Az Aranyszalag-kupával zárult az RG-versenyszezon

Az Aranyszalag-kupával zárult az RG-versenyszezon

Szép sikerrel zárták a 2011-es versenyszezont a nagyatádi ritmikus gimnasztikások. A tornászok a pécsi Aranyszalag-kupa elnevezésű versenyen bizonyítottak; ügyességüknek köszönhetően öt arany-, és két ezüstéremmel térhettek haza Dr. Balogh Orsolya és Szabó Anikó tanítványai.
A-kategóriában a 2005-ös születésűek közül Laklia Lúcia állhatott a dobogó legfelső fokára. A 2003-asok között a zsűrinek is feltűnt Hornyák Patrícia tehetsége, aki produkciójával ezüstérmet szerzett. A 2002-ben születettek mezőnyében Koósz Evelin érdemelte ki az aranyat, Kiss Tíra pedig az 5. helyen végzett. Erős volt a mezőny az 1999-esek között is; ebben a korcsoportban Murányi Anna nyújtotta a legjobb teljesítményt, második helyezést pedig szintén nagyatádi versenyző, Fodor Zsuzsanna érte el. Kutnyák Nikolett az 1998-asok között bizonyult a legjobbnak, míg az 1997-ben születettek közül Boros Ninettát értékelte arannyal a zsűri.

Bár az idei szezon véget ért, az érdeklődők azonban ismét megcsodálhatják a látványos gyakorlatokat a csapat hagyományos karácsonyi gáláján.