Karácsonyi ünnepség a Rinyamenti Szolgáltató Központban

Megható karácsonyi ünnepséget szerveztek a Naplemente Idősek Otthonának lakói számára a gondozók. A meglepetésvendégek mellett ajándékokat is kaptak a szépkorúak.

A zeneiskolások műsorával vette kezdetét az ünnepség a Naplemente Idősek Otthonában. A fiatalok hangszereiken ismert dalokat játszottak a jelenlévőknek, akik sokszor velük együtt dúdolták a karácsonyi dallamokat.

 

A zenés produkciók után Wágner Andrea köszöntötte az időseket és a meghívottakat, majd Ormai István szólt néhány szót a lakókhoz. A megható gondolatok mellett ajándékokkal is kedveskedett a polgármester a szépkorúaknak.

Simonovics Józsefné úgy beszélt az idősekhez, mint egy nagy család tagjaihoz, hiszen ők így élik mindennapjaikat. A gondozók a lakókkal együtt örülnek és sírnak, akik hosszú évek óta a karácsonyt is együtt töltik.

A szeretet ünnepéhez közeledve érzékenyebbek is a szépkorúak, hiszen ebben az időszakban még több törődést, odafigyelést és simogatást igényelnek.

Az intézmény igazgatója szívhez szóló gondolatait követően a lakók adták elő műsorukat. Dzsida Jenő sorai és Csendes éj nélkül nincsen karácsonyi ünnepség 2011-ben. A rendezvényen a szépkorúak közös éneklésre is invitálták a jelenlévőket, akikkel együtt adták elő a Kis karácsony, nagy karácsony című dalt. 

Az ünnepség utolsó fellépői a zeneiskolások voltak, akik fúvós hangszereikkel csaltak mosolyt az idősek arcára.

S karácsonyról lévén szó az ajándékok sem hiányozhattak a rendezvényről. A műsorok után a gondozók osztották ki a személyre szóló csomagokat a lakóknak, akik az édességek és a gyümölcsök mellett használati tárgyakat is kaptak. Az ajándékokat két puszi kíséretében nyújtották át a dolgozók az időseknek, így kívántak nekik békés, boldog karácsonyt.

Címkék: