Rendbe rakták a Rinyát

Rendbe rakták a Rinyát

 

Növekedett az árvízbiztonság a Rinya három szakaszán. Erről biztosította a jelenlévőket György Béla, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója a múlt heti projektzáró sajtótájékoztatón, ahol az elkészült henészi fahíd emléktábláját is átadták Ormai Istvánnak.

Befejeződött a Rinya vízrendszerének rekonstrukciója a Babócsai, a Lábodi és a Szabási Rinya mintegy 37 km-es szakaszán, melyre már nagy szükség volt, hiszen a vízrendszer kialakulása óta nem voltak nagyobb munkálatok ezen a részen. Emellett a rekonstrukcióval az ökológiai állapotokon is javítottak a szakemberek, így a munkáknak köszönhetően az élőlények már szabadon mozoghatnak a vízben.

A sajtótájékoztatón Görgy Béla köszöntőjében hozzátette, a beruházással növekszik az árvízbiztonság a Rinyán, így a fejlesztéseknek köszönhetően a vízfolyások képesek levezetni a megfelelő nagyvízi vízhozamot, a medrek pedig mostantól már gépekkel is karbantarthatóak. Egyes szakaszokon tovább emelkedhet a kisvizek és velük párhuzamosan a talajvíz szintje is, ami kedvezően hat a vízfolyások és a környezet élővilágára. A Lábodi Rinyán a medret 9,2 km hosszan tették rendbe. Épült egy vízmérce a vízjárás megfigyelésére, surrantók, mederfenék-stabilizáló művek, valamint úgynevezett átközlekedő műtárgyak kerültek kialakításra a mellékárkok torkolatánál. A Szabási Rinya rekonstrukciója 2,5 km hosszban valósult meg, a jobb parton szakaszos kisvízi mederbiztosításokkal, és ezen a szakaszon is elkészült egy átközlekedő műtárgy a mellékárok becsatlakozásánál.

 

A Babócsai Rinyán, mely Nagyatád területén is áthalad több műtárgy is épült a beruházás során. A 25 km-es szakaszon hallépcső, átközlekedő műtárgyak, mederfenék-stabilizáló művek és surrantók is kialakításra kerültek valamint a nagyatádi belterületi szakaszon kőszórásos rézsűvédelem készült. A rekonstrukció során a rinyaújnépi fenéklépcsőt és a nagyatádi vízmércét is átalakították, valamint mindhárom szakaszon őshonos növények telepítésével próbálták meg visszanyerni a környezet eredeti állapotát a szakemberek. A sajtótájékoztatón Ormai István, Nagyatád polgármestere a Rinya mentén való kellemes túrázás mellett annak a hídnak a jelentőségéről is beszélt, melyet a tavalyi árhullám sodort el, s melynek helyén a beruházás során egy új fahíd épülhetett fel.

A sajtótájékoztatón György Béla emléktáblát adott át Nagyatád polgármesterének a fahíd elkészülése kapcsán, melyet még aznap elhelyeztek a henészi átjárónál. A beruházás összköltsége elérte az 577 millió forintot, melyhez az Európai Unió nyújtott segítséget.

A projekt az Európai Unió támogatásával az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

 

Címkék: