Játékkal nevelnek a környezetvédelemre

Játékos, ugyanakkor hasznos programban vehettek részt az iskoláskorú gyerekek a Városi Sportcsarnokban. A Mobilismo Gyermekliga szervezésében és a Grund Klubhálózat közreműködésében egy, a környezetvédelmi szempontokat előtérbe hozó vetélkedőn mérhették össze rátermettségüket a diákok. A Zöld-Szem-Pont elnevezésű eseményre a Bárdos Lajos Általános Iskola, az Árpád Fejedelem Általános Iskola és az Éltes Mátyás Általános Iskola tanulói mellett taranyi és görgetegi gyerekek jelentkeztek.

Tizenhat csapat vett részt a versenyben. A Sportcsarnok küzdőterét két részre osztották; a két területen egyszerre nyolc csapat teljesítette a feladatokat, a játék végére minden akadályt és helyszínt végigjártak a csapatok.

A kaland végén az első három helyezettet külön jutalomban részesítették a szervezők, a kitartó teljesítményért azonban a többi résztvevő is ajándékkal térhetett haza.