Felavatták a Kálvin termet

Kálvin termet avattak a nagyatádi református egyházközösség tagjai néhány nappal ezelőtt. Az ünnepségre a helyi gyülekezet tagjai mellett a város képviselőit és Szászfalvy Lászlót is meghívta Jakab László Tibor lelkipásztor.
Az istentiszteleten Szászfalvy Lászlóné prédikált, aki a Velünk az Isten! bibliai igét választotta erre az alkalomra.
Az istentisztelet után az udvaron folytatódott tovább az ünneplés, ahol az államtitkár elismerő szavakkal illette a nagyatádiakat, hogy közös összefogással sikerült megvalósítaniuk álmukat.

Szászfalvy László államtitkár elmondta: az egyházpolitika tekintetében egy paradigmaváltásra került sor, emellett az anyagi támogatásokat illetően is jelentős előrelépés történt 2011-ben.

'Az állam 750, a nagyatádihoz hasonló projektet támogatott szerte a Kárpát-medencében' – jegyezte meg az államtitkár.

A melléképület felújítására pályázat útján nyert egy jelentős összeget a gyülekezet, melynek megvalósulása csodának számít a nagyatádi hívek életében.

A munkáknak már a 2009-es évben nekiállt a kivitelező, a teljes felújítást azonban tavaly augusztusban kezdték a cég munkatársai. A gyülekezeti terem 30 fő befogadására alkalmas, mely a legkorszerűbb eszközökkel is fel lett szerelve. Mindezek mellett egy külön helyiség is kialakításra került a felújítás során.

Az egyházközösségnél változások történtek január 1-től, hiszen a korábbi gondnok helyét Réti Árpád vette át, aki elmondta: a gyülekezet tagjai közel másfél millió forinttal járultak hozzá a Kálvin terem megépítéséhez. A gondnok azt is elárulta, hogy a Kálvin teremben a fiatalabb korosztály számára is szerveznek majd hasznos programokat.

Az ünnepélyes szalagátvágást követően a jelenlévők közösen tekintették meg a reformátusok legújabb ékszerdobozát, a Kálvin termet.