Nógrádi Gábor és Nógrádi Gergely látogatott Nagyatádra

Az elmúlt hat évben több, mint 700 találkozót tartott Nógrádi Gábor író és fia Nógrádi Gergely, akinek szintén több kötete jelent már meg. Legutóbb a Nagyatádi Városi Könyvtárban az általános iskolásokkal beszélgetett a két író, akik elsősorban az olvasáshoz szeretnék közelebb hozni a gyerekeket.
Több ismert magyar filmnek is Nógrádi Gábor írta a forgatókönyvét, így a Csocsó, a Hypoplit, a Sose halunk meg, a Meseautó vagy épp az Egy szoknya ,egy nadrág is az ő nevéhez fűződik, ám a forgatókönyvek mellett a regények írása még mindig közelebb áll az író szívéhez.
A forgatókönyvekről és a filmek világáról a  nagyatádi gyerekeknek is mesélt az író, persze mindezt a fiatalok szemszögéből megközelítve, így Nógrádi Gábor többek között rávilágított arra is, hogy miben különbözik egy regény a filmforgatókönyvektől.
Nógrádi Gábor folyamatosan alkot, nemrég fejezte be legutóbbi írását, mely már a nyomdában van.
A kötetek írásának úgy tűnik sosem lesz vége, hiszen az író a regények mellett továbbra is szívesen ír forgatókönyveket.
A gyerekeket így Nógrádi Gábor és fia Gergely ebben az egy órában próbálta meg rávezetni arra, hogy mennyit tanulhatnak abból, ha a magyar kultúrából választanak, és nem csak a tévén keresztül, hanem könyv formájában is megismerkednek egy-egy alkotással.