Megmérettetésekkel indult az október

Október első hétvégéje is versenyzéssel telt a Nagyatádi Judo Klub növendékeinek. Elsején a paksi Atom Kupán a Diák „C” és Serdülő korcsoportban léptek tatamira a fiatalok. Mallek Karim 33 kg-ban két győztes és két vesztes mérkőzés után az 5. helyen végzett. A serdülő korcsoportban Kozma Ákos 45 kg-ban mérlegelt, így 4,5 kg hátránnyal a korcsoport idősebb versenyzői ellen lépett szőnyegre. Ákos két győztes és két vesztes mérkőzéssel szintén az 5. helyett szerezte meg, akárcsak Gőbölös Richárd, aki 60 kg-ban indult. Boros Bence 55 kg-ban 14 társával együtt mérlegelt. Mind a négy  mérkőzését  ipponnal nyerte meg így felállhatott a dobogó tetejére. Az aranyérmet Bor Barnától vehette át, aki U23-as Európa Bajnok, illetve felnőtt korcsoportban EB ezüstérmes.
Másnap, október 2-án, a Diák „A” és „B” korcsoportnak is megrendezték az Atom Kupát. Kiskó Gábor 38 kg-ban két győztes és két vesztes küzdelem után éppen csak hogy lemaradt a dobogóról így az 5. helyen végzett. Forrai Vanessza 56 kg-ban körmérkőzések után az előkelő harmadik helyezést érte el. Sipos Babett 50 kg-ban minden mérkőzését ipponal nyerve a dobogó tetejére állhatott a Paksi Atom Kupán.

Címkék: