Munkáltatói fórum a kollégiumban

Munkáltatói fórum a kollégiumban

Somogy megyében nyolc településen, köztük Nagyatádon tartott munkáltatói fórumot a Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. A rendezvényen több témában hallgathattak előadásokat a jelenlévők. Az egyik legfontosabb, és talán legaktuálisabb a munkahelyteremtő beruházások támogatásáról szóló előadás volt.

A munkahelyteremtő pályázat elsősorban a mikro-, kis- és középvállalkozókat érinti, akik közül szép számmal jelen voltak a fórumon. A munkahelyteremtő pályázat részletei mellett a Virtuális Munkaerőpiaci Portálról is szó esett az összejövetelen. A munkaügyi központ munkatársai mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal képviselői is tájékoztatták az érdeklődőket a legfontosabb tudnivalókról, határidőkről. Hári Sándor a szociális hozzájárulási adókedvezményekről tartott előadást a nagyatádi programon. 

Teljes anyagunkat, és Dr. Szikra László, a Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ igazgatójának nyilatkozatát online adásunkban tekinthetik meg.

Címkék: