Integrálták a nagyatádi, a barcsi és a csurgói iskolát

3 középfokú intézmény került összevonásra a somogyi régióban. A nagyatádi szakképző, a barcsi Dráva Völgye, valamint a csurgói Nagyváthy iskolák integrálását követően kezdődött meg a 2011/2012-es tanév az érintett településeken. Az összevont intézmények központja Barcs lett, így a nagyatádi iskola telephelyként működik tovább szeptembertől.

A gépészeti, építészeti, vendéglátó és kereskedelmi szakok mellett az érettségi utáni képzésre is nagy volt az érdeklődés a diákok részéről. Az alternatív képzés egy 3 éves szakmai képzés, melynek egy bizonyos része közismeretről szól. Emellett szakmai elmélet és gyakorlat is szerepel a fiatalok órarendjében.

A tanulás mellett az iskolában is szerepet kapnak a különféle rendezvények, melyeket a Diákönkormányzat bevonásával szerveznek a pedagógusok.

Az igazgató elmondta: ebben a tanévben tovább folytatódik a TÁMOP-os program, melynek keretében a környékbeli általános iskolákból érkeznek fiatalok, akik minden héten 1-1 délutánt töltenek majd el a szakképző iskolában.

Az intézményben ettől a tanévtől került bevezetésre az elektronikus napló is, mellyel még csak most ismerkednek a diákok és a pedagógusok, aki remélik: eredményes és színes lesz számukra a 2011/2012-es tanév.