Egészséges életre nevelés az Árpád iskolában

Egészséges életre nevelés az Árpád iskolában

 

Az egészséges életmódra való nevelés volt a fő célja elsősorban annak a vetélkedőnek,melyet az elmúlt napokban rendeztek az Árpád iskolában. Az intézmény munkatársai külön feladatokat állítottak össze az alsóbb és felsőbb évfolyamos diákoknak, akik ezúttal a mozgás mellett egészséges ételeket is kóstolhattak a verseny során.

Négy és tíz fős csapatok vettek részt az idei egészségnevelési vetélkedőn, melyet az Árpád iskolában rendeztek a hét elején. A programnak több éves hagyománya van az intézményben, ahol a pedagógusok külön szervezték a versenyszámokat az alsósoknak és felsősöknek.

A verseny során ételkóstolás, totó, tesztlap és megannyi sportos feladat várt a gyerekekre, akik láthatóan élvezték a vetélkedő minden egyes próbatételét. Az Árpád iskola aulája egy nagy tornateremmé változott a verseny idejére, hiszen a sportszerek mellett tornaruhába öltözött diákok lepték el a zsibongót. Míg az aulában a sport kapta a főszerepet, addig az intézmény ebédlőjében szintén a gyorsaság dominált, de már egy egészen más jellegű feladatnál. A fiataloknak úgy kellett elfogyasztaniuk egy banánt, hogy kézzel nem foghatták meg a gyümölcsöt. A feladat nemcsak viccesre, de tanulságosra is sikeredett, s a diákok leleményességét is jól tükrözte, ki hogyan oldotta meg a feladatot.

A vetélkedőn a gyerekek is megtanulták: inkább együnk egy almát vagy egy banánt, mint egy zacskó chipset. Az iskola biológia termében az alsósok mérték össze tudásukat. A verseny ezúttal a sütőtök köré épült, hiszen a megoldásra váró feladatok többsége ehhez a zöldséghez kapcsolódott.

A verseny vidám hangulatban telt, hiszen a pedagógusok mindent megtettek, hogy a fiatalok jól érezzék magukat, s ugyanakkor játszva tanulják meg: hogyan kellene egészségesen táplálkozniuk. A program végén a gyerekek müzli szeletet és gyümölcsöt kaptak, ha már úgyis az egészséges ételeken volt a hangsúly az idei egészségnevelési vetélkedőn.