Nagykorúvá vált az NVTV

Nagykorúvá vált az NVTV

A nagyatádi televízió 1996. február 12-én kezdte meg működését, Nézőink ekkor láthatták az első szerkesztett adást.

1999. december 31-ig az addigi üzemeltető, a Lát-Sat Kft és az fenntartó közötti szerződés megszűnt, így 2000. január 1től új gazdasági formában, Ritin Kht-ként működött tovább a televízió.

2009-ben szűnt meg a cég. Ekkor integrálták a televíziót a Nagyatádi Kulturális és Sport Központba. 2010-ben megkezdődött a művelődési ház épületének felújítása, így addigi - 14 éven át megszokott helyünktől - fájó szívvel vettünk búcsút, s költöztünk át a Mártírok utcába. Idő közben 2012-ben újabb költözés következett, ekkor azonban a régi zeneiskolába helyeztük át a székhelyünket, ahol 2013 decemberéig maradhattunk. Jelenleg az egykori Éltes iskolában végezzünk mindennapi feladatainkat.

Fábián Viktória, Viki. 2005 novemberétől dolgozik a televíziónál, mint szerkesztő-riporter, s évek óta műsorvezetőként is kedveskedik nézőinknek.

Haris László, Doki már a televízió ötletének a megszületésekor is aktív tagja volt a későbbi stábnak. Tapasztalatával, bölcsességével és szakmai hozzáértésével ma is lelkesen végzi operatőri, vágói és technikusi munkáját.

Kóczián Zoltán Gergely, Zoli évek óta erősíti munkánkat nemcsak vágói és operatőri szinten, hanem a újabban képújság-szerkesztő program kezelésével is.

Varga Tamás, Tomi 2005 tavaszától tartozik a csapathoz, aki operatőri vágói és egyéb szakmai feladatokat végez a hétköznapokon.

A televíziózás egy nagyon szép, ám roppant körültekintést igénylő szakma. A nagy médiáktól eltérően mi igyekszünk időt fordítani arra, hogy egy-egy forgatás alkalmával beszélgetni is tudjunk a program résztvevőivel, melynek köszönhetően nemcsak munka, de személyes, már-már baráti kapcsolatot sikerült kialakítanunk a városban működő egyesületekkel, civil szervezetekkel. Ám a politikai élet szereplőivel és a vállalkozókkal, magánszemélyekkel is jó az együttműködése a televíziónak.

Mindig örömmel tölt el minket, ha egy-egy kedves szóval, mosollyal, vagy csak egy fejbiccentéssel is, de jelzik felénk Nézőink, hogy megéri a sok munka, a rengeteg belefektetett energia, mert valahol elismerik munkánkat.

A televízió munkatársai megpróbálnak minden városban zajló programon, rendezvényen jelen lenni, s tudósítani róla, hiszen a 18 évvel ezelőtti küldetésünk ma is ugyanaz: hetente beszámolhassunk Önöknek a legfrissebb hírekről és eseményekről, hiszen a Nagyatádi Városi Televízió rólunk szól.

2014. február 12-én immár 18. születésnapján ünnepelheti a tévé, mely Önök nélkül nem jöhetett volna létre. Köszönjük, hogy nagykorúvá válhattunk!

Címkék: