A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége évente több szakmai napot is tart. Ezúttal a nagyatádi Árpád Fejedelem Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben rendezték meg a találkozót.
A képző-és iparművészeti szakmai napra érkezők elsőként az iskolát ismerhették meg, ahol nem csak a feldíszített tantermeket nézték meg, de az intézményben folyó szakmai tanításról is részletes információval szolgáltak a vendéglátók. A hasonló szakmai napokat rendszerint egy kiállítással is összekötik, így ünnepélyes keretek között nyitották meg az iskola aulájában megrendezett tárlatot, melyre az óvodásoktól a középiskolás korosztályig várták a pályamunkákat Liszt Ferenc születésének 200-dik évfordulójának kapcsán.
A több mint 200 pályamunkából minden kategóriában az első 3 helyet jutalmazta a zsűri, és persze különdíjakat is átadtak az ért4
ékes munkákért, így elismerésben részesült az óvodás kategóriában Szűcs Zoé Panna, az általános iskolásoknál Dani Petra, Tulézi Eszter, Rajcsányi Gergő, Ternei Tímea, a középiskolás kategóriában pedig Németh Anikó munkáját ítélte a legötletesebbnek a zsűri. Az értékes alkotások elkészüléséhez az ügyes gyerek kezek mellett azonban kitartó és szakmailag is hozzáértő pedagógusokra, szaktanárokra is szükség van. És belőlük Nagyatádon nincs hiány.
A szakmai nap végére minden résztvevő szaktanár megismerhette az Árpád iskolában folyó művészeti oktatást, mely remélhetően továbbra is olyan sikeresen halad, mint az elmúlt években.