon.
Ezzel a győzelmével Johnny négyszeres felnőtt somogy megyei duatlon bajnok, valamint ő lett a nyílt verseny győztese is. Szűts Mikós ugyanezen a versenyen a senior 2-es kategóriában indult, ahol ő is aranyérmet szerzett. Gratulálunk nekik.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
Megbocsátás Hete a Városi Könyvtárban
- 2011.10.04.
- Szerző: sm
Az Országos Könyvtári Napok kapcsán Megbocsátás Hetét tartanak a nagyatádi Városi Könyvtárban. Ez alkalomból október 3. éás 9. között az intézmény munkatársai elengedik a késedelmi díjakat. Azok a látogatók, akik ebben az időszakban viszik vissza a kikölcsönzött könyveket, a továbbiakban is teljes jogó tagok maradhatnak. Az esetlegesen elveszített könyveknek csupán az árát kell megtéríteni, késedelmi díjat nem számolnak fel mellé a dolgozók.
A könyvtár munkatársai "Könyves Vasárnappal" szeretnének minél több embert olvasásra bíztatni, hiszen október 9-én 8.00 és 12.00 óra között tárt kapukkal várja őket az intézmény.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
Megmérettetésekkel indult az október
- 2011.10.04.
- Szerző: br
Október első hétvégéje is versenyzéssel telt a Nagyatádi Judo Klub növendékeinek. Elsején a paksi Atom Kupán a Diák „C” és Serdülő korcsoportban léptek tatamira a fiatalok. Mallek Karim 33 kg-ban két győztes és két vesztes mérkőzés után az 5. helyen végzett. A serdülő korcsoportban Kozma Ákos 45 kg-ban mérlegelt, így 4,5 kg hátránnyal a korcsoport idősebb versenyzői ellen lépett szőnyegre. Ákos két győztes és két vesztes mérkőzéssel szintén az 5. helyett szerezte meg, akárcsak Gőbölös Richárd, aki 60 kg-ban indult. Boros Bence 55 kg-ban 14 társával együtt mérlegelt. Mind a négy mérkőzését ipponnal nyerte meg így felállhatott a dobogó tetejére. Az aranyérmet Bor Barnától vehette át, aki U23-as Európa Bajnok, illetve felnőtt korcsoportban EB ezüstérmes.
Másnap, október 2-án, a Diák „A” és „B” korcsoportnak is megrendezték az Atom Kupát. Kiskó Gábor 38 kg-ban két győztes és két vesztes küzdelem után éppen csak hogy lemaradt a dobogóról így az 5. helyen végzett. Forrai Vanessza 56 kg-ban körmérkőzések után az előkelő harmadik helyezést érte el. Sipos Babett 50 kg-ban minden mérkőzését ipponal nyerve a dobogó tetejére állhatott a Paksi Atom Kupán.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
Balatonlellével játszott hétvégén az NFC
- 2011.10.04.
- Szerző: br
Balatonlelle csapata ellen lépett pályára október első napján a Nagyatádi Futball Klub. A mérkőzés 15-dik percében majd 3 perccel később az ellenfél egymás után 2 gólt is szerzett, mely jócskán kedvét vette a hazai összeállításnak. Vukan Nikoličnak azonban sikerült szépítenie. A játékrész 30-dik percében 5 méterről gurította az ellenfél kapujába a labdát, így a félidei eredmény 2-1 lett a Lelle javára. A második félidőben a csapatok sorra hagyták ki a helyzetek. A 45 perc alatt sem a Nagyatádiak, sem a vendég összeállítás nem tudott befejezni egyetlen támadást sem, így a végeredmény maradt 2-1 a Balatonlelle javára. A hetedik bajnoki forduló után a nagyatádi csapat 16 kapott góllal a háta mögött néz előre, ám ennél már csak előrébb léphetnek a fiúk – mondta a hazai edző. A csapat a negatív széria után megpróbálja összeszedni magát, ez azonban nem lesz könnyű.
A barcsi mérkőzés után hazai pályán legközelebb október 15-én a Szentlőrinc csapata ellen lépnek pályára a Nagyatádi Futball Klub felnőtt játékosai.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
Újabb teke-győzelem
- 2011.10.04.
- Szerző: br
Nagykanizsa csapatát fogadta október 1-én a nagyatádi Vencel Teke Klub. A találkozó azonban egy kívülálló számára meglepetéssel vette kezdetét, ugyanis az eddig megszokott férfi játékosok helyett nők ellen gurítottak a házigazda csapat tagjai. Ez azonban az NB III-as kategóriában megengedett.
Végeredmény hozta a várt papírformát, hiszen a nagyatádiak 5-1-re győzedelmeskedtek a nagykanizsaiak felett. Az értékes pontokat ezúttal Fujsz Béla, Gyócsi Róbert és Ágoston Tamás szerezte. A vendégek ellen mindenképp győzni szeretett volna a nagyatádi teke klub, hiszen a fiúk az idei bajnokságban eddig veretlenül haladnak előre.
A Nagyatádi Vencel Teke Klub hazai pályán legközelebb október 15-én Komló csapatát fogadja, melyre az egyesület szeretettel vár minden szurkolót.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
Megváltozott a Vásárcsarnok elérhetősége
- 2011.10.04.
- Szerző: br
A nagyatádi piactér felújítása miatt a zöldterületre szoruló árusok, hamarosan átköltözhetnek a felújított térre. A nagyatádi városi önkormányzat október végére szeretné, ha a piactér mellett a vásárcsarnok felújítási munkái is befejeződnének, s mindenki visszakerülne a megszokott helyére. Október 1-jétől a vásárcsarnok elérhetősége is megváltozott. Ezentúl a 06-30-583-6381-es számon érhetik el az árusok és az érdeklődők a Városgondnokság üzemeltetése alá tartozó vásárcsarnokot, mely továbbra is változatlan nyitva tartással várja a vásárlókat.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
Sporttal töltötték a Szív Világnapját
- 2011.10.04.
- Szerző: fv
Szeptember 29-én ünnepeljük a Szív Világnapját. Ebből az alkalomból az egész világon különféle programokkal várják a szív egyesületek tagjait, hozzátartozóikat, illetve a szívbetegeket.
Nagyatádon 10 évvel ezelőtt rendeztek először összejövetelt a Szív Világnapja alkalmából, melynek idén is a városi strand adott otthont. Az esemény megnyitóján Dr. Orbán Csaba a helyi egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket.
A délelőtt folyamán sportversenyre került sor a rendezvény helyszínén, ahol 3 csapat mérte össze ügyességét, gyorsaságát a különféle versenyszámokban.
S miután kedvükre kisportolták magukat a jelenlévők, a jól megérdemelt ebéd sem maradhatott el. Idén is Orbán Bandi bácsi gondoskodott arról, hogy mindenki jóllakjon az által készített krumpli gulyásból.
A délután folyamán a vidámság, a szórakozás kapta a főszerepet, melyet megkoronázott Haris „Doki” rögtönzött diszkója, melyre idősek és fiatalok mulattak sötétedésig a városi strandon.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
Újabb pályázati lehetőségek
- 2011.10.05.
- Szerző: fv
Elsősorban a kis- és középvállalkozások képviselőit várták a szervezők múlt pénteken a József Attila Kollégiumba. A Jobb Közéleti Kör tagjai a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség fejlesztési irodavezetőjét látták vendégül, aki tájékoztatta a jelenlévőket az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett pályázati lehetőségekről.
A kis- és középvállalkozások számára szeptember 19-én zárult az egyik legjelentősebb pályázati lehetőség, mely a telephelyek fejlesztésére irányult. Az előadó szerint sok vállalkozó érdeklődött a Széchenyi terv keretében meghirdetett tender iránt.
Sárdi László, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség fejlesztési irodavezetője elmondta: ugyan a telephelyfejlesztésre, illetve az infrastrukturális eszközök beszerzésére vonatkozó pályázatra már nem jelentkezhetnek az érdeklődők, ennek ellenére megannyi lehetőség van még, melyekre benyújthatják igényeiket a kis-és középvállalkozások.
Azok a pályázatok, melyek főként az ipari, a termelő szférához tartoznak, a beadási határidejük ez év vége. A vállalati tanácsadás iránt érdeklődők előre láthatóan jövő év tavasza, hiszen erre a pályázati lehetőségre még csak most kezdhetik el beadni kérelmeiket az igénylők. A turisztikai pályázatok beadási határideje is átnyúlik a jövő évre – jegyezte meg Sárdi László.
Létezik egy olyan támogatási forma is, ami eddig nem létezett az Európai Uniós források kapcsán. Ez a tőkebefektetési alap.
Általában a pályázatok utófinanszírozásúak, azonban előleget is lehet igényelni attól függően melyik konstrukcióról van szó – tette hozzá a fejlesztési iroda vezetője. A program hasznosságára való tekintettel a szervezők tovább szeretnék folytatni a legutóbbihoz hasonló tájékoztató előadások szervezését.
A rendezvény résztvevői az előadást követően kérdezhettek is Sárdi Lászlótól az Új Széchenyi Tervről.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
Veszélyessé vált ágakat vágtak le a strandfürdő területén
- 2011.10.10.
- Szerző: fv
13 fűzfát csonkítottak meg az elmúlt héten a Városi Standon. Egy veszélyes favágással foglalkozó cég dolgozott két napon keresztül az intézményben, hiszen az idő vasfoga igencsak megtépázta a fűzfákat.
A most megcsonkított fák mellett jövőre újabb kilencnek vágják majd le a veszélyessé vált ágaikat a szakemberek.
A téliesítésre november végén, december elején kerül sor, mely számos munkát jelent a strand munkatársai számára.
A favágás mellett jelenleg a gyermekmedencén dolgoznak a szakemberek, hogy amíg az idő engedi, elkészüljenek a pancsoló csempézésével. Ezt követően a télre készülnek majd a strand munkatársai, hogy minél kevesebb kárt tegyen a hideg idő a fürdő területén található medencékben és a különféle eszközökben.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
Elindult az Év Fája verseny
- 2011.10.10.
- Szerző: br
Idén is elindult az Év Fája verseny. A 92 nevezőből 12 fát juttatott a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije, akik második éve rendezik meg az Év Fája vetélkedőt. A 12 döntős fa közül 5 Somogy megyéből került ki, s köztük van az ötvöskónyi kastélyparkban található Évszázadok tanúja - Nagylevelű hárs is. A tíz méter törzskerületű és 18 méter magas matuzsálemet 2003-ban regisztrálták Magyarország legnagyobb fái közé, így ekkortól országos rekordernek számít. Rá is lehet szavazni a verseny keretében, melyet megtehetnek interneten az evfaja.okotars.hu weboldal Szavazás gombjára kattintva, ahol a 12 döntős fa közül választhatnak november 7-éig.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
15 éves a hulladékszállító cég
- 2011.10.11.
- Szerző: fv
1996. augusztus 1-én kötött szerződést Nagyatád Város Önkormányzata a jelenlegi hulladékszállító céggel. A 15. évforduló alkalmából a Saubermacher-Pannónia Hulladékszállító Kft. nagyszabású ünnepséget szervezett.
A cég a születésnapra egy rajz-pályázatot hirdetett, melyre több száz pályamunka érkezett. Az általános iskolások mellett a középiskolásokat kukaszobrászatra bíztatták a vállalat munkatársai, melyhez a hulladéktárolót a Saubermacher biztosította.
A versenyre szintén lelkes diákok tucatjai jelentkezett már jóval a megmérettetés határidejének lejárta előtt.
A beérkezett pályamunkákat egy öttagú zsűri értékelte. A fiatalok megannyi ötletes munkával nevezetek be a versenyre, így a bírák több órát töltöttek azzal, hogy kiválasszák a legügyesebb, legötletesebb alkotásokat.
Végül hosszas tanakodás után megszülettek a helyezettek, akiknek díjaikat egy ünnepség keretében adták át a Látogatóközpontban.
A kiállítás megnyitóján Farkas Balázs köszöntötte a megjelenteket, aki elsősorban örömét fejezte ki a meghívottaknak.
A köszöntő után Hans Roth, a Saubermacher Rt. elnöke szólt néhány szót az egybegyűltekhez. Az ausztriai érdekeltségű cég tulajdonosa szintén elismerő szavakkal illette a pályázókat. A megnyitón az Erdő fohásza című verset Varga Kitti az Árpád Fejedelem Általános Iskola diákja szavalta el. A kiállítást Melles Zoltán az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság elnöke nyitotta meg.
A rövid beszédet követően a díjak átadására került sor. Az általános iskolásoknál a legügyesebb 10 diák részesült elismerésben.
Az alsó tagozatosok közül Pálfi Panna, Bota Kamilla és Rajcsányi Gergő nyújtott kiemelkedő teljesítményt.
A felsősöknél Mátés Erika, Gazda Bettina és Szőnyi Dániel részesült elismerésben. A középiskolásoknál helyezést értek el a bevásárló autó, a bolygó kapitánya és az üvegtigris című munkák készítői, míg különdíjat kapott a Lemonade és a Vödör című alkotások.
A gyerekek felkészítő pedagógusait is elismerésben részesítette a cég vezetése, hiszen ők is sokat tettek annak érdekében, hogy ilyen kiváló munkák születtek.
A rendezvény végén az Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola tanulói megzenésítve adták elő József Attila: Kertész leszek, fát nevelek című versét. A beérkezett munkákból álló kiállítást november elejéig tekinthetik meg az érdeklődők.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
Ungváron léptek tatamira a judósok
- 2011.10.11.
- Szerző: br
Október 8-án és 9-én az ukrajnai Ungváron lépett szőnyegre Boros Bence, a nagyatádi Judo Klub növendéke. Bence 55 kg-ban 29 társával kezdte meg a versenyt, ahol az első három fordulót hibátlanul kezdte és meg is nyerte. Aztán a döntőbe jutásért a küzdelmet két bírói döntéssel elvesztette, a bronz mérkőzésen pedig szintén a bírók ítéletét kellett elfogadnia Bencének, így az arany pontért történő 2 perces ráadásban az ellenfele yukoval győzte le, így az 5-dik helyen végzett. A nagyatádi fiatalok legközelebb október 15-én a serdülő „B” és a junior „B” kategóriák magyar bajnokságán Baján veszik fel a versenyt.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
A tegnap világa - új kiállítás nyílt a Múzeumban
- 2011.10.14.
- Szerző: sm
'A tegnap világa. Somogy megye történetének újkori múzeumi emlékei' címmel új kiállítást nyílt meg a Városi Múzeumban. A megnyitón a Zeneiskola növendékei, Kovács Zoltán Csaba és Szöllősi Marcell Bartók-dúókat adott elő hegedűn, majd Kárpáti László alpolgármester mondott köszöntőt. A tárlatot Dr. Ábrahám Levente megbízott megyei múzeumigazgató nyitotta meg.
A kiállítás elsősorban a 20. század elejének mindennapjait és hagyományait idézi meg, felvonultatva a kor használati tárgyait, valamint fényképeket, munkaeszközöket is láthatnak az érdeklődők. A bemutatott anyag Kaposvárról érkezett városunkba; egy nagyszabású kiállítás tárgyaiból állították össze a szervezők.
A tárlat december 2-ig látogatható, keddtől péntekig 9.00 és 17.00 között, valamint szombaton 14.00 és 17.00 óra között.
Kapcsolódó galéria
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
Adományban részesült az RSzSzK
- 2011.10.17.
- Szerző: fv
Több százezer forint értékben kapott adományt a Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ egy helyi hipermarkettől. A cég az idősek mellett a fiatalokra is gondolt, így a szolgáltató központ több intézményébe is jut majd a csomagokból.
A fogyasztási cikkeken kívül gyerekjátékokat is kapott az intézmény, melyekkel a város legfiatalabbjait ajándékozzák majd meg az elkövetkezendő időszakban. A bölcsőde mellett a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálathoz is kerülnek a játékokból.
Simonovics Józsefné, az intézmény igazgatója elmondta: a városban több olyan segítőjük van, akik hol ruhával, hol gyógyszeradománnyal támogatják rajtuk keresztül a rászoruló családokat.
A legutóbbi jelentős mennyiségű adományból az állatmenhely négylábú lakói is részesülhetnek, hiszen kutya és macska eledelt is tartalmazott a szállítmány. A hipermarket felajánlásának köszönhetően a bölcsődések mellett az idősek klubjának tagjai és az otthon lakói is örülhetnek az élelmiszereket és egyéb tartós használati cikkeket tartalmazó ajándékoknak.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
Karbantartó munkálatok a gyógyfürdőben
- 2011.10.17.
- Szerző: br
Hétfőnként rövidebb nyitva tartással várja vendégeit a gyógyfürdő, így az október 10-ei hétfőt választotta az intézmény vezetősége arra, hogy elvégezzék a kötelező karbantartásokat és az esetleges javításokat, hiszen így kevesebb a forgalom kiesés. A karbantartás érintette a fűtésrendszert, a kinti nagymedencét és a különböző tartályokat is kitisztították.
A kinti medencét nem egyszerű egész évben karbantartani, hiszen a fugák berepedezése folyamatos problémát okoz. A karbantartást egy előre ütemezett terv szerint végezték el, mely során a termál kút rendszerét is kitisztították.
A termálvíz fogyasztóknak is mindössze egy napig kellett nélkülözniük a 48°C-os meleg vizet, ahogy a gyógyfürdő belső munkálatai miatt is csak hétfőn nem tudták igénybe venni a gyógyulni vagy pihenni vágyók az intézmény által nyújtott szolgáltatásokat.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
Továbbképzésen vettek részt az NKI pedagógusai
- 2011.10.18.
- Szerző: br
Tehetségpontként szeretne működni a Nagyatádi Közoktatási Intézmény. Ennek elérése érdekében tartottak továbbképzést a 2 nagyatádi és a háromfai tagintézmény pedagógusainak múlt héten az Árpád iskola aulájában.
Az iskolákban eddig is fontos volt a tehetséges diákok segítése, hiszen különböző versenyeken folyamatosan bizonyíthattak a tanulók, most azonban mellettük a kistérségből is szeretnék felkarolni a pedagógusok az ügyesebb diákokat.
Az előadók olyan tanácsokat és gyakorlati segítséget mutattak be a pedagógusoknak, melyekből megtudhatták, hogy milyen módszerekkel tudnak a leghatékonyabban dolgozni és néhány példán keresztül szemléltették is a tehetséges diákok megsegítését.
Emellett ugyanezen a napon egy szakmai napot rendeztek a Bárdos Lajos Általános Iskolában, ahol az NKI saját innovációjáról esett szó. Itt a résztvevők megismerkedhetnek azzal a technikával, módszerekkel, melyeket a nagyatádi iskolákban már sikeresen használnak, s tovább adhatnak saját intézményüknek. Emellett az NKI saját gyakorlatáról is részletes információt kaptak a pedagógusok, melyről az Oktatás Kutató és Fejlesztő Intézet is jó véleménnyel van.
A Bárdos Lajos Általános Iskolában tartott szakmai nap hozzájárult ahhoz, hogy a megyében szélesebb körben is elterjedjen a Nagyatádi Közoktatási Intézmény elismert és jó gyakorlata.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
Fontos a megelőzés - Rákellenes Liga
- 2011.10.18.
- Szerző: br
Rózsaszín szalaggal és lufival indult el közel 50 résztvevő október 14-én a Széchenyi parkból, akik egy séta keretében szerették volna felhívni a figyelmet a mellszűrés fontosságára. A séta keretében Nagyatád belvárosában vonultak végig a résztvevők, ezzel is jelezve a lakosság számára, hogy az időben kiszűrt melldaganat gyógyítható.
A 45 év feletti hölgyeknek kétévente van kötelező mammográfiai szűrés, melyre a behívottaknak csak a 30%-a megy el. Ezen is változtatni lehetne – mondta Kiss Istvánné, a Magyar Rákellenes Liga Nagyatádi Szervezetének elnöke.
Azoknak is fontos eljárniuk rendszeresen mellszűrésre, akiknek korábban volt a családban hasonló daganatos megbetegedés. Ilyenkor ajánlott már 20 éves kortól az önkéntes mammográfiai szűrés, és azt se felejtsük el, hogy az időben felismert és kezelt melldaganat gyógyítható.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
Játékkal nevelnek a környezetvédelemre
- 2011.10.18.
- Szerző: sm
Játékos, ugyanakkor hasznos programban vehettek részt az iskoláskorú gyerekek a Városi Sportcsarnokban. A Mobilismo Gyermekliga szervezésében és a Grund Klubhálózat közreműködésében egy, a környezetvédelmi szempontokat előtérbe hozó vetélkedőn mérhették össze rátermettségüket a diákok. A Zöld-Szem-Pont elnevezésű eseményre a Bárdos Lajos Általános Iskola, az Árpád Fejedelem Általános Iskola és az Éltes Mátyás Általános Iskola tanulói mellett taranyi és görgetegi gyerekek jelentkeztek.
Tizenhat csapat vett részt a versenyben. A Sportcsarnok küzdőterét két részre osztották; a két területen egyszerre nyolc csapat teljesítette a feladatokat, a játék végére minden akadályt és helyszínt végigjártak a csapatok.
A kaland végén az első három helyezettet külön jutalomban részesítették a szervezők, a kitartó teljesítményért azonban a többi résztvevő is ajándékkal térhetett haza.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
- közélet
- zöld-szem-pont
- környezetvédelem
- vetélkedő
- iskola
A forradalomra emlékezünk október 23-án
- 2011.10.21.
- Szerző: sm
Nagyatád Város Önkormányzata és az 56-os Szövetség Nagyatádi Szervezete ünnepséget szervez október 23-án 11 órakor az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére, amelyre minden nagyatádit meghívnak. A megemlékezésre a Nagy Imre téren kerül sor. Ünnepi beszédet mond Ormai István polgármester, ezt követően pedig az Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola tanulóinak műsorát tekinthetik meg a jelenlévők. Az ünnepség után a város civil szervezetei helyezik el koszorúikat a kopjafánál.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
- közélet
- zöld-szem-pont
- környezetvédelem
- vetélkedő
- iskola
- közélet
- kultúra
- ünnepség
- október 23
- forradalom
Az élelmezési világnap alkalmából tartottak élelmiszerosztást
- 2011.10.24.
- Szerző: fv
Október 16-a az élelmezési világnap. Ebből az alkalomból egy tizenhat kamionból álló konvoj keltette fel a figyelmét a fővárosiaknak, hiszen a teherautók élelmiszerekkel voltak tele, melyeket a rászoruló családoknak osztottak ki a szervezők.
A tizenhat kamionon különféle termékek, tartós élelmiszerek és rövid szavatosságú fogyasztási cikkek voltak.
Az élelmezési világnap alkalmából konzervszobrászatot is hirdettek a szervezők, vagyis önkéntes csapatok építettek konzervekből konzervszobrokat. Idén egy fővárosi bevásárlóközpont adott otthont a kezdeményezésnek, ahol a vállalkozó kedvű érdeklődők öt konzervszobrot készítettek el. Az alkotások eredményhirdetését követően a fémdobozos élelmiszerek szintén karitatív szervezetekhez kerültek.
A Magyar Élelmiszerbank idén is meghirdeti jótékony akcióját, melyre november 25-26-án kerül sor. Ebben a kezdeményezésben az ötletgazda mellett a Metro, az Auchan, a Tesco és a Penny egyes üzletei vesznek részt.
A szervezők a Magyar Élelmiszerbank honlapján teszik közzé, hogy mely áruházak vesznek részt a kezdeményezésben. Az akció még szervezés alatt áll, azonban az elnöktől megtudtuk: Nagyatádon is lesz majd egy ilyen gyűjtőpont.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
- közélet
- zöld-szem-pont
- környezetvédelem
- vetélkedő
- iskola
- közélet
- kultúra
- ünnepség
- október 23
- forradalom
- közélet
- élelmiszer-osztás
- adomány
Kakpusztát örökíti meg Palkovics György
- 2011.10.25.
- Szerző: br
Palkovics György mindössze néhány hónapja kezdett el foglalkozni az írással. A somogyi származású agrárszakember ugyan elmúlt már 60 éves, mégis úgy döntött, hogy belevág életének megírásába, és saját maga adja ki népi ízű írását. Palkovics György a Nagybajomtól 10 km-re fekvő Kakpusztán nőtt fel, s már ott szeretett könyvtárba járni.
A könyvben elsősorban saját élményeit írta le Palkovics György, melyből néhány részletet az író-olvasó találkozón is felolvastak.
A könyv több rövid történetből áll, melyek mind-mind az író egy személyes emlékéhez kötődnek. Ezeket sorba fűzve vált a rövid történetekből egy kerek, egész könyv.
Kakpusztának az 1960-as években 600 lakosa volt. A több mint 110 vályogházat ma már teljesen felemésztette a környezet, s a település megszűnt létezni. Az elmúlt értékeknek azonban nem kell teljesen eltűnniük. Palkovics György ezért szerette volna mindenképp papírra vetni gondolatait, emlékeit, s bár ma már Budapesten él, egykori somogyi gyerekként fontosnak tartja, hogy az itt élőkkel is megismertesse könyvét.
A könyvnek folytatása is várható, mely a Kakpusztához hasonlóan életrajzi jellegű és minden bizonnyal érdekes történeteket tartalmazó kiadvány lesz. – tette hozzá a somogyi származású író, Palkovics György.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
- közélet
- zöld-szem-pont
- környezetvédelem
- vetélkedő
- iskola
- közélet
- kultúra
- ünnepség
- október 23
- forradalom
- közélet
- élelmiszer-osztás
- adomány
- kultúra
- Palkovics György
- könyv
- könyvtár
Az Árpád iskolában tartottak szakmai napot
- 2011.10.25.
- Szerző: br
A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége évente több szakmai napot is tart. Ezúttal a nagyatádi Árpád Fejedelem Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben rendezték meg a találkozót.
A képző-és iparművészeti szakmai napra érkezők elsőként az iskolát ismerhették meg, ahol nem csak a feldíszített tantermeket nézték meg, de az intézményben folyó szakmai tanításról is részletes információval szolgáltak a vendéglátók. A hasonló szakmai napokat rendszerint egy kiállítással is összekötik, így ünnepélyes keretek között nyitották meg az iskola aulájában megrendezett tárlatot, melyre az óvodásoktól a középiskolás korosztályig várták a pályamunkákat Liszt Ferenc születésének 200-dik évfordulójának kapcsán.
A több mint 200 pályamunkából minden kategóriában az első 3 helyet jutalmazta a zsűri, és persze különdíjakat is átadtak az ért4
ékes munkákért, így elismerésben részesült az óvodás kategóriában Szűcs Zoé Panna, az általános iskolásoknál Dani Petra, Tulézi Eszter, Rajcsányi Gergő, Ternei Tímea, a középiskolás kategóriában pedig Németh Anikó munkáját ítélte a legötletesebbnek a zsűri. Az értékes alkotások elkészüléséhez az ügyes gyerek kezek mellett azonban kitartó és szakmailag is hozzáértő pedagógusokra, szaktanárokra is szükség van. És belőlük Nagyatádon nincs hiány.
A szakmai nap végére minden résztvevő szaktanár megismerhette az Árpád iskolában folyó művészeti oktatást, mely remélhetően továbbra is olyan sikeresen halad, mint az elmúlt években.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
- közélet
- zöld-szem-pont
- környezetvédelem
- vetélkedő
- iskola
- közélet
- kultúra
- ünnepség
- október 23
- forradalom
- közélet
- élelmiszer-osztás
- adomány
- kultúra
- Palkovics György
- könyv
- könyvtár
- közélet
- szakmai nap
- Árpáf Fejedelem Általános Iskola
Nógrádi Gábor és Nógrádi Gergely látogatott Nagyatádra
- 2011.10.25.
- Szerző: br
Az elmúlt hat évben több, mint 700 találkozót tartott Nógrádi Gábor író és fia Nógrádi Gergely, akinek szintén több kötete jelent már meg. Legutóbb a Nagyatádi Városi Könyvtárban az általános iskolásokkal beszélgetett a két író, akik elsősorban az olvasáshoz szeretnék közelebb hozni a gyerekeket.
Több ismert magyar filmnek is Nógrádi Gábor írta a forgatókönyvét, így a Csocsó, a Hypoplit, a Sose halunk meg, a Meseautó vagy épp az Egy szoknya ,egy nadrág is az ő nevéhez fűződik, ám a forgatókönyvek mellett a regények írása még mindig közelebb áll az író szívéhez.
A forgatókönyvekről és a filmek világáról a nagyatádi gyerekeknek is mesélt az író, persze mindezt a fiatalok szemszögéből megközelítve, így Nógrádi Gábor többek között rávilágított arra is, hogy miben különbözik egy regény a filmforgatókönyvektől.
Nógrádi Gábor folyamatosan alkot, nemrég fejezte be legutóbbi írását, mely már a nyomdában van.
A kötetek írásának úgy tűnik sosem lesz vége, hiszen az író a regények mellett továbbra is szívesen ír forgatókönyveket.
A gyerekeket így Nógrádi Gábor és fia Gergely ebben az egy órában próbálta meg rávezetni arra, hogy mennyit tanulhatnak abból, ha a magyar kultúrából választanak, és nem csak a tévén keresztül, hanem könyv formájában is megismerkednek egy-egy alkotással.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
- közélet
- zöld-szem-pont
- környezetvédelem
- vetélkedő
- iskola
- közélet
- kultúra
- ünnepség
- október 23
- forradalom
- közélet
- élelmiszer-osztás
- adomány
- kultúra
- Palkovics György
- könyv
- könyvtár
- közélet
- szakmai nap
- Árpáf Fejedelem Általános Iskola
- kultúra
- könyvtár
- Nógrádi Gábor
- Nógrádi Gergely
Az '56-os hősökről emlékeztek meg a Nagy Imre téren
- 2011.10.25.
- Szerző: fv
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulóján a nagyatádiak a Nagy Imre téren gyűltek össze, hogy közösen emlékezzenek az október 23-i eseményekre. A Himnusz hangjai után az Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola diákjainak műsorát tekinthették meg a jelenlévők. A fiatalok egy igazán színvonalas, érzésekkel teli műsorral készültek az ünnepre.
A szívszorító versek, dalok mindenkiben az 1956-os eseményeket idézték fel, mikor is a budapesti diákok békés tüntetése néhány óra alatt fegyveres felkeléssé nőtte ki magát. Ormai István, Nagyatád Város Polgármestere így emlékezett az 55 évvel ezelőtti időszakra.
A fővárosi tömegtüntetés a kormány bukásához, a szovjet csapatok kivonulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásának megkezdéséhez vezetett.
És mindig, mindenhol vállalni kell a szabadságot és a demokráciát – mondta a polgármester. Ormai István azokról a fegyvertelen áldozatokról is beszélt, akik életüket vesztették a sztálinista diktatúra és a szovjet meg¬szállás ellen folytatott szabadságharcban.
A polgármester beszédének végén néhány sort olvasott fel a jelenlévőknek, melyben szerinte 1956 forradalmának szelleme, lényege és sorsa is benne volt.
Az 1956-os forradalom történései mellett 1989. október 23-áról is megemlékeztek a jelenlévők. Hiszen 22 évvel ezelőtt ezen a napon kiáltották ki a Magyar Köztársaságot.
Az ünnepségen elsőként Ormai István helyezte el koszorúját, aki idén Dr. Ludas László alpolgármester és Dr. Gara István, Nagyatád Város díszpolgára kíséretében rótta le tiszteletét a forradalom áldozatai előtt.
A megemlékezés virágait a pártok és a civil szervezetek mellett az intézmények képviselői is elhozták október 23-án.
Kapcsolódó galéria
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
- közélet
- zöld-szem-pont
- környezetvédelem
- vetélkedő
- iskola
- közélet
- kultúra
- ünnepség
- október 23
- forradalom
- közélet
- élelmiszer-osztás
- adomány
- kultúra
- Palkovics György
- könyv
- könyvtár
- közélet
- szakmai nap
- Árpáf Fejedelem Általános Iskola
- kultúra
- könyvtár
- Nógrádi Gábor
- Nógrádi Gergely
- közélet
- október 23
- ünnepség
- megemlékezés
- forradalom
Új helyre költözik a Művelődési Központ és a Városi Televízió
- 2011.10.26.
- Szerző:
Ezúton tájékoztatjuk kedves Nézőinket, hogy a Művelődési Központ, valamint a Városi Televízió a napokban költözik át a Széchenyi tér 7. szám alatti épületbe (volt Zeneiskola).
A Művelődési Központ munkatársai megkezdték a munkát a Zeneiskolában kialakított irodákban, a Házibuli Attilával című rendezvényre már kaphatók belépőjegyek.
Telefon: 30/202-38-45.
A Városi Televízió november 2-án kezdi meg ügyfélszolgálatát a Zeneiskola korábbi épületében. Október 26-i adásunk Társalgó rovatát november 1-jén és 2-án is megismételjük. Ezt követően friss adással legközelebb november 16-án jelentkezünk.
Telefon: 30/432-00-92.
Megértésüket köszönjük.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
- közélet
- zöld-szem-pont
- környezetvédelem
- vetélkedő
- iskola
- közélet
- kultúra
- ünnepség
- október 23
- forradalom
- közélet
- élelmiszer-osztás
- adomány
- kultúra
- Palkovics György
- könyv
- könyvtár
- közélet
- szakmai nap
- Árpáf Fejedelem Általános Iskola
- kultúra
- könyvtár
- Nógrádi Gábor
- Nógrádi Gergely
- közélet
- október 23
- ünnepség
- megemlékezés
- forradalom
- nvnv
- művelődési központ
- költözés
Interaktív bábszínház
- 2011.11.06.
- Szerző: br
Egy új előadással érkezett Nagyatádra Komor László. A budapesti előadó az Árpád Iskola aulájában mutatta be legújabb bábelőadását, mely nem csak a bábokról szólt. Komor László interaktívan oldotta meg a király és az ördög köré épülő történetet, hiszen több gyereket is kiválasztott a nézők sorából, akik végigjátszottak egy-egy szerepet. Az ismeretlen történet életre keltése nem okozott nehézséget a színpadon játszó fiataloknak, akik bátran követték a színész utasításait. Az általános iskolások és az óvodás csoportok a személyes élmény után még inkább magukénak érezhették a zenés történetet, hasonló előadásban pedig valószínűleg lesz még részük ebben a tanévben.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
- közélet
- zöld-szem-pont
- környezetvédelem
- vetélkedő
- iskola
- közélet
- kultúra
- ünnepség
- október 23
- forradalom
- közélet
- élelmiszer-osztás
- adomány
- kultúra
- Palkovics György
- könyv
- könyvtár
- közélet
- szakmai nap
- Árpáf Fejedelem Általános Iskola
- kultúra
- könyvtár
- Nógrádi Gábor
- Nógrádi Gergely
- közélet
- október 23
- ünnepség
- megemlékezés
- forradalom
- nvnv
- művelődési központ
- költözés
- kultúra
- bábszínház
- Komor László
Kiosztották a nagyatádi diákoknak járó ösztöndíjakat
- 2011.11.06.
- Szerző: br
Közel 50 diák kapott ösztöndíjat november 1-jén. A Nagyatádi Diákokért Alapítvány évente kétszer, az őszi és a tavaszi félévben is támogatja azokat a nagyatádi diákokat, akik a felsőoktatásban tanulnak. Az elbírálás során a pályázatot benyújtó hallgatóknak a tanulmányi eredményeik mellett a szociális hátterüket is megnézte az alapítvány kuratóriuma.
Idén csak azok a nagyatádi diákok kaphattak támogatást akik elérték a 3 egészes átlagot, a tanulmányi eredmény pedig nagyban befolyásolta az ösztöndíj mértékét.
Az alapítvány támogatásokból tartja fenn magát, ezt osztják szét minden évben kétszer a felsőfokú tanulmányaikat folytatók körében.
19 évvel ezelőtt az Alapítványt azért hozták létre, hogy a nehezebb sorsú fiataloknak is lehetőséget biztosítsanak a felsőoktatás elvégzéséhez – hangzott el az ösztöndíjak átadásakor, azonban a vezetőség arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen fontos az, hogy az egyetemről, főiskoláról kikerülve ha nem is saját városában, de saját hazájában dolgozzanak a magyar fiatalok.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
- közélet
- zöld-szem-pont
- környezetvédelem
- vetélkedő
- iskola
- közélet
- kultúra
- ünnepség
- október 23
- forradalom
- közélet
- élelmiszer-osztás
- adomány
- kultúra
- Palkovics György
- könyv
- könyvtár
- közélet
- szakmai nap
- Árpáf Fejedelem Általános Iskola
- kultúra
- könyvtár
- Nógrádi Gábor
- Nógrádi Gergely
- közélet
- október 23
- ünnepség
- megemlékezés
- forradalom
- nvnv
- művelődési központ
- költözés
- kultúra
- bábszínház
- Komor László
- közélet
- nagytaádi diákokért alapítvány
- ösztöndíj
Több sikeres megmérettetésen vannak túl júdósaink
- 2011.11.15.
- Szerző: br
November 6-án Szekszárdon rendezték meg a Serdülő Judo Országos Bajnokságot, ahol hat nagyatádi versenyző is szőnyegre lépett.
Sipos Babett 52 kg-ban első mérkőzését sima iponnal nyerte, azonban második ellenfele Magyar Bajnok és Világ Kupa harmadik helyezettként már nagyobb kihívás volt a fiatal lánynak, aki végül a hosszabbításban leszorította és bejutott a döntőbe. Itt aztán a cím védője és egyben serdülő válogatott tagja ellen küzdött Sipos Babett, ám a két leány nem bírt egymással a rendes küzdelmi időben, így következett az arany pontért tartó küzdelem ahol szintén nem történt értékelhető akció így a bírókra 3:0 arányban ezüstérmet adtak Babettnek. Forrai Vanessza 56 kg-ban vereséggel kezdett az első körben, aztán a második mérkőzését megnyerte, majd az aktuális Magyar Bajnokkal szemben ismét meccset vesztett és lett hetedik. helyezett. Mind két nagyatádi hölgy a korcsoport legfiatalabbjai közé tartozik, így még két évük van, hogy bizonyítsanak ebben a korcsoportban.
A fiúknál Kozma Ákos új súlycsoportban, 45 kg-ban mérlegelt, így Ákos egy erős súlycsoportban vette fel a versenyt. Ákos egészen a döntőig menetelt ahol kikapott így a második helyen végzett, több Magyar Bajnokot és a Világ Kupa győztest is megelőzve.
Kiskó Gábor 40 kg-ban vette fel a versenyt és a kilencedik helyet szerezte meg, Göbölös Richárd pedig 60 kg-ban két vesztes és egy győzte mérkőzéssel lett hetedik.
Boros Bence 55 kg-ban indult. Az első két körben a két legerősebb ellenféllel kellett megküzdenie Bencének, ahol az első összecsapást sima iponn győzelemmel hozta és készülhetett a döntőbe jutásért zajló mérkőzésre. Ezt követően a döntőbe jutást és a döntőt is iponn győzelemmel nyerte meg és szerezte meg az arany érmet, így Boros Bence immár háromszoros Magyar Bajnok.
November 12-én Kecskeméten az I. osztályú felnőtt magyar bajnokságon Kiskó Gergő a PVSK és Nagyatádi JC kettős igazolású versenyzője a hetedik helyen végzett, így Gergő hosszú évek után a Nagyatádi Judo Clubnak a felnőtt bajnokságban is 8 pontot szerzett eddig.
Ugyanezen a napon Zágrábban egy emlékversenyen is tatamira léptek a fiatalok, ahol Kiskó Gábor és Darabos Márk harmadik, Forrai Vanessza és Boros Bence pedig második lett, Sipos Babett és Kozma Ákos pedig aranyérmet szerzett.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
- közélet
- zöld-szem-pont
- környezetvédelem
- vetélkedő
- iskola
- közélet
- kultúra
- ünnepség
- október 23
- forradalom
- közélet
- élelmiszer-osztás
- adomány
- kultúra
- Palkovics György
- könyv
- könyvtár
- közélet
- szakmai nap
- Árpáf Fejedelem Általános Iskola
- kultúra
- könyvtár
- Nógrádi Gábor
- Nógrádi Gergely
- közélet
- október 23
- ünnepség
- megemlékezés
- forradalom
- nvnv
- művelődési központ
- költözés
- kultúra
- bábszínház
- Komor László
- közélet
- nagytaádi diákokért alapítvány
- ösztöndíj
- sport
- judo
Nyolc meccsből nyolc győzelem
- 2011.11.16.
- Szerző: br
Nagykanizsa csapatát fogadta hétvégén hazai pályán a Nagyatádi Vencel Teke klub, akik töretlenül haladnak előre, megőrizve első helyüket a tabellán.
A Nagykanizsa ellen is sikeresen játszottak a hazaiak, 6-0-ra hozták a meccset, ezzel is bizonyítva az NB III-as csoportban, hogy ők erősebbek a többieknél.
Az NB III-as csapatbajnokságban mindenképpen a dobogó legfelső fokán szeretnének végezni a fiúk, hiszen már most is több ponttal elhúztak az őket követőktől, így a hátralévő fordulókon szinte már nem kerülhet veszélybe a nagyatádi Vencel Teke Klub első helye.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
- közélet
- zöld-szem-pont
- környezetvédelem
- vetélkedő
- iskola
- közélet
- kultúra
- ünnepség
- október 23
- forradalom
- közélet
- élelmiszer-osztás
- adomány
- kultúra
- Palkovics György
- könyv
- könyvtár
- közélet
- szakmai nap
- Árpáf Fejedelem Általános Iskola
- kultúra
- könyvtár
- Nógrádi Gábor
- Nógrádi Gergely
- közélet
- október 23
- ünnepség
- megemlékezés
- forradalom
- nvnv
- művelődési központ
- költözés
- kultúra
- bábszínház
- Komor László
- közélet
- nagytaádi diákokért alapítvány
- ösztöndíj
- sport
- judo
- sport
- teke
Újra friss adással jelentkezik a Városi Televízió
- 2011.11.16.
- Szerző: nvtv
Az egykori Zeneiskolába való költözést követően ismét friss hírblokkal jelentkezünk. Adásunkban az elmúlt időszak eseményeiről számolunk be, Társalgó című műsorunkban pedig ezúttal Tilinger Attilát, a szombati Házibuli főszereplőjét látjuk vendégül. A Társalgó után Nézőink a koncert anyagából készült összefoglalót is megtekinthetik.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
- közélet
- zöld-szem-pont
- környezetvédelem
- vetélkedő
- iskola
- közélet
- kultúra
- ünnepség
- október 23
- forradalom
- közélet
- élelmiszer-osztás
- adomány
- kultúra
- Palkovics György
- könyv
- könyvtár
- közélet
- szakmai nap
- Árpáf Fejedelem Általános Iskola
- kultúra
- könyvtár
- Nógrádi Gábor
- Nógrádi Gergely
- közélet
- október 23
- ünnepség
- megemlékezés
- forradalom
- nvnv
- művelődési központ
- költözés
- kultúra
- bábszínház
- Komor László
- közélet
- nagytaádi diákokért alapítvány
- ösztöndíj
- sport
- judo
- sport
- teke
Nyílt nap az Ady Endre Gimnáziumban
- 2011.11.28.
- Szerző:
Nyílt napra várták az érdeklődőket a nagyatádi Ady Endre Gimnáziumba. A fiatalokat és szüleiket Horváth Attila az intézmény igazgatóhelyettese tájékoztatta a 2012/2013-as tanévről. A hat és négy évfolyamos gimnáziumi, valamint a szakközépiskolai képzések iránt érdeklődőket várták a nagyatádi Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskolába a pedagógusok. Az intézményben már hagyománya van a nyílt napoknak, melyeken a következő tanévről hallhatnak bővebb tájékoztatást a jelenlévők.
Horváth Attila, az intézmény igazgató helyettese elmondta, a nyílt napon résztvevő fiatalokat figyelembe véve a hatosztályos gimnáziumi képzés iránt közel ugyanannyian érdeklődtek, mint tavaly. A korábbi évektől eltérően ezúttal nem az informatikai és a gépészképzés iránt volt a nagyobb érdeklődés, hanem a gimnáziumi osztályokról kérdeztek többet a jelenlévők.
A jelentkezési lapokat február elején kell majd leadniuk az fiataloknak, így aki lemaradt volna a mostani programról, de szívesen betekintene az iskola életébe, január 7-én még megteheti, hiszen akkor ismét lesz nyílt nap a nagyatádi Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskolában.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
- közélet
- zöld-szem-pont
- környezetvédelem
- vetélkedő
- iskola
- közélet
- kultúra
- ünnepség
- október 23
- forradalom
- közélet
- élelmiszer-osztás
- adomány
- kultúra
- Palkovics György
- könyv
- könyvtár
- közélet
- szakmai nap
- Árpáf Fejedelem Általános Iskola
- kultúra
- könyvtár
- Nógrádi Gábor
- Nógrádi Gergely
- közélet
- október 23
- ünnepség
- megemlékezés
- forradalom
- nvnv
- művelődési központ
- költözés
- kultúra
- bábszínház
- Komor László
- közélet
- nagytaádi diákokért alapítvány
- ösztöndíj
- sport
- judo
- sport
- teke
- közélet
- oktatás
- ady endre gimnázium
Nagyatádi vegyes csapat a somogyi sakk bajnokságban
- 2011.11.26.
- Szerző:
Több éven keresztül nem vett részt Nagyatád a Somogy Kupa sakk csapatbajnokságban, ettől az idénytől azonban sikerült egy szokatlan összeállítással benevezniük a versenyre. A Dél-Somogy nevet viselő együttesben a nagyatádiakon kívül barcsi és nagybajomi játékosok is helyet foglalnak.
A 2011/2012-es megyei bajnokságban 7 csapat vesz részt. Kiss Attila elmondta: nagy küzdelem van a dobogós helyekért, hiszen jóval erősebb együttesek is vannak a versenyben, mint a dél-somogyi csapat. Ezért az elnök a mostani összeállítást a 4. hely környékére várja a fordulók végére.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
- közélet
- zöld-szem-pont
- környezetvédelem
- vetélkedő
- iskola
- közélet
- kultúra
- ünnepség
- október 23
- forradalom
- közélet
- élelmiszer-osztás
- adomány
- kultúra
- Palkovics György
- könyv
- könyvtár
- közélet
- szakmai nap
- Árpáf Fejedelem Általános Iskola
- kultúra
- könyvtár
- Nógrádi Gábor
- Nógrádi Gergely
- közélet
- október 23
- ünnepség
- megemlékezés
- forradalom
- nvnv
- művelődési központ
- költözés
- kultúra
- bábszínház
- Komor László
- közélet
- nagytaádi diákokért alapítvány
- ösztöndíj
- sport
- judo
- sport
- teke
- közélet
- oktatás
- ady endre gimnázium
- sport
- sakk
Házibuli Attilával - vigye haza az élményt!
- 2011.11.24.
- Szerző: nvtv
Idézzen fergeteges házibuli-hangulatot otthonában! A Nagyatádi Művelődési Központ által szervezett Házibuli Attilával koncert felvétele teljes terjedelmében megvásárolható a Városi Televízió szerkesztőségében (Nagyatád, Széchenyi tér 7., az egykori Zeneiskola épülete). A közel 4 órás felvételt tartalmazó dupla DVD lemez ára: 1000 Ft.
Érdeklődni személyesen vagy a 30/432-0092-es telefonszámon lehet.
Élje át újra meg újra a legemlékezetesebb pillanatokat!
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
- közélet
- zöld-szem-pont
- környezetvédelem
- vetélkedő
- iskola
- közélet
- kultúra
- ünnepség
- október 23
- forradalom
- közélet
- élelmiszer-osztás
- adomány
- kultúra
- Palkovics György
- könyv
- könyvtár
- közélet
- szakmai nap
- Árpáf Fejedelem Általános Iskola
- kultúra
- könyvtár
- Nógrádi Gábor
- Nógrádi Gergely
- közélet
- október 23
- ünnepség
- megemlékezés
- forradalom
- nvnv
- művelődési központ
- költözés
- kultúra
- bábszínház
- Komor László
- közélet
- nagytaádi diákokért alapítvány
- ösztöndíj
- sport
- judo
- sport
- teke
- közélet
- oktatás
- ady endre gimnázium
- sport
- sakk
- kultúra
- házibuli
- attilával
- koncert
Ulti verseny Nagyatádon: folytatódik a hagyomány
- 2011.11.26.
- Szerző: br
A József Attila Kollégium ebédlőjében rég nem látott egy forintosok sorakoztak az asztalokon. Ezt az ultiverseny megnyitóján Ormai István, polgármester is megjegyezte, hiszen ezek a pénzérmék pont megfelelőek ahhoz, hogy szinte tét nélkül, de mégis mindent beleadva kártyázhassanak a résztvevők. Idén több mint 60-an neveztek a versenyre, ez a szám azonban elmaradt a tavalyitól.
A három fős asztaloknál négyszer egy órán keresztül játszottak a férfiak, s bár a szabályokat ismertették a verseny elején, ezekkel már mindenki tisztában volt.
A legjobb játékosok persze jutalmat is kaptak a nap végén. Az első helyen a somogyszobi Nagy István végzett, míg a második Csamári János lett Nagyatádról. A harmadik helyet a szintén nagyatádi Novográdecz István szerezte meg, a legidősebb versenyzőként pedig Farkas Béla ült asztalhoz ezen a napon
Az ulti versenyt már több éve rendszeresen megszervezik a városban, a jelenlévők pedig szeretnék, ha jövőre is hasonló keretek között ülhetnének asztalhoz. Az esemény persze a kártyázás mellett a jó hangulatról is szólt, melyről néhány pohárka bor és zsíros kenyér is gondoskodott a nap folyamán.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
- közélet
- zöld-szem-pont
- környezetvédelem
- vetélkedő
- iskola
- közélet
- kultúra
- ünnepség
- október 23
- forradalom
- közélet
- élelmiszer-osztás
- adomány
- kultúra
- Palkovics György
- könyv
- könyvtár
- közélet
- szakmai nap
- Árpáf Fejedelem Általános Iskola
- kultúra
- könyvtár
- Nógrádi Gábor
- Nógrádi Gergely
- közélet
- október 23
- ünnepség
- megemlékezés
- forradalom
- nvnv
- művelődési központ
- költözés
- kultúra
- bábszínház
- Komor László
- közélet
- nagytaádi diákokért alapítvány
- ösztöndíj
- sport
- judo
- sport
- teke
- közélet
- oktatás
- ady endre gimnázium
- sport
- sakk
- kultúra
- házibuli
- attilával
- koncert
- közélet
- ulti verseny
Erdélyi képeskönyv
- 2011.11.28.
- Szerző:
1989-ben jelent meg az első fotóalbum az Erdély sorozatban. Azóta több mint 30 kötetet adott ki a szerző házaspár. A legújabb példány bemutatójára hétvégén került sor.
Harmadik alkalommal tartott könyvbemutatót Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla a városban. A Nagyatádi Erdélyi Kör meghívására az Ady Endre Gimnázium aulájában ismerhették meg közelebbről is a házaspár köteteit a jelenlévők. A fotográfus és az irodalmi szerkesztő páros évek óta, sőt talán mondhatni évtizedek óta foglalkozik a fényképek albumba rendezésével, hiszen 1989-ben jelent meg az első közös kötetük.
A család legújabb kötete a Marosszéki Mezőség, illetve a Szavak vándorköszörűse című album, melyet először hoztak el a nagyatádi közönségnek. Az albumok teljes mértékben a házaspár közös munkájának gyümölcsei/eredményei, Péter fotózik, Lilla pedig a lírai résszel dolgozik.
Váradi Péter Pál fiatalként kezdett el a fényképezéssel foglalkozni, azóta kitanulta a szakma fortélyait, így vált profi szintű fotográfussá. Mára már 32 albumot adott ki Lőwey Lilla és a Váradi Péter Pál, melyeket rendszeresen bemutatnak a nagyatádi közönségnek is.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
- közélet
- zöld-szem-pont
- környezetvédelem
- vetélkedő
- iskola
- közélet
- kultúra
- ünnepség
- október 23
- forradalom
- közélet
- élelmiszer-osztás
- adomány
- kultúra
- Palkovics György
- könyv
- könyvtár
- közélet
- szakmai nap
- Árpáf Fejedelem Általános Iskola
- kultúra
- könyvtár
- Nógrádi Gábor
- Nógrádi Gergely
- közélet
- október 23
- ünnepség
- megemlékezés
- forradalom
- nvnv
- művelődési központ
- költözés
- kultúra
- bábszínház
- Komor László
- közélet
- nagytaádi diákokért alapítvány
- ösztöndíj
- sport
- judo
- sport
- teke
- közélet
- oktatás
- ady endre gimnázium
- sport
- sakk
- kultúra
- házibuli
- attilával
- koncert
- közélet
- ulti verseny
- kultúra
- könyv
- erdély
- Váradi Péter Pál
- Lőwey Lilla
Rendbe rakták a Rinyát
- 2011.11.28.
- Szerző:
Növekedett az árvízbiztonság a Rinya három szakaszán. Erről biztosította a jelenlévőket György Béla, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója a múlt heti projektzáró sajtótájékoztatón, ahol az elkészült henészi fahíd emléktábláját is átadták Ormai Istvánnak.
Befejeződött a Rinya vízrendszerének rekonstrukciója a Babócsai, a Lábodi és a Szabási Rinya mintegy 37 km-es szakaszán, melyre már nagy szükség volt, hiszen a vízrendszer kialakulása óta nem voltak nagyobb munkálatok ezen a részen. Emellett a rekonstrukcióval az ökológiai állapotokon is javítottak a szakemberek, így a munkáknak köszönhetően az élőlények már szabadon mozoghatnak a vízben.
A sajtótájékoztatón Görgy Béla köszöntőjében hozzátette, a beruházással növekszik az árvízbiztonság a Rinyán, így a fejlesztéseknek köszönhetően a vízfolyások képesek levezetni a megfelelő nagyvízi vízhozamot, a medrek pedig mostantól már gépekkel is karbantarthatóak. Egyes szakaszokon tovább emelkedhet a kisvizek és velük párhuzamosan a talajvíz szintje is, ami kedvezően hat a vízfolyások és a környezet élővilágára. A Lábodi Rinyán a medret 9,2 km hosszan tették rendbe. Épült egy vízmérce a vízjárás megfigyelésére, surrantók, mederfenék-stabilizáló művek, valamint úgynevezett átközlekedő műtárgyak kerültek kialakításra a mellékárkok torkolatánál. A Szabási Rinya rekonstrukciója 2,5 km hosszban valósult meg, a jobb parton szakaszos kisvízi mederbiztosításokkal, és ezen a szakaszon is elkészült egy átközlekedő műtárgy a mellékárok becsatlakozásánál.
A Babócsai Rinyán, mely Nagyatád területén is áthalad több műtárgy is épült a beruházás során. A 25 km-es szakaszon hallépcső, átközlekedő műtárgyak, mederfenék-stabilizáló művek és surrantók is kialakításra kerültek valamint a nagyatádi belterületi szakaszon kőszórásos rézsűvédelem készült. A rekonstrukció során a rinyaújnépi fenéklépcsőt és a nagyatádi vízmércét is átalakították, valamint mindhárom szakaszon őshonos növények telepítésével próbálták meg visszanyerni a környezet eredeti állapotát a szakemberek. A sajtótájékoztatón Ormai István, Nagyatád polgármestere a Rinya mentén való kellemes túrázás mellett annak a hídnak a jelentőségéről is beszélt, melyet a tavalyi árhullám sodort el, s melynek helyén a beruházás során egy új fahíd épülhetett fel.
A sajtótájékoztatón György Béla emléktáblát adott át Nagyatád polgármesterének a fahíd elkészülése kapcsán, melyet még aznap elhelyeztek a henészi átjárónál. A beruházás összköltsége elérte az 577 millió forintot, melyhez az Európai Unió nyújtott segítséget.
A projekt az Európai Unió támogatásával az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja
- Dr. Bta László
- kultúra
- idősek világnapja
- ünnepség
- sport
- Janota Zoltán
- Szűts Miklós
- közélet
- könyvtár
- megbocsátás hete
- sport
- judo
- sport
- futball
- NFC
- Balatonlelle
- sport
- teke
- közélet
- vásárcsarnok
- közélet
- életmód
- egészség
- szív világnapja
- sport
- közélet
- pályázat
- Új Széchenyi Terv
- közélet
- strand
- közélet
- Év Fája
- közélet
- sport
- judo
- Ungvár
- kultúra
- múzeum
- kiállítás
- somogy megye
- közélet
- RSzSzK
- adomány
- közélet
- gyógyfürdő
- karbantartás
- közélt
- NKI
- továbbképzés
- közélet
- Rákellenes Liga
- séta
- melldaganat
- mammográfia
- szűrés
- közélet
- zöld-szem-pont
- környezetvédelem
- vetélkedő
- iskola
- közélet
- kultúra
- ünnepség
- október 23
- forradalom
- közélet
- élelmiszer-osztás
- adomány
- kultúra
- Palkovics György
- könyv
- könyvtár
- közélet
- szakmai nap
- Árpáf Fejedelem Általános Iskola
- kultúra
- könyvtár
- Nógrádi Gábor
- Nógrádi Gergely
- közélet
- október 23
- ünnepség
- megemlékezés
- forradalom
- nvnv
- művelődési központ
- költözés
- kultúra
- bábszínház
- Komor László
- közélet
- nagytaádi diákokért alapítvány
- ösztöndíj
- sport
- judo
- sport
- teke
- közélet
- oktatás
- ady endre gimnázium
- sport
- sakk
- kultúra
- házibuli
- attilával
- koncert
- közélet
- ulti verseny
- kultúra
- könyv
- erdély
- Váradi Péter Pál
- Lőwey Lilla
- hírek
- rinya
Orvvadászok a somogyi erdőkben
- 2011.11.28.
- Szerző:
Az elmúlt napokban egy eredményes elfogásról számolhattak be a rendőrség munkatársai Nagyatádon. A hatóság közösen lépett fel a SEFAG Zrt-vel egy orvvadász ellen, aki több millió forintos kárt okozott az erdészetnek.
Október 21-én egy sikeres elfogásra került sor a Nagyatádi Rendőrkapitányság illetékességi területén. A nyomozás eredményéről egy sajtótájékoztató keretében számoltak be a hatóság munkatársai közösen a SEFAG Zrt. képviselőivel. A tájékoztatón elhangzott: a helyszínen tartott házkutatás során vadhúst is találtak a rendőrök, melynek eredetéről nem tudod elszámolni az elkövető. Emellett trófeák és olyan lőszerek is előkerültek, melyekre nem volt engedélye a tettesnek – tudtuk meg a hatóság munkatársától.
Az elfogásnak az erdészet számára is nagy jelentősége van, hiszen ők is évek óta küzdenek az orvvadászok ellen. A tájékoztatón az is elhangzott: a tettes ugyan rendelkezett vadászati engedéllyel, de az nem a lábodi területre szólt. Ezért az állatokat orvvadászat során elejtette el a bűncselekmény elkövetője, aki tettével több milliós kárt okozott az erdészetnek.
A sajtótájékoztatón Németh Sándor, a SEFAG Zrt. Ellenőrzési osztályvezetője elmondta: a jövőben is mindent meg fognak tenni, hogy lecsökkentsék az orvvadászatot, illetve, hogy visszaszorítsák a lehető legkisebb mértékre. Az orvvadászathoz más bűncselekmény is kapcsolatható, hiszen az állatot elejteni, nemcsak lőfegyverrel lehet.
- hírek
- közélet
- hírek
- kultúra
- hírek
- kultúra
- hírek
- sport
- közélet
- kultúra
- sport
- kézilabda
- közélet
- parlagfű
- büntetés
- kultúra
- szüreti fesztivál
- néphagyományok
- programok
- közélet
- mezőgazdaság
- gazdaság
- hulladékgazdálkodás
- oktatás
- informatika
- sport
- szabadidő
- tömegsport
- sport
- NFC
- adomány
- közélet
- könyvtár
- kultúra
- könyvtár
- játszóház
- karácsony
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- aranyszalag-kupa
- közélet
- tűzoltók
- tűzoltó vizsga
- cérnagyár
- kultúra
- kézműves foglalkozás
- advent
- adventi koszorú
- közélet
- gimnázium
- diákhét
- diákigazgató-választás
- közélet
- bölcsőde
- avató
- csodaország
- felújítás
- közélet
- kultúta
- történelem
- október 6
- aradi vértanúk
- aradi 13
- közélet
- népszámlálás
- kultúra
- színes kóc
- Fülöp Márti
- Hortobágyi-Fekete Hajnal
- könyvbemutató
- múzeum
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- kultúra
- szobrásztábor
- szobrász
- szoborpark
- alkotótelep
- esemény
- augusztus 20
- tűzijáték
- sport
- triatlon
- ExtremeMan
- bajnokság
- hírek
- sport
- NFC
- futball
- közélet
- sport
- közélet
- közélet
- kultúra
- kultúra
- programok
- kultúra
- Baraka együttes
- augusztus 20
- közélet
- oktatás
- tanévnyitó
- tanévkezdés
- sport
- judo
- Tenkes Kupa
- Siklós
- kultúra
- zene
- koncert
- sport
- Nike Félmaraton
- kultúra
- Magyar Dal Napja
- koncert
- Woodpecker
- Fata Morgana
- Acoustic Classroom
- sport
- porec delfin
- úszás
- közélet
- megemlékezés
- szeptember 11
- tűzoltóság
- sport
- Bérdi József
- futball
- közélet
- búcsú
- közélet
- szakképző iskola
- sport
- ritmikus gimnasztika
- rg
- pécs
- kultúra
- acoustic classroom
- budapest
- akusztik fesztivál
- kultúra
- romanap
- cigány kisebbségi önkormányzat
- kultúra
- EtnoMobil
- kiállítás
- múzeum
- MaDok program
- közélet
- népszámlálás
- dr. Kovács Ildikó
- közélet
- Dr. Schmitt Pál
- Triatád. ifj. Dr. Herr Gyula
- sport
- teke
- közélet
- harckocsizók
- barátság fája
- Lourdes
- sport
- kézilabda
- RKC
- közélet
- egészség
- májbetegségek
- Rákellenes Liga
- közélet
- Erdélyi Kör
- közélet
- anyatejes világnap
- védőnői szolgálat
- közélet
- veszélyes hulladék
- Saubermacher Pannonia
- sport
- futball
- NFC
- u-17
- közélet
- képviselő-testület
- testületi ülés
- sport
- futball
- NFC
- u-13
- kultúra
- idősek hónapja
- idősek világnapja
- kultúra
- zene világnapja
- közélet
- egészség
- cukorbetegek klubja










