Február elején a Horvát Önkormányzat képviselőtestülete is ülésezett. A tagok több napirendi pontot tárgyaltak, melyek közül a költségvetés és egy meglévő testvérvárosi kapcsolat megerősítése volt a legfontosabb.
A 2011-es esztendő a tanulás időszaka volt. Így jellemezte a tavalyi évet Dr. Ludas László, Nagyatád Város Horvát Önkormányzatának elnöke. A testületi ülésen nemcsak a 2011-es esztendőt értékelték a jelenlévők. A főbb napirendi pont a 2012. évi költségvetési koncepció megtárgyalása volt.
Tavaly még csak tervezte az önkormányzat, ebben az esztendőben valóra is váltják álmukat a képviselők, hiszen egy több 100 száz fős horvát nemzetiségi napot szeretnének szervezni tavasszal a városban. Nagyatád Város Önkormányzata 2006 áprilisában írta alá a testvérvárosi szerződést Krizsevci településsel. A Horvát Önkormányzat ezt a kapcsolatot szeretné még szorosabbra fűzni azzal, hogy egy közös pályázatot nyújt be horvátországi szomszédjainkkal.
Az előzetes egyeztetéseket követően két épület jött számításba, melyeket el tudná képzelni az önkormányzat a közösségi háznak. Az egyik az egykori Éltes Mátyás Általános Iskola, míg a másik a zeneiskola épülete. Dr. Ludas László elmondta: a szerződések aláírására ez év végén kerülhet majd sor, míg a tényleges munkák 2013 tavaszán kezdődnének és ugyanebben az évben be is fejeződnének. A Horvát Önkormányzat tagjai a költségvetés mellett a pályázat előkészítésén dolgoznak, melynek benyújtási határideje március vége.