Az informatika gyermekei címmel nyílt kiállítás

Különleges anyaggal várja látogatóit áprilistól a Városi Múzeum. A téma ezúttal az informatika, ezen belül is a számítógépes játékok, valamint a computerek fejlődésének története. Régi számítógépek, különféle játéktermi gépek, valamint konzolok és videojáték programok kerültek a kiállítótérbe. Az intézményben a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum anyagát, valamint a Múzeum saját tárgyait tekinthetik meg az érdeklődők. Emellett sakkszámítógépeket és logikai játékokat is láthat a közönség, ezek a gimnázium egy tanára, Kiss Attila bocsátotta a szervezők rendelkezésére.
A tárlat megnyitóján Hauptman Gyöngyi muzeológus köszöntötte az egybegyűlteket, majd Ormai István polgármester szólt a jelenlévőkhöz. Ezt követően Képes Gábor, a Budapestről érkezett anyag összeállítója tartott tárlatvezetést. Az est folyamán a látogatók több videojátékot is kipróbálhattak – többek között egy régi ismerőssel, Super Marióval is találkozhattak.

A kiállításon megtekinthető tárgyakat egy, a MADOK hálózat keretében megvalósuló kutatási programban gyűjtötték. Ezekből állt össze az eredeti, budapesti tárlat. A projekt célja a számítógépes játék kultúrájának bemutatása volt. A gyűjteményt nagy siker övezte – innen jött az ötlet, hogy más helyszíneken is érdemes volna bemutatni, vándorkiállításként.

Hogy a nagyatádi tárlat helytörténeti anyaggal egészülhetett ki, többek között annak köszönhető, hogy tavaly pályázati támogatásból restaurálták a gimnáziumból örökölt informatikai, technikai eszközöket.
A kiállítás rendezői Knapp Ottó emlékének ajánlották a tárlatot – az egykori gimnáziumi tanár volt Somogy megye első informatikaoktatója. A helyi számítástechnika-oktatást, a gyerekek informatikai tájékozottságát elsősorban Knapp Ottónak köszönhetik.

Bár többen előítélettel fordulnak a számítógépes játékok felé, mivel gyakorta hallani azok negatív hatásáról, a jelenlegi kiállítás igyekszik hangsúlyozni azok előnyeit is. Egy jó játék nem csupán az érzékekre hat, hanem elgondolkodtat, fejleszti a felhasználó logikai készségeit.

Az új tárlatot június 24-ig tekinthetik meg az érdeklődők – Képes Gábor elsősorban a diákok számára ajánlja, de, mint elmondta, a kiállítás minden korosztálynak szolgál mondanivalóval.

 

Kapcsolódó galéria

Az informatika gyermekei - kiállítás Az informatika gyermekei - kiállítás