Az Ifjúsági Magyar Bajnokságon szerepeltek az atádi judósok

Február 18-án tartották meg a fővárosban az Ifjúsági Magyar Bajnokságot, amelyen négy atádi judó versenyző is tatamira lépett. A megmérettetés azért bírt különösen nagy jelentőséggel, mert az eseményen legjobban teljesítők számára az Európa Bajnokságra való továbbjutást jelentette. A lányok között Sipos Babett 57 kg-ban az ötödik helyet szerezte meg. Babett mindezt nehezített körülmények között érte el, hiszen 3-4 évvel idősebb ellenfelekkel küzdött. Forrai Vanessza ugyancsak az 57 kg-osok között indult; a nehéz sorsolás ellenére a 9. helyen fejezte be a versenyt.
A serdülő korosztályú Kozma Ákos is ügyesen vette az akadályokat; a fiatal sportoló 46 kg-ban az ötödik helyen végzett. Boros Bence a dobogó legfelső fokára állhatott, és szinte minden mérkőzését ipponnal nyerte. Eredményével Bence a 4. Magyar Bajnoki aranyérmét érdemelte ki – ezzel egyúttal a nagyatádi Judo Club idei első aranyát szerezte meg.

Címkék: